A Falcons múlt héten leültette a másodéves Desmond Riddert a sok turnoverje miatt, és betette a kezdőbe a veterán Taylor Henicke-t, ha már volt egy magasan fizetett cseréje. A kísérlet azonban nem alakult valami jól, a csapat kikapott a Vikingstól, ahol egy három nappal korábban igazolt irányító játszott. Ennek ellenére Heinicke marad a kezdőben a 10. fordulóra is, jelentette be Arthur Smith főedző.
Heinicke 55 százalékos pontossággal dobált 268 yardot egy TD és egy INT kíséretében, de volt még vagy három turnovert érő átadása. Az hogy nem vigyáz a labdára nem lehet újdonság senkinek, hiszen tavaly is vezette a ligát a turovert érő játékok százalékos mutatójában.
Épp ezért volt furcsa már a leigazolása is, hiszen ennek a Falconsnak sokkal nagyobb szüksége lenne egy “unalmas” irányítóra, aki nem adja el a labdát, és még ha nem is csinál feltétlen magától nagy játékokat, de legalább megoldja a könnyebb feladatokat.
A Cardinals ligautolsó védelme ellen mondjuk bőven van esélye Heinicke-nek javítania és jól mutatnia. A csapat utána bye weekre megy, állítólag Smith majd akkor újra előveszi az irányítókérdést, mert elmondás szerint ez az egész semmit sem jelent Ridder jövőjével kapcsolatban.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
Legutóbbi hozzászólások