Tavaly a liga egyik leggyengébb csoportja volt, idén pedig több csapat is még az újjáépítési fázisban van. A Jaguars be tudja biztosítani az első helyét a divízió élén? Vagy hamarabb beérik valahol az új projekt?
Jacksonville Jaguars
2022-ben két egymást követő 1/1-es szezon után megnyerte a Jaguars a csoportot és Doug Pederson meghozta azt a fajta edzői hozzáadott értéket, amit Urban Meyernek nem sikerült. A cél 2023-ban stabilizálni ezt a csoportelső helyet és zárkózni az AFC valóban élcsapataira.
Cap helyzet és rugalmasság
Foye Oluokun, Christian Kirk, Zay Jones és Brandon Scherff szerződésmódosítása után a csapat közel 15 millióval csúszott a sapka alá azok után, hogy egy héttel ezelőtt még bő 20 millióval voltak felette. Az út eleje megvolt, de nézzük van-e esély még tovább növelni a költségkeretet.
- Shaquill Griffin elküldése, 13 millió
- Cam Robinson szerződésátalakítás, 12 millió
- Rayshawn Jenkins elküldése, 6,5 millió
- Jamal Agnew elküldése, 4 millió
- Darious Williams szerződésátalakítás/hosszabbítás, 5-8 millió
Látszik, hogy kevés cut potenciállal rendelkező játékos van. Az 1-3 milliós kategóriákat nem soroltam fel, de igazán sokat gyakorlatilag csak a két éve nagy pénzért igazolt Griffin elküldésével tudnak spórolni. Tekintve, hogy tavaly is keveset játszott (sérülés miatt is), ez a lépés magától értetődő. Jenkins elküldésével is nyerne a csapat és bár egy nem jó kezdőről beszélünk, a távozásával csak egy újabb lyuk keletkezne. Ezért érthető módon a Jags előbb elsősorban a szerződéseket alakította át.
[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]
Legfontosabb Szabadügynökök
Jawaan Taylor, RT
Bár igazán jó sosem volt, Taylor zsinórban 4. éve a kezdő jobb oldali tackle-je a csapatnak, aki talán legjobb szezonját hozta össze 2022-ben. Cam Robinson után nem lehet kijelenteni, hogy nem fogja megtartani a csapat a középszerű játékosát a fal széléről, de egy újabb nagyobb szerződés helyett talán okosabb lenne ezúttal picit türelmesebbnek lenni a poszton, és akár a draftról próbálkozni a pótlással. Taylor ugyanis egy kezdő szintű játékos, de csak az átlagos szintről.
Evan Engram, TE
Ha már karrier év, Engram is talán legjobb szezonját játszotta a mögöttünk hagyott idényben. A korábbi első körös tight end sose nőtt fel a draftpozíciójához, de hasznos eleme volt a csapat passzjátékának tavaly. A legjobb döntés talán egy újabb prove-it deal lenne a Jaguars számára, amilyet tavaly is kötöttek a játékossal, kérdés a majd’ 900 yardig jutó, lassan 29 éves tight end bele menne-e újra. A franchise tag is opció egyébként, állítólag meg akarják tartani.
Marvin Jones, WR
Kirk és Jones után egyértelműen már csak harmadik számú elkapóvá zuhant vissza Marvin Jones, akit egyébként még Engram is beelőzött tavaly a házi rangsorban. 33 évesen egyértelműen el kell engedni, arra a szerepkörre amire őt tartották, bőven alkalmas a fenti duó is már.
A valóban fontos nevek végére is értünk. Egy-egy rotációs ember visszaigazolása nem elképzelhetetlen még, de a kezdőből több szerződés szerencsére nem fut ki idén.
Hova kell erősítés?
A támadósorban szerencsétlen esetben 3 lyuk is képződhet. A jobb oldali tackle és tight end posztból egyet talán házon belül megoldanak, de a másik szinte biztosan kívülről fog érkezni. Ezen kívül Marvin Jonest jó lenne leváltani egy fizikálisabb elkapóra, hiszen Kirk és Zay Jones is inkább alacsonyabb termetű srácok (plusz Calvin Ridley is, ha visszaállítják a játékjogát). Trevor Lawrence sokat lépett előre tavaly, de hiányzik a fegyverarzenáljából egy igazi szélső elkapó, aki az 50-50-es labdáknál tudna a segítségére lenni.
A védelemből távozó maximum a cutok révén jöhet. Itt egy Griffin-elküldés után egy cornerre nagy szükség lenne és a safety sorba is jöhetne némi upgrade, mert ez volt 2022-ben is a csapat egyik gyenge pontja. A front seven Robertson-Harris újraigazolásával nagyjából megvan és bár egy igazán domináns belső védőfalemberre is lenne igény, egyszerre mindent nem lehet. A fókusz szerintem a secondary megerősítésén kellene legyen.
