Az biztos, hogy Kyler Murray a szezon első négy meccsét kihagyja, hiszen PUP listán maradt a keretszűkítésekkor, bár ebben semmi meglepő nem volt, hiszen még lábadozik év végi ACL-szabadásából. Jó esély van arra, hogy ez nem csak négy hét kihagyást jelent majd számára, azonban sokan elgondolkodtak azon is, hogy akár az egész szezont kihagyhatja Murray, hiszen a Cardinals a jelek szerint nagyon rá akar menni az 1/1-re.
Kyle Odegard információi szerint azonban erről szó sincs, a Cardinals nem tervezi egész évre leültetni az irányítóját. Ez volt a terv Jonathan Gannon februári kinevezésekor és azóta sem változott semmi. A franchise ugyan valóban nem igyekezett elérni, hogy a legversenyképesebb csapatot küldje pályára, de nem is akarnak aktívan veszíteni, és a legjobb esélyt a győzelmekre értelemszerűen Kyler Murray adja majd nekik, bármikor is tér vissza a sérüléséből.
Murray-t kinevezték csapatkapitánynak is, ami szintén ezt támasztja alá. Azt egyébként még mindig nem tudni, hogy Joshua Dobbs vagy Clayton Tune lesz a csapat kezdője az első fordulóba, a főedző nem akarja ezt elárulni az aktuális ellenfél Commandersnek, hogy megnehezítse a felkészülésüket.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások