Könnyen elképzelhető, hogy ma megérkezik az újabb döntés Deshaun Watson ügyében, amit a Roger Goodell által kinevezett személynek, az ügyvéd Peter Harvey-nak kell meghoznia. Az NFL-nek azért lenne hasznos egy mai döntés, mert teljes idényre szóló eltiltás esetén Watson nem játszhatna az éjjeli előszezonmeccsen. És mivel a hírek szerint az NFL ezt szeretné, így jó esély van egy ilyen vagy ehhez hasonló büntetésre, de igazából még szinte bármi lehet. Az irányító és stábja pedig még reménykedik egy rövidebb eltiltásban.
Rob Maaddi információi szerint ugyanis Watson elfogadna egy 8 meccsre szóló eltiltást és egy 5 millió dolláros bírságot. Ez persze sokat nem jelent így önmagában, ez leginkább az irányító vágya, a várakozások szerint ennél nagyobb büntetést fog kapni. Aztán majd kiderül, hogy azt elfogadja-e vagy bíróságra viszi az ügyet. Elvileg az NFL és az NFLPA még megegyezhetne egy mindenki számára megfelelő ítéletben, de az eddigi információk alapján közel sincsenek a felek álláspontjai, így erre sok esély nincsen.
Ha Watson egész éves eltiltást kap, akkor attól a pillanattól nem vehet részt az edzéseken és a meccseken sem, viszont ha ennél rövidebb időre tiltják el, akkor játszhat az előszezonban és ott lehet az edzőtáborban. Az irányító jogi csapata, illetve az NFLPA bíróságra viheti az ügyet, de az gyakorlatilag biztos, hogy az első hat meccset ki kell hagynia.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Magyarán tudom hogy bűnös vagyok, király a 8 meccs a börtön helyett
És a 230 millióból beáldoz 5-öt. Nagyvonalú egy gyökér. (Az első szerződést nem is számolva)
De már vagy 25 nőt is kifizetett, az sem lehetett olcsó mulatság.
Minden hobby költséges.
Még nem hallottam olyanról, hogy az NFL bárkit is börtönbüntetésre ítélt volna.
Lényeg hogy megértetted a lényeget
10 meccset fog kapni, mellé 4-5 milliós büntetést.
Hát.. ha csak ezt a fel felidot nezzuk, akkor a barnák kidobtak az ablakon egy rakat picket, 230 gurigat, es a gerincuket az ablakon