Holnapután kezdődik a rájátszás, úgyhogy szokás szerint megpróbálunk rá jósolni! Nyolc szerkesztő nézett bele a varázsgömbjébe és írta le, mit vár a playofftól, ezeket pedig szép kis ágrajzokon is szemléltettük.
katonadani
AFC-oldalon egész könnyen mentem végig a tippeken, egyedül a Texans-Browns volt nagyon fejvakarós akár azt nézzük, hogy kit szeretnék továbbjuttatni, akár hogy szerintem ki fog. Mindkettőt bírom, de végül a matchupokat úgy éreztem jobbak a Texans oldalán – utána viszont megálljt parancsol a Ravens. A felső ágon nekem egyértelműbb volt a helyzet, hogy a Bills elmegy a konferenciadöntőig – utána viszont megálljt parancsol a Ravens.
NFC-oldalon az Eagles biztos kikap a Buccaneerstől, és ugyan szerintem a Packersnek egész jó matchupjai vannak a Cowboys ellen rendszerszinten, a tehetségfölény úgy gondolom elég lesz a dallasiaknak. A Lions-Ramsszel viszont nagyon megküzdöttem fejben, ezt tartom a legnehezebben megjósolhatónak