Mivel nem lesz sok jónevű elérhető elkapó és corner, ellenben safetyből bőven találni minőséget a piacon, a free agencyn elsősorban itt nézelődnék. Akár Jessie Bates, akár Jordan Poyer révén egy igazán jó nevű veterán sokat dobhatna az egyébként fiatal egységen. Ha robbantani nem ide szeretnének, esetleg RT-ben lehet még elgondolkozni, ahol McGlinchey vagy McGary lehetne talán drágább, de pici upgrade Taylorhoz képest (amennyiben nem tartják meg).
Tennessee Titans
Cap helyzet és rugalmasság
A Titans már túl van egy tisztogatási körön, aminek hála immár 8 millióval a sapka alatt vannak. Az eddigi elküldöttek Taylor Lewan (14,8M), Zach Cunningham (9M), Robert Woods (12M), Randy Bullock (2M). A lista azonban kérdés, hogy véget ér-e itt, vagy követi még valaki őket. Az opciók:
- Ryan Tannehill elküldés, 18 millió
- Bud Dupree elküldés/átalakítás, 9-12 millió
- Harold Landry szerződésátalakítás/hosszabbítás, 10 millió
- Kevin Byard szerződésátalakítás/hosszabbítás, 9-10 millió
- Derrick Henry szerződésátalakítás/hosszabbítás, 6-7 millió
A legnagyobb kérdés Tannehill elküldése. A többi játékos szerződésének babrálásának is csak akkor van értelme, ha marad a veterán irányító és megpróbálnak még egy évet kicsavarni a mostani keretből. Az eddigi döntések után azonban én inkább állnék bele teljesen a rebuildbe és küldeném el nemcsak Tannehillt, de a borzasztó igazolás Dupreet is. A többi játékos igazából minőségben megéri a pénzét és akár 2-3 éves távlatban is lehet még rájuk számítani.
Legfontosabb Szabadügynökök
Aaron Brewer G, Nate Davis G, Dennis Daley G/T
A tavalyi támadófal 3/5-e. Daley vészmegoldásként játszott LT poszton majd’ egész szezonban, de úgy gondolom könnyeket nem fognak hullajtani utána a csapat szurkolói. A két guard már érdekesebb kérdés. Kifejezetten jó egyik játékos sem volt, de egy offseasonnek úgy nekimenni, hogy a falban 3 lyukas posztod van, nem a legszerencsésebb. Újraigazolni talán leginkább Nate Davist lenne érdemes, aki most már negyedik éve a csapat jobb oldali guardja és a fenti trió talán legjobb játékosa. A korábbi években picit neki is jobb volt a teljesítménye, de akkor a Titans fala is jobb játékosokat tartalmazott.
Nick Westbrook-Ikhine, WR
Nehéz megfogni Westbrook-Ikhine helyzetét, mert véleményem szerint egy nem kiemelkedő játékos, nem kellene fontos eleme legyen egy újjáépülő csapatnak, de a tavaly első körös Treylon Burks mögött lehet amellett érvelni, hogy a második legjobb játékos lenne a poszton. Ez persze sokat elmond a csapat állapotáról is. Egy teljes rebuildbe azonban nem igazolnék vissza középszerű (ha egyáltalán az) veteránokat, csak akkor, ha nagyon olcsón maradni akarna. Érdemesebb inkább kiengedni a piacra és ha sehova nem kell, esetleg utána újrapróbálkozni.
David Long Jr., LB
Talán a legjobb játékos maradt a végére. Long egy kis név, kevesen ismerhetik, de a Titans védelmének egyik kulcsfigurája volt az elmúlt 1-2 évben. Míg Cunningham adta a “testet” a linebacker posztra, Long volt a coverage feladatokért felelős csendes társa a nagyobb nevű veteránnak. Ha valakinek a visszahozatalát én szorgalmaznám, az mindenképpen az alulméretezett, de remek mozgással rendelkező Long volna.
Hova kell erősítés?
Ha a csapat rátenyerel a reset gombra, igazán sehova és mindenhova egyszerre. Tannehill távozása/maradása nélkül is azt lehet mondani, hogy a támadósorban igazából 4 poszt megoldott (futó, 1db elkapó, right tackle és center). Ezen kívül ha marad is az irányító, az is azt jelenti, hogy egy fél csapatnyi támadójátékosra szükség volna a kezdőben! Ez pedig túl sok ahhoz, hogy egy év alatt meg lehessen oldani. Ennek hatására gondolnám, hogy a lassan 35 éves irányítót nem feltétlenül kellene megtartani, hiszen mire ez a támadósor készen lenne, alsó hangon két évnek minimum el kell telnie. A védelemre nem is tértem ki, mert alapvetően az a csapatrész nagyjából megvan. Dupree elküldésével szükség volna egy másik pass rusherre vagy ha Long nem jön vissza, akkor akár kettő belső linebackerre, de az egység többi kezdő posztján igazából megvan a csapat. Amellett, hogy ide is lehet erősíteni, a fókuszpont az idei offseasonben egyértelműen a támadósoron kell legyen.
