A két héttel ezelőtti Colts elleni találkozó óta várunk arra, hogy kiderüljön, ki lesz a Patriots kezdő irányító ma a Giants ellen. Ugyan Bill Belichick továbbra sem árult el nyilvánosan semmit, de Andrew Callahan (Boston Herald) információi szerint Mac Jones marad a kezdőben, ugyanis jobban teljesített az edzéseken Bailey Zappe-nél.
Belichick azt mondta eddig, hogy mindenkinek készen kell állnia, és Bailey Zappe is azt mondta pénteken, hogy a csapaton belül sem tudja senki, ki fog kezdeni. Persze ennek a valóságalapját meg lehet kérdőjelezni, de a nagyközönség biztosan nem tudta, mire számíthat. A csapat tegnap kivágta Will Griert, így legalább őt le lehetett húzni a listáról, Malik Cunningham pedig állítólag nem is kapott első csapatos snapeket az edzéseken, így Jones és Bailey között volt csak verseny. Callahan információi szerint megfelezték ezeket a snapeket egymás közt és Jones bizonyult jobbnak, ezért kapta meg a kezdőt ismét.
A Patriots jelenleg 2-8-as mérleggel az AFC utolsó helyén áll és van még esélye, hogy megszerezze az első két draftpick valamelyikét, ami egy új, nagyon tehetséges irányítót (Caleb Williams vagy Drake Maye) és ezáltal egy pozitívabb jövőképet jelentene. Nem lesz azonban egyszerű dolguk, hiszen a Giants (és a Cardinals) is pályázik erre a két helyre (a Panthers jogán a Bears is, hiszen a Carolináé jelenleg az 1/1), szóval a mai összecsapás kulcsfontosságú lesz a draftpozíciót illetően.
A Patriots 3,5 pontos favorit idegenben.
Legfrissebb cikkeink
- Mike Macdonald reméli, hogy Geno Smith marad Seattle-ben
- Micah Parsons szerint 2025-ben bajnok lesz a Cowboys
- Nehéz az újoncok élete a rájátszásban – főleg idegenben
- Antoine Winfield Jr. és Marshon Lattimore is visszatér a rájátszásra
- Deshaun Watsonnak ismét elszakadt az Achillese, kihagyhatja a teljes 2025-ös szezont
- Wild Card szombat – Chargers @ Texans és Steelers @ Ravens
- Ki tud átlépni a saját árnyékán? – AFC
- Super Bowl Ranking #1
- Íme a hivatalos All-Pro csapat
- Sérülés jelentés a szombati Wild Card meccsek előtt
- November után decemberben is Joe Burrow volt a hónap támadója
- A Jaguars mellett a Jets és a Browns rendez meccset 2025-ben Londonban
- Teljes edzésmunkát végzett Hurts, jó esély lehet a játékára
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Super Bowl Ranking #1
- Tucatjatekos on Micah Parsons szerint 2025-ben bajnok lesz a Cowboys
- atis123juve on Deshaun Watsonnak ismét elszakadt az Achillese, kihagyhatja a teljes 2025-ös szezont
- ThySoul on Íme a hivatalos All-Pro csapat
- katonadani on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Jani_Kovacs on Super Bowl Ranking #1
- falucs84 on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Hurrá Torpedó on Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
Az biztos igazi Pats drukker, aki egy ilyen mélyrepülés után is nézi a csapatát. 👍
Rossz előérzetem van, szerintem nagyon rámegyünk a meccsre, valószínűleg meg is nyerjük. Sportszerű, de jelen esetben hosszabb távon is tragikus következményekkel járó ostobaság. Nyilván lutri az elején irányítót húzni, viszont nem húzni, biztos megragadás, már nem is a középmezőnyben, hanem az alján, a totál bénák közt.
Nemhogy nem lesz népszerű idejönni FA-ben, hanem kifejezetten gáz lesz. Ha nincs reményed a draft után, semmi előrelépésre nem számíthatsz. A Houston esete jól mutatja, hogy egy húzás megváltoztathatja a franchise dinamikáját. De mondhatnánk a Cincint, vagy a Jaguarst is. Nyilván nem garantált a siker, sőt kifejezetten nagy a mellényúlás esélye, de nincs más alternatíva, vagy csak egészen pici eséllyel, egy újab Brady kihúzásával, de ez csak álmodozás. Úgyhogy hajrá Pats, de győzzőn most nagy küzdelemben a Giants.