Connect with us

Összefoglaló

A Ravens Londonban, a Bengals a védelme miatt, a Texans már harmadjára nyert

Az idei utolsó londoni csörtét a Ravens húzta be, a Bengals a védelmének köszönheti a győzelmét, tovább menetel a Texans, Ridder újabb pocsék teljesítményével kikapott a Falcons. 

Baltimore Ravens @ Tennessee Titans 24-16

Az utolsó 2023-as londoni mérkőzéshez érkeztünk, ahol ha csak az eredményre nézünk azt láthatjuk, hogy egy szoros mérkőzés volt látható a Tottenham stadionjában, de igazából a Ravens győzelme nem igazán forgott veszélyben.

Sokáig adósok maradtak a csapatok a touchdownokkal, az első három támadásból mezőnygólokat láthattunk és egészen a második negyed hajrájáig kellett várniuk a nézőknek, hogy egy olyan támadást láthassanak, ahol valamelyik csapat végigér a pályán. 3:28-cal a félidő előtt Lamar Jackson találta meg az end zone-ban Zay Flowerst, ezzel már 15-3-ra vezetett a Ravens. A Titans az első támadást leszámítva nem igazán talált ellenszert a Ravens védelme ellen, harmadik kísérleteknél egészen pocsék formát mutattak, kilenc próbálkozásból mindössze egyszer sikerült nekik a first down egész meccsen, az is a mérkőzés végéhez közeledve. Közben a Ravens is hibázott, hiszen több támadásával is már közel kerültek a célterülethez, de ott valahogy az utolsó lépést nem tudták megtenni. Az első félidő megkoronázása volt az utolsó előtti játék, amikor Jordan Stout puntját Kyle Philips úgy ejtette ki, hogy arra Del’Shawn Phillips vetődött rá. Egy másodperc maradt az órán, ez pedig pont elég volt, hogy Justin Tucker 29 yardról 18-3-ra növelje az előnyt.

A második félidő elején felsejlett az előző hetek leolvadása a Ravens szurkolóknál. Először egy mezőnygóllal jött közelebb a Titans, majd Jackson passza Bateman mellett elment egyenesen Sean Murphy-Bunting kezébe. A szerzett labda után a támadást is sikeresen befejezte a “hazai” csapat, Henry futott be az end zone-ba. Azonban a pillanatnyi lélektani előny gyorsan tova szállt, a következő Titans támadásnál Tannehill passzát Geno Stone szedte le. A Titans problémáit tovább tetőzte, hogy a következő támadás végén Tannehill úgy sérült meg, hogy kiskocsival volt kénytelen az öltözőbe menni. Malik Willis érkezett a helyére, de vele nem volt reális esélye a Tennesseenek, hogy ledolgozza 11 pontos hátrányát. A végén még szépített a Titans, de az onside kick sikertelen volt, így Londonból a Ravens térhet haza győzelemmel. Összességében a jobb csapat nyerte a mérkőzést, a Titans támadásai egy-egy szép játékból álltak, de a passz és futó játék sem akart igazán beindulni, így sok esélyük nem volt a győzelemre.

A statisztikára ránézve amíg Tannehill a pályán volt nem sok pozitív játékot láthattunk tőle. Bő három negyed alatt mindösszesen nyolc sikeres passzt mutatott be mindössze 76 yardért egy eladott labdával. Előtte a fal nem nagyon működött, Tannehill két sacket, míg Willis négy sacket nyelt be (borzasztóan húzta magára a nyomást), de ezen kívül is sokszor helyezték a nyomást rájuk. A futójáték sem volt az igazi, összesen a 129 yard nem néz ki olyan vészesen, de ebből egy Henry 63 yardos futást leveszünk, akkor már a 18 játékból 66 yard kevésbé. Elkapók közül sem lehet igazán senkit kiemelni, az újonc futó Tyjae Spearsnek volt a végén egy 48 yardos “elkapása”, ahol igazából ő szedte össze az összes yardot. A védelem próbálta meccsben tartani végig a csapatot, ami többször sikerült, hiszen nem egyszer állították meg a Ravenst a red zone-on belül.

Lamar Jackson egyértelműen a mérkőzés sztárja volt, 223 passzolt yarddal és 62 futott egységgel kiemelkedett a mezőnyből. Sok ellenszere nem volt ellenne a Titans védelmének, futásaival többször is kritikus szituációban tudtak tovább haladni. Elkapott yardokban Mark Andrews emelkedett ki 69 yarddal, de a múlt héthez képest előrelépés az egész egységtől, hogy az elejtett labdák számát limitálni tudták. A védelem is jó formát hozott, fentebb már említettem, hogy egész meccsen nyomást helyeztek az irányítókra. Justin Madubuike két sackkel zárta a mérkőzést, de Derrick Henryt is megfogták egy játékot leszámítva. Összességében a labda mindkét oldalán a Ravens egységei hozták a jobb teljesítményt, így egy kicsit meglepő, hogy “csak” nyolc ponttal nyertek.