Indianapolis Colts
Cap helyzet és rugalmasság
Nagyjából a liga átlagánál van jelenleg a Colts. A névleges 12 milliós capjük azonban csapán 4,5 milliónak felel meg, ha az effektív értéket nézzük. A jó hír, hogy van lehetőség a javításra.
- Matt Ryan elküldése 17 millió
- Nick Foles elküldése 2 millió
- Kenny Moore elküldése 8 millió
- Stephon Gilmore elküldése 9 millió
- Grover Stewart elküldése 9 millió
- DeForest Buckner szerződésátalakítás/hosszabbítás, 9-14 millió
- Braden Smith szerződésátalakítás/hosszabbítás, 9-12 millió
- Shaquille Leonard szerződésátalakítás/hosszabbítás, 10-11 millió
- Ryan Kelly szerződésátalakítás/hosszabbítás, 4-7 millió
A lista hosszú, de nagyjából két részre lehet bontani. A franchise játékosok szerződésének babrálására és az felesleges terhektől való megszabadulásra. Utóbbiban a legegyértelműbb Matt Ryan elengedése. Ezt a döntést nagyon indokolni sem kell, tavaly év közben véget ért ez a projekt, a csapat pedig egy új (végre talán fiatal) irányító felé fog fordulni az offsasonben. Nick Foles akár még megtartható is volna, hiszen egy újoncnak jól jönne egy veterán “tanító”, a megspórolt 2 millióért pedig más backup QB-t amúgy sem találnánk. A többiek közül Moore-ban és Stewartban látom, hogy két év múlva is használható elemei tudnának lenni a csapatnak, így bár sokat spórolnának az elküldésükkel, akár megtartani/újraigazolni se lenne értelmetlen őket. A 30 rossz oldalán álló Gilmore kora miatt azonban már nem fér el egy ilyen projektben. A lista második felében a babrálható játékosok vannak, akik jelenleg is a franchise építő elemei.
Legfontosabb Szabadügynökök
Rodney McLeod
A 32 éves McLeod hiába volt a hátsó alakzat egyik fontos figurája és emelkedett ki alapvetően a játékával, a kora miatt nem nagyon próbálkoznék a visszahozatalával.
Bobby Okereke
Sokkal izgalmasabb kérdés Okereke, aki a csapat sztárja, Leonard szárnysegédjeként tevékenykedett az elmúlt években és mint gyenge oldali linebacker azt lehet mondani, hogy a liga jobbik felébe tartozik most már szezonok óta. Nagy kérdés persze, hogy két fiatal, nagyobb fizetésű játékos befér-e a linebacker posztra 2023-ban egy NFL-csapatnál, de ha a cél a jó játékosok megtartása, Bobby kétségtelenül közéjük tartozott az elmúlt években.
Yannick Ngakoue
Könnyebb lesz elengedni a pass rusher Ngakoue-t, aki bár tavaly karrierévet tartott 12 sackkel, ezek relatív kevés nyomásgyakorlásból jöttek neki össze. Talán nem erőltetném a visszahozatalát. Nem véletlen, hogy a Colts volt az elmúlt négy évben az ötödik csapata. Szituációs pass rusherként hasznos játékos, de inkább egy teljes munkaidős, három downos szélső emberre volna itt szükség.
Parris Campbell
Maradva a karrier évet tartó játékosoknál, Campbell a totális bustból éledt újra 2022-ben. Az előző 3 szezonban fele annyi elkapott yardja sem volt, mint a mögöttünk hagyottban. A 600 yardos idénye persze még mindig nem az, amire olyan nagyon támaszkodni kellene, így őt kiengedném a piacra és ha úgy alakul, esetleg onnan visszahoznám, de sok pénzt nem áldoznék rá, hogy ki se menjen a free agency-re.
Hova kell erősítés?
Azon túl, hogy az egyértelmű irányító poszton kezdjük a nézelődést, a csapat támadósora kezd formálódni. A támadófalba egy jobb oldali guard hiányzik, de Bernhard Raimann a vártnál talán jobban nézett ki LT poszton, ami biztató. Továbbra is szükség lenne még elkapóra, de a támadósor itt nagyjából véget is ér. A védelembe a távozókat kellene elsősorban pótolni, ami sajnos nem rövid lista. Egy pass rusher (Paye túloldala), egy linebacker, egy corner és egy safety is kelleni fog, ha mindenki távozik a szabadügynökök közül és megtörténik a Gilmore kivágás. Ez a lista hosszabb mint amit egy offseasonben orvosolni lehet, de nem véletlenül lett ez a csapat a 4. legrosszabb tavaly. Amennyiben összejön az újonc irányító megszerzése elsősorban a támadósori problémákra fókuszálnék, hogy minél könnyebb környezetben fejlődhessen. Ha véletlenül ismét egy veterán érkezne (kis esély), akkor viszont az offseason erőforrásait inkább a védelemre fordítanám.
