Patrick Mahomes a Jaguars elleni mérkőzésen egész komolynak tűnő bokasérülést szenvedett, egy időre le is kellett mennie, majd pár támadással később vissza tudott állni erősen befáslizott bokával. Az öltözőben megcsinált röntgenek negatívok lettek, ami jó hír, azonban még MRI-vizsgálatokon is át kell esnie. Mindenesetre ő elmondta, hogy biztosan ott lesz a konferenciadöntőben.
“Még nincs diagnózis, de játékra kész leszek jövő héten. Nem jövök le egy playoff meccsen a pályáról, csak ha lerángatnak, úgyhogy játszani fogok.”
– mondta a Chiefs irányítója közvetlen a mérkőzés után, majd kiemelte a csapattársait is, amiért megvédték őt további ütésektől, tiszta zsebet tartottak neki fenn.
Mahomes elmondta azt is, hogy egyáltalán nem akart lemenni a pályáról, azonban az edzői és az orvosi stáb megmondta neki, hogy be kell mennie kivizsgálásra.
“Nem akartam bemenni a röntgenre, játszani akartam. Azt mondtam majd félidőben megcsinálják. De a mester az én érdekemben kötelezett rá, enélkül nem engedett vissza a pályára. Úgy éreztem, hogy tudok ezzel együtt játszani, de azt mondta, hogy nem rak vissza a pályára, úgyhogy akár meg is csináltathatom a röntgent, aztán ha az negatív, akkor visszaenged.”
Andy Reid főedző pedig így nyilatkozott:
“Nehéz volt levenni a pályáról, harcolni akart. Úgyhogy lekaptuk, megröntgenezték, megvizsgálták, befáslizták. Visszajött és azt mondta, hogy elég jól érzi magát, hogy megvédje magát és ne sérüljön meg. Természetesen ez volt a legfontosabb. Úgy éreztem, hogy elég jó a mobilitása ahhoz, hogy a pályán legyen, az oldalvonalnál tesztelgettük kicsit. De rövid pórázon tartottuk, ha úgy láttuk volna, hogy nem bírja, akkor lekaptuk volna.”
Kíváncsian várjuk, hogy milyen állapotban lesz Mahomes jövő vasárnap akár a Bengals ellen hazai pályán, akár a Bills ellen semleges helyszínen Atlantában.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
“rövid pórázon tartottuk”
wooow!
Elszólta magát az öreg rabszolgafelügyelő! :D