(kronikk)

Seattle Seahawks @ Cincinnati Bengals 13-17

A várakozásoknak megfelelően szoros mérkőzést hozott a Seahawks vendégjátéka a dzsungelben, ugyanakkor arra talán kevesen számítottak, hogy csak 30 pontot szerez a két csapat összesen. Sztárelkapók ide vagy oda, a találkozót a defense-ek dominálták, a védőjáték szerelmeseinek kötelező visszanézni az összecsapást. A Bengals végül úgy tudott nyerni, hogy mindössze 214 yardot tett meg offense oldalon. Az alábbi tweet remekül összefoglalja, hogy a döcögő támadósor ellenére hogyan is sikerült a Cincynek megnyernie az összecsapást.

A találkozó első 20 percében a támadósorok megállíthatatlannak tűntek, a védelmek nem igazán tudtak ellenállást kifejteni egyik oldalon sem. Mindkét csapat hosszú, több mint 6 perces touchdown drive-val kezdte a mérkőzést, Kenneth Walker 1 yardos futására Tyler Boyd hatpontosával válaszolt a Bengals.

Egy Seattle 3 and out után Ja’Marr Chase bebizonyította, hogy tényleg mindig üresen van, 31 yardos és 23 yardos elkapást mutatott be gyors egymás után. A vendégek védelme a mérkőzés korai szakaszában egyáltalán nem tudta lelassítani a hazaiak támadósorát, így újabb TD-t ért el a Bengals, az újonc Andrei Iosivas megszerezte első hatpontosát pályafutása során. Ekkor úgy tűnt, hogy semmi nem állítja meg a Bengals hengert. Joe Burrow lubickolt a zsebben, érezhető volt, hogy nem hátráltatja már korábbi vádlisérülése, több alkalommal is képes volt meghosszabbítani a játékokat.

Ezt követően viszont a védelmek teljesen átvették az irányítást a mérkőzés felett, és egyáltalán nem engedték be a célterületre a támadókat. A hátralévő több mint 40 percben 8 puntot, 3 interceptiont, 2 turnover on downst és 3 field goalt láthattunk, a második félidő a kihagyott ziccerek tömkelegéről szólt.

Először Tre Brown szedte le Burrow Chase-re feldobott labdáját. Érdekesség, hogy Burrow idén mindegyik interceptionjét a második félidőben dobta. Majd Geno Smith azonnal viszonozta a szívességet, a Jaxon Smith-Njigba felé menő passzát Mike Hilton halászta le a levegőből.

A következő drive-ban feléledt a Seahawks pass rush, egy drive-on belül kétszer is sackelték Burrow-t a vendégek. DeeJay Dallas punt returnjét követően rövid pályával jöhetett a Seattle, és egy mezőnygóllal 1 pontosra csökkentette hátrányát a Seahawks (13-14). Két támadósorozattal később Geno és D.K. Metcalf nem értették meg egymást, ami egy újabb interceptiont eredményezett. A Bengals támadósor ugyanakkor semmit nem tudott kezdeni a labdaszerzéssel, first downt sem tudtak elérni, Evan McPherson azonban 52 yardról nem hibázott (13-17). A négy pontos különbség a mérkőzés képét nézve nagy előnynek tűnt, végül nem is változott már az eredmény. Hiába volt három lehetősége is a Seahawks offense-nek, hogy TD-t szerezzen, 1 punt mellett 2 turnover on downs jött csak össze a támadósornak, így nyert a Bengals.

A Seahawks vereségét egyértelműen a pocsék red zone helyzetkihasználás okozta: a 2. félidőben 4 alkalommal is goal to go szituációban voltak, amiből mindössze 3 pontot tettek fel a táblára. Ugyan Geno Smith 323 yardig jutott a meccsen, és több nagy játéka is volt, ez a győzelem miatta úszott el. Két interceptionje mellett a 4 sackből is legalább kettő az ő lelkén szárad. Nagyon sokáig tartogatta a labdát és sokszor egyáltalán nem érezte, hogy honnan érkezik a nyomás, pedig a felállásokból nyilvánvaló volt, hogy blitz érkezik. Persze a Bengals pass rusherek érdemét sem szabad elvitatni. Sam Hubbard és Trey Hendrickson folyamatosan terrorizálták a több poszton cserékkel felálló Seahawks támadófalat, amivel képesek voltak Genót a komfortzónájából kizökkenteni.

