Az idei draft safety beszélgetésinél szinte egytől-egyik azt hallani, hogy van egy korszakos tehetség Kyle Hamilton személyében, és vannak a többiek. Sokáig arról szólt a fáma, hogy akkora a különbség közte és a második legjobb játékos között, hogy nem biztos, hogy lesz még első körös játékos a Notre Dame sztárján kívül. Azonban nemrégiben felerősödtek azok a hangok, hogy mégis becsúszik valaki a kör végébe, méghozzá a Michigan mindenes játékosa, Daxton Hill.
Daxton Hill egy valódi sportcsaládból származik, apja atletizált és amerikai focizott is, a bátyja pedig egy bizonyos Justice Hill, akit 2019-ben a Baltimore Ravens draftolt futó posztra, igaz inkább kevesebb, mint több sikerrel. A fiatalabb Hill ellenben a védelemben dominált, már középiskolás korában is tehetséges volt, a régiójában a legmagasabban jegyzett védő lett 2019-ben. Ennek megfelelően ötcsillagos recruitként jegyezték és kapkodtak érte az ország legjobb csapatai. Daxton egy kisebb tánc után végül a Michigannél kötött ki, ahol első évétől kezdve bekerült a szűkebb rotációba. Az első két évében inkább free safety szerepkörben segítette a csapatot, de az utolsó, legsikeresebb esztendőben már tisztán látszott, hogy inkább a nickel corner szerep az, amiben igazán tud tündökölni.
Erősségek
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Hill agilitása szinte példa nélküli a classban, nem feltétlen a vertikális sebessége kimagasló (de a 40 yardos ideje is felső 12%), hanem a robbanékonysága, fürgesége kis területen. A 6,57-es 3 cone drillje a felső 2%-ba tartozik all-time és a pályán is könnyű észrevenni, micsoda dinamikussága van. Nagy sebességgel érkezik meg a backfieldre, szinte lehetetlen lerázni a pálya közepén. A pályát keresztező útvonalaknál minden gond nélkül utazik a gyorsabb elkapókkal is, felveszi a második sebességet és jól reagál az útvonal megtöréseire is.
Per John Keim
“Commanders have Interest in Safety Daxton Hill”
He can play all over the Secondary and take over the Slot role as a Rookie i would actually take him at pick 11 he’s that good #Commanders #Takecommand
Full Video click here 🚨: https://t.co/ubOiNI7G2L pic.twitter.com/kqd3fYVYOH
— SwayRun21 (@swayyrun21) April 6, 2022
Az utolsó métereken szinte repül, nem tudsz elég nagy előnyt szerezni vele szemben, hogy ne érjen oda és piszkálja meg az elkapási pontot. A sebesség mellett a gyorsulása is jó, a line of scrimmage után pár yarddal már utazósebességen van, így azok a slot elkapók sem igazán tudják lerázni, akik kifejezetten gyorsan indulnak meg a snap után.
We interrupt this coverage to bring you insanity from Daxton Hill. 👀👀👀 pic.twitter.com/CsmHnfK0OI
— Matt Alkire (@mattalkire) February 22, 2022
Hatalmas lendülettel játszik, nem rendelkezik a legnagyobb testtömeggel, de lendülete és mentalitása miatt nagyon magabiztosan szerel. Nem csak tud, de akar is ütközni, nem félti magát és igazi ragadózóként veti bele magát a sűrűjébe. Jó szögeket választ, viszonylag jól is időzít, így egy nagyon jó futás elleni játékos is. Kiváló screenek ellen, de futókat is fel tud venni checkdown játékoknál.
#Michigan safety Daxton Hill
6-foot, 191
4.38 40
6.57 3-ConeFluid, sudden. Transition speed + range. Long frame. Disruptive in the slot. Multi-dimensional traits/versatility in a pro secondary. @NFLMatchup pic.twitter.com/JTgrrvN35u
— Matt Bowen (@MattBowen41) March 9, 2022
Egy elég sokoldalú játékos, akit több szerepkörben is tudsz használni. Ahogy fentebb volt róla szó, a karrierje elején hátul mélyen játszott, de igazán a slotban érzi jól magát, mert itt lehet maximalizálni a legjobb skilljeit. Több rendszerben is játszott, tud zónázni is, de valójában egy igazi emberezős nickel corner, aki tudja tükrözni és követni az emberét. Ezek mellett lehet használni a line of scrimmage-en is, tud blitzelni is és robber szerepkörben is elképzelhető.
Daxton Hill absolutely CRUSHED Graham Mertz 😳pic.twitter.com/XBqnoEhLcx
— Boom or Bust: The Draft Show (@BoomOrBustDraft) October 2, 2021
Kiváló a reakcióideje, gyorsan és természetesen indul meg, amint észleli mi a játék. Sokszor erre szüksége is van, mert snap előtt nem olvas túlzottan jól, de a gyors reagálásnak hála ezt nem mindig sínyli meg.
Gyengeségek
A magassága és a karhossza rendben van, de súlyra és izomzatra kicsit vékonyabb a kelleténél, ami főleg akkor lehet gond, ha a boxban kimondottan nagyobb futókat kell megállítani. Ebből kifolyólag a fal mögött nem is igazán lehet használni, de valószínűleg ezzel nem is számol senki. Leginkább amúgy nickel corner lehet, de a range-e megvan ahhoz is, hogy esetleg deep safety legyen.
Egy nagyon jól küzdő játékos, de az agilitási drilljei közül a távol- és a magasugrás messze átlag alatti, így nincs nagy súlypontemelkedése, jól feldobott labdáknál nagy hátrányban van. Az időzítése szintén csak átlagos, sok 50/50 labdánál meg fogja verni az embere.
Szintén furcsa a dinamikussága mellett, hogy az irányváltásokkal néha meggyűlik a baja, azon elkapók, akik nagyon sokat térülnek-fordulnak, csinálnak éles váltásokat, sok gondot okozhatnak neki. Elsősorban a kicsit merev csípője miatt van így, sokszor nem sikerül a felsőtestét időben az érkező labda irányába fordítani.
Akar ütközni és birkózni, de nem elég fizikális. A kisebb termet és a testtömeg néha sokba kerül neki, ma már nem ritka, hogy csapatok nagyobb elkapókat is a slotba küzdenek, akik ellen gondjai lehetnek.
🤫 George Pickens ain’t playing around with it!!! 😂🤣😂 pic.twitter.com/tpStV8y7zX
— Law Nation Sports (@LawsNation) April 4, 2022
Sokszor elveszti az irányító szemét, így lemarad játékokról vagy éppenséggel túlságosan gyorsan elmozdul, amikor a QB-k manipulálják. Az ösztönei átlagosak, nem olvassa nagyon jól a játékokat, nem ő lesz a védelem vezére.
Összességében Hill egy tapasztalt, sokoldalú safety, akinek kis területen nagyon durva sebessége van. A modern korhoz alkalmazkodott a játéka, a rövid és középhosszú útvonalakon a legnagyobb természetességgel követi az elkapóját. Ezen kívül a mentalítása is elsőrangú, nem fél ütközni és beelvetni magát a nagyobb ütközetekbe sem. Ellenben nem a legösztönösebb játékos és az elkapási ponton is gyenge. Ráadásul nem is egy igazi playmaker, sokkal inkább konkrét szerepkörben jó játékos. Képességeit tekintve egy első kör végi, második kör eleji tehetség. Szerencséje, hogy Hamiltonon kívül gyenge a safety class, így posztján előkelő helyen szerepelhet a csapatok boardján.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”