A Falcons idén elveszítette a franchise arcát, Matt Ryant, a veterán irányító távozásával keletkezett űrt pedig jelenleg két játékos hivatott betölteni: a korábbi 1/2-es Marcus Mariota és az idei harmadik körös újonc Desmond Ridder. Utóbbiban sokan elég nagy potenciált látnak, ezzel együtt egyelőre nem jelent kihívást Mariotának, aki magabiztosan vezet a kezdő posztért folytatott versenyben (via Michael Rothstein).
Mariota a Titans 1/2-ese volt 2015-ben, de nem váltotta meg a világot, majd az eredetileg cserének érkező Ryan Tannehill kiszorította a kezdőből. Az elmúlt két évet a Raidersnél töltötte Derek Carr cseréjeként, ahol időnként opciós játékoknál beküldték a pályára és kamatoztatták atletikusságát, majd az idei holtszezonban két évre 18,75 millióért aláírt a Falconshoz.
Érdekesség, hogy pont az az Arthur Smith a főedzője, aki támadókoordinátorként az ő kárára felélesztette Tannehill karrierjét a Titansnél. Talán ezúttal neki lesz szerencséje.
Persze a holtszezon ezen pontján még egyáltalán nem meglepő, hogy a veterán irányító az újonc előtt jár, igazából ez is lenne az elvárás. Érdekesebb lesz megfigyelni a helyzetet az edzőtábor végén.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Erősen kérdéses, hogy Jamal Adams felgyógyul-e a szezonkezdetre
- A Patriots is beszállt a DeAndre Hopkinsért folytatott versenybe
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
Legutóbbi hozzászólások