Bengals oldalon a támadósor két tökéletes drive-ot követően a meccs hátralévő részében értékelhetetlen teljesítményt nyújtott. A futójáték egyáltalán nem működött, Burrow-t háromszor zsákolták be a Seahawks védői, Chase pedig teljesen eltűnt a második félidőben. Ezt a győzelmet kizárólag a defense-nek köszönheti a Cincinnati, a bye weeket követően össze kell kapnia magát a támadósornak, mert ilyen második félidős teljesítménnyel kevés meccset fognak megnyerni.

(Atreus)

New Orleans Saints @ Houston Texans 13-20

Folytatódik a Texans tündérmese: a liga egyik legszimpatikusabb fiatal csapata újabb győzelmével 50 százalékos mérleggel mehet a bye weekre, míg a Saints a vereséggel nagy esélyt szalasztott el, hogy kihasználja riválisai botlását és megerősítse pozícióját az NFC Déli csoportjában.

Több, mint 5 mérkőzést kellett várni C.J. Stroud első interceptionjére, az újonc irányító 191 passzkísérletig jutott labdaeladás nélkül. Hiába szakadt meg azonban a sorozat, Nico Collins szemfüles volt és azonnal kiütötte a turnovert szerző Zach Baun kezéből a labdát, így a labdavesztés ellenére folytathatta a támadást a Texans.

Stroud a védők szorításában Noah Brownt találta meg 34 yardért, majd 2 játékkal később Dalton Schultz 1 yardos TD elkapásából születtek meg a mérkőzés első pontjai. Nem kellett sokáig várni a válaszra sem: Derek Carr és Rashid Shaheed egy korábbi játék során nem voltak egy hullámhosszon, ami majdnem egy pick sixet eredményezett, 34 yardos összjátékuk viszont már hat pontot hozott a konyhára.

Ezt követően a Texans percei következtek: 2 támadósorozatból 10 pontot tettek fel a táblára, míg a Saints erejéből csak egy puntra futotta. Nico Collins két alkalommal is megégette a secondaryt, a TD-t pedig végül Robert Woods szerezte meg. A nagyszünet előtt vezetett Saints drive mezőnygóllal ért véget, így a New Orleans 7 pontra csökkentette hátrányát (10-17).

 

Egy kicsit az öltözőben maradtak a támadósorok, zsinórban 3 puntot láthattak a nézők a harmadik negyedben, majd a Texans offense megrázta magát. Dalton Schultz elkapásával vörös zónába jutott a Houston, ott azonban elfogyott a tudomány, így maradt a field goal (10-20). Mezőnygóllal zárkózott a Saints, majd egy punt után esélyük volt az egyenlítésre, de innentől kezdve már nem született pont a mérkőzésen. A Houston egy kihagyott mezőnygól, egy turnover on downs és egy interception segítségével megőrizte a hétpontos előnyt, ezzel DeMeco Ryans tanítványai már 6 forduló után elérték a tavalyi győzelmek számát.

Stroud ezúttal eléggé pontatlanul játszott, 50% alatt maradt a passzpontossága, 199 yardot dobált 2 TD és 1 interception mellett. A futójáték nem volt eléggé gördülékeny, hogy levegye a terhet az újonc válláról, ráadásul a második félidőben komoly nyomás alá is helyezte Stroudot a Saints védelme. Az egykori Buckeye azonban továbbra is rendkívül higgadtan kezeli a kiélezett szituációkat, nem zuhant össze ezúttal sem és nem szabotálta csapatát labdaeladással. Rendkívül éretten játszik, mintha nem is hat meccse, hanem hat éve lenne a ligában. A támadósorból Nico Collinst és Dalton Schultzot lehet kiemelni, ketten együtt 8 elkapásból 141 yardot tettek be a közösbe.

A labda túloldalán a Saints a védelemmel elégedett lehet, hiszen sikerült limitálniuk a Texans támadósort. Offense oldalon azonban lehet hiányérzetük. Hiába hozta össze Derek Carr statisztikailag a legjobb idei mérkőzését – 353 yardot passzolt 1 TD és 1 interception mellett – de a vörös zónában rendre megállt a tudomány, a negyedik kísérletes checkdown pedig csak hab a tortán. A Will Anderson vezette pass rush 26 alkalommal helyezte nyomás alá Carrt, és a futójátékok is elég gyatra átlagot hoztak. A vereséghez vaskosan hozzájárult a speciális egység is, Blake Grupe 2 mezőnygólt is elhibázott (52 és 29 yardról), nagyon hiányzott a végelszámolásnál az a 6 pont.

(Atreus)

Washington Commanders @ Atlanta Falcons 24-16

A szezon előtt sokan nagyon várták, hogy mi sül ki a Sam Howell és Desmond Ridder projektekből. Én nagyon, nagyon szkeptikus voltam, az első öt forduló sem sokat javított a véleményemen, így nyilván tűkön ültem a meccs előtt (nem). A meccs végére pedig majdnem kiszúrtam őket, ez annyira borzalmas volt.

A Falcons egész jól kezdte a meccset, egy 11 játékból álló drive végén Ridder megtalálta Kyle Pittset, vagy hát a kiváló tight end zseniálisan behúzott egy legjobb esetben is közepesen megdobott passzt az end zone-ban. Egy pillanatra elhihettük, hogy legalább az idén borzalmas Commanders védelem ellen talán jó lesz az atlantai támadósor, aztán egy 3&out és egy turnover on downs visszarántott a valóságba. Ugyan összekapart még egy mezőnygólt a Falcons, de aztán egészen a negyedik negyed végéig semmi értékelhetőt nem tudott felmutatni az offense.

Eközben a Washington szép komótosan feltett 24 pontot a táblára, de még 5 perccel a félidő vége előtt is 24-16-ra ment a fővárosi csapat. Ekkor a Falcons védelme megrázta magát és kétszer is 3&outon tartotta a vendég támadósort, de Riddertől csak egy turnover on downs és egy INT jött össze (3&1-re (!), időkérés után, amit eleve amiatt kellett kikérni, mert nem bírta időben elindítani a játékot), így összességében magabiztosan szakította meg a három meccses vereségsorozatát a Commanders.

Kezdjük a pozitívumokkal. A Falcons védelem elég jól nézett ki. A Commanders nem tudott futni, Sam Howell csak 151 yardot passzolt és ötször sackelték. Nettó yardokat tekintve mindössze 193 yardot engedett az atlantai védelem, illetve a harmadik downoknál is csak 20 százalékos hatékonysága volt az ellenfél támadósorának. A 24 benyelt pont persze elég sok, bár érdemes megjegyezni, hogy ebből három egy turnover on downs, hét pedig egy saját térfélen eladott labda után született, ami azért árnyalja a helyzetet.

Külön érdemes kiemelni Calais Campbellt, aki többek között négy tackle-lel és egy sackkel vétette észre magát, utóbbi ráadásul a 100. volt impozáns karrierje során. De jó meccse volt Bud Dupree-nek és Arnold Ebiketie-nek is, ketten együtt három sacket jegyeztek. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a meccs előtt összesen volt öt sackje a Falcons védelmének, a mostani parádéból nagyobb részt vállalt a leglassabb irányítója.

A védelem tehát jó volt, a támadósor viszont hulladék. A fal használhatatlan, pedig sokat áldozott rá a menedzsment. Ridder ugyan passzolt 307 yardot és két TD-t, de volt három irgalmatlan homály interceptionje, többször konkrétan azt sem tudta, merre van az előre és mi történik a pályán (az utolsó drive-ját érdemes megnézni, nem véletlenül kapott majdnem agyvérzést Arthur Smith). A skill playerek közül Drake London nagyot ment (9 elkapás, 125 yard), Pitts is szerzett egy TD-t, de összességében nincs semmi tudatosság ebben, egyszerűen ők a semmiből képesek ennyit összehozni. Arthur Smith ugyanis indokolatlanul egysíkú és unalmas támadósort rakott össze, ráadásul nem csak az elkapókkal, de Bijan Robinsonnal sem tud mit kezdeni. Nyilván Ridderrel van a legnagyobb probléma, de ebből a tragédiából Smith is kiveszi bőven a részét.

A Commandersnél a védelem továbbra is csak dísznek van a pályán, még egy Ridder vezette támadósor is képes volt 400+ yardot szerezni. A turnoverek persze jól néznek ki, de nem nagyon lesz még egy ennyire színtévesztő ellenfele az egységnek, ennél mindenképpen több kell. Ahogy a támadófallal is kezdeni kell valamit – ha a Falcons képes nyomást generálni, mi több sackeket szerezni, akkor az már tényleg a vég. Ezzel együtt azért Sam Howellt most dicsérjük meg, a 151 yardja mellé ugyanis három TD-t is kiosztott. Azt túlzás lenne állítani, hogy olyan jól is játszott, de nem volt akadály és szinte mindent kihozott abból, amit Eric Bieniemy rendszere felkínált neki. Az ex-Chiefs támadókoordinátor eddig tökéletesen megszolgálja a pénzét, a szezon végén nem lenne butaság lecserélni rá Ron Riverát.

(renningan)

Related Topics

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!