Houston Texans
Cap helyzet és rugalmasság
Véget ért a három szűk esztendő. A Texans 2023-ban végre nem átmeneti vezetőedzőt nevezett ki a csapata élére és a Watson saga utáni káoszból végre tényleg elindulhat felfelé a franchise. A csapat viszonylag kényelmes helyzetben van, hiszen 25 millióval van a sapka alatt, amit bőven tudnak még feljebb is tornászni.
- Laremy Tunsil elcserélése/hosszabbítás, 13-18 millió
- Brandin Cooks elcserélése/szerződésátalakítás/hosszabbítás, 8-13 millió
- Tytus Howard hosszabbítás, 9 millió
- Maliek Collins elküldése, 7 millió
- Christian Kirksey elküldése, 5 millió
- A.J. Cann elküldése, 4 millió
A két nagy név elcserélése állandóan felmerülő kérdés. Tunsil a jelenlegi szerződése utolsó évébe lépett, amikor is nem kevesebb mint 35 millió dollár a cap hitje. Ehhez mindenképp hozzá kéne nyúlni, akár egy csere útján még több draftjogot szerezve, akár egy újraszerződés révén. Mivel Tunsil tavaly is a támadósor messze-messze legjobb játékosa volt és mivel még csak 29 éves lesz, a csereértéke magas lehet, de újabb 3-4-5 évre megtartani sem túl nagy kockázat. A csapat leendő irányítójának pedig nagyon fontos volna a falban legalább egy all-pro kaliberű játékos. Cooks esete már nehezebb, mert bár a legjobb elkapó a csapatban, kevésbé pótolhatatlan kategória. Igazából belefér a csapatnál a 25 milliós idei fizetése, de lehet érvelni amellett is, hogy csere útján megváljanak tőle – ő pedig állítólag menni akar. A támadófal másik szélén Howard tavaly karrierjében először úgy nézett ki mint egy korábbi első körös játékos. Idén az 5. éves opcióján játszik, de egy hosszabbítás a tavalyi éve után benne van a pakliban. Rajtuk kívül pedig pár kevésbé fontos veterán távozása lehet még napirenden. Egy reális, nem a végletekben gondolkozó esetben is 30-40 milliót könnyen hozzá tudnak csapni még a jelenlegi tőkéjükhöz.
Legfontosabb Szabadügynökök
Nincs
A Texans két éven át azzal rakta össze a keretét a szezonokra, hogy másod-, harmadvonalas játékosokat igazolt egy, de maximum két évre. Ezek közül jár le idén is jópár játékosnak a szerződése, de senki olyan nincs közöttük, akiért nagy kár volna.
Hova kell erősítés?
Röviden mindenhova. Jó ez picit túlzó, de nem állunk messze az igazságtól. A támadósorban ha a két nagy nevű veterán marad, rajtuk kívül a futó (Pierce), a right tackle (Howard), az egyik guard (Green) és két fiatal elkapó (Collins és Metchie) azok, akikre lehet támaszkodni. Ezáltal szükség volna két belső támadófalemberre (egy center, egy guard) egy tight endre és nem volna rossz azért az elkapó soron is javítani picit, mert Cooks öregszik, Collins két év alatt egyszer sem lépte még át az 500 yardos határt, Metchie pedig leukémiából épülve kérdés valaha egészséges lesz-e 100%-osan. Mindemellett persze az irányító kérdést is meg kell oldani, de az 1/2-es pickkel a zsebben 99%-ra ki lehet jelenteni, hogy a drafton fog érkezni egy fiatal tehetség a városba.
A támadósor nem állt igazán stabil lábakon, de a védelem még annál is rosszabb. A tavalyi újoncok Stingley és Pitre kivételével kis túlzással 9 új kezdő is érkezhetne. A védőfalban egyedül a 35 éves Jerry Hughes képvisel minőséget, a többiek között ha van is ügyes játékos egy rendes rosteren maximum rotációs emberek lennének. A linebacker sorban gyenge veteránok vannak. A secondary az, ahol a két említett fiatal játékoson túl Desmond King és Steven Nelson alapvetően nem tartozik a rossz kategóriába. 4-5 új kezdő azonban alsó hangon szükséges, elsősorban a front sevenbe.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”