Connect with us

Szabadügynök

A legdrágább szabadügynökök

Szabadügynök piacot beharangozó sorozatunk ezen állomásán megnézzük kik az idei év sztárjai, kik számíthatnak a legnagyobb szerződésekre. Jöjjön az idei FA krémje.

Derek Carr, QB

A legnagyobb szerződésekre általában fiatal, elit közeli játékosok pályáznak, ezt a hegemóniát azonban meg tudja törni 1-1 olyan váratlan név, mint amilyen Derek Carr is. Tom Brady vagy még visszább menve az időben Kirk Cousins óta a legjobb elérhető szabadügynök irányító nagyon kényelmes helyzetben van. Elit irányító szinte sosem érhető el a piacon (Brady kivétel volt, hiszen a kora miatt tudni lehetett, hogy csak pár éves projektre alkalmas), így egy Carr szintű veterán nagyon kapós tud lenni. 32 éves, szóval akár még egy hosszú, 5 éves tervet is bele lehet látni, a drafton hátrébb húzó csapatok pedig jobb esélyt ritkán kapnak a quarterback poszt megoldására. Carr nem az a játékos, aki egymaga elég ahhoz, hogy egy csapat a playoffba jusson, de benne van a liga igény szerinti 16, 20 – kinek mi – legjobb irányítójában, akivel lehet nyerni, ha jó körülötte a csapat. Jelenleg 8 irányító keres 40 milliós éves átlag fölött a ligában, ezt a szintet talán nem üti meg Carr új szerződése, de mögöttük a 9. Cousins 35 millióját már könnyen lehet, hogy überelnie kell annak a csapatnak, aki meg szeretné szerezni.

Mivel a tavalyi irányító draft class kis túlzással ment a kukába (csak a Steelers talált kezdőt), és több veterán irányító is kiesett a kezdők köréből (Brady, Ryan), több csapat keres QB-t mint amennyi irányítót szerezni lehet akár free agencyn vagy a drafton. A Jets, a Panthers, a Falcons, a Saints vagy akár a Commanders is helyezkedik annyira hátul a draftsorrendben, hogy inkább egy veterán irányítóban gondolkodjon az újonc helyett. Tavaly nem volt épp karrier éve Carrnak, de nem olyan régen Jon Gruden alatt megmutatta, hogy képes top10-es teljesítményre is. Egyértelműen az idei piac legnagyobb szerződését fogja kapni és az egyik legnagyobb kérdés, hogy végül hol köt majd ki.

Saquon Barkley (és Josh Jacobs), RB

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Két nagynevű, korábbi első körös futó szerződése is lejár idén, amitől a running back piac egycsapásra az egyik legerősebbnek ígérkezik. Barkley újonc éve óta nem mutatott olyan jól mint a mögöttünk lévő szezonban. A Giants első számú fegyvere volt, 1800 scrimmage yardot szerzett és óriási szerepe volt abban, hogy a szezon talán legnagyobb meglepetésére a New York-i csapat bejutott a rájátszásba. Képességei alapján McCaffrey évi 16 milliós szerződését is megcélozhatná, de mostanit megelőző két évnyi folyamatos sérülése valószínűleg meggátolja majd egy valóban blockbuster kontraktus megszerzésében. Így is jó esélye van beférni a legjobbak közé és akár 13 millió körül vagy felette kialkudni. Mivel Daniel Jones szerződése is lejár a Giantsnél, így ha “szerencséje” van megúszhatja a franchise taget, pedig ilyen karrier év után alapvetően nem volna elvetendő ötlet Brian Dabolléktől az egy éves megtartás és kivárás.

Jacobs semmivel sem zárt rosszabb szezont, sőt első csapatos All-Prónak választották azután, hogy az alapszakaszban ő szerezte a legtöbb futott yardot és elkapásokkal együtt a 2000-es határt is átlépte. A Raiders ugyan nem jutott rájátszásba, de ahogy Barkley, úgy Jacobs is csapata legjobb támadójátékosa volt. Neki nincs olyan kórlapja, így ez nem csökkenti az értékét, de az inkább, hogy korábbi jó teljesítményei után a 2022-es szezon kiugróan elitre sikeredett szerződése utolsó évében. Az ilyen egyszezonos csodákra pedig picit félve osztogatnak top3-as fizetéseket a csapatok, főleg futóknak. Azonban egy 11-13 milliós szerződésre Jacobs is jó eséllyel pályázik. A Raiders pedig akár a taget is rárakhatja.

Kaleb McGary és Mike McGlinchey, RT

Ahogy nem sűrűn jutnak a piacra komolyabb nevű irányítók, úgy az offensive tackle-öket sem szokták elengedni a csapatok. Különösen nem a fiatalokat. McGary és McGlinchey is ugyan jobb oldali játékosok csak, manapság ez már nem jelent akkora hátrányt mint korábban.

Mindketten benne vannak a liga 10 legjobb RT-jében és kor alapján most van esélyük egy igazán nagy szerződésre. Jelenleg 6 jobb oldali tackle rendelkezik 15 milliónál nagyobb éves átlagfizetéssel, amire mindkét top névnek jó esélye lehet. McGary esetében, mint sok más top szabadügynöknél előkerülhet a franchise tag, amivel egy évre meg tudnák tartani, hiszen a 2022-es szezon előtt közel sem volt olyan kiemelkedő a teljesítménye. Passzblokkolásban továbbra sem tartozik a liga krémjéhez, de a Falcons erősen futásorientált sémájában nagyon domináns tudott lenni a futójátékoknál. McGlinchey egy sokkal kiegyensúlyozottabb játékos. Nem olyan elit futásoknál mint McGary, de a passzblokkolási képessége évek óta megüti a “jó” szintet. Ha nincs top irányítód, akkor csinálj top támadófalat és egycsapásra jobbnak fog tűnni mindenki a csapatodban. Ezt az elvet meglovagolva mindkét tackle-nek jó piaca lehet.

Da’Ron Payne, DT

A hírek szerint Payne meg fogja kapni a taget a Commanderstől, ami nagy kár lenne, mert az egész szabadügynökpiac egyik legjobb játékosa kerülne így le a listáról. Payne esetén az egy éves megtartás alapvetően nem rossz ötlet a fővárosiaktól, hiszen a 19 milliós tagnél sokkal olcsóbban nem látom, hogy aláírna. Négy belső védőfalember rendelkezik jelenleg 20 milliós átlagú szerződésnél jobbal a ligában, az ötödik pedig épp Payne csapattársa Jonathan Allen 18 millióval. Úgy gondolom, hogy ez a padló az esetében, a plafon pedig a 20 millió környékén húzódhat meg. Futás ellen jól dolgozik, de az igazán nagy értéke a pass rushban rejlik, ahol karrierévet tartott. 5-6 sackes évek után tavaly 12-ig jutott, amit persze kérdés fent tud-e tartani hosszútávon, de aki meg akarja szerezni, mindenképp ki kell fizesse a potenciálban rejlő értéket már 2022-ben.

T.J. Edwards, LB

Öt linebacker szerződése van a 15 milliós éves határ felett, de az évi 13 milliót is csupán heten lépik jelenleg át. Előbbi megugrása lehet Edwards vágyálma, de utóbbira van igazából nagyon jó esélye. A korábbi draftolatlan játékos az elmúlt két évben volt csak kezdő az Eagles védelmében, és a kevés meg nem énekelt hősök egyike volt. Coverage-ben sincs elveszve és tudja védeni a zónáját, de az igazi erénye a futásmegállítás. A fal mögött remekül mozgott, pedig sokszor kellett könnyű boxokban védekeznie relatív kevés plusz segítséggel. Igazi középső linebacker, nagyobb felépítés, ami jól jön amikor blitzelni küldik, amiben szintén nem rossz. Az igazán elit fizetéstől a sok elhibázott szerelése tarthatja távol (ami visszavezethető a rövid karjaira) illetve, hogy passz ellen inkább korrekt mintsem igazán kiemelkedő a mozgása és az atletikus képességei.

Jamel Dean, CB

Payne után talán a 2.-3. legjobb név a piacon az ex-Buccaneer cornerback. Igazából 4 éve folyamatosan kimagaslóan teljesít és noha az elit szintbe sose érkezett meg, a kiegyensúlyozottsága sokat érhet 1-2 one year wonderrel szemben. Persze egy más rendszerben másképp viselkednek a játékosok, de Bowles sokat emberező szisztémája kedvezett Dean fizikális felépítésének és aggresszív stílusának. 15 millió felett 10 cornerback keres jelenleg, ami szerintem az alja lehet Dean igényeinek. Hogy mi a plafon nehezen lövöm be, az igazán elit 20-as határt azért soknak érzem, de 17 millió körül látom, hogy valaki ajánl neki, aki nagyon szeretne egy fix opciót a pálya egyik oldalára. A playbook is kinyílhat az érkezésével az új csapatában, mert Dean szeret és tud is emberezni és akár egész meccsen követni az ellenfél jó nevű szélső elkapóját.

Jessie Bates III, S

Egyértelműen Bates a harmadik tagja a Deannél emlegetett top védők triójának. A Bengals safetyje szinte biztosan távozik Cincinnatiből hiszen tavaly is már csak taggel tudták megtartani. Évek óta a liga egyik legjobb safetyje, aki futás ellen és coverage-ben is a poszt krémjéhez tartozik. Ráadásul nem utolsó sorban playmaker is, ami a tavalyi playoffban nem egyszer ért győzelmet a Bengals számára. Derwin James 19 millióval a legjobban kereső játékos jelenleg. Bates a kevés szabadügynök egyike idén, akinek reális esélye van, hogy megdöntse a poszt legjobbjának szerződését. Nem feltétlenül fog ez megtörténni, de 17 millió alatt nagyon csodálkoznék, ha bárhova aláírna (aminél James mellett mindössze ketten keresnek többet még). A piac egyik legbiztosabb igazolásának gondolom Batest, aki bárhova érkezik majd meg, nagy erősítés lesz az új csapata számára, relatív kis kockázattal.

[/ppp_patron_only]

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Viktor
Viktor
2023-02-24 12:16

Orlando Brownt hiányolom a listáról, bár szerintem, ha nem sikerül vele megegyezni kap még egy taget és elengedik a szezon után

Pedro44
Pedro44
2023-02-26 10:57

Batest nem akarja meg tartani a Bengals vagy nem tudja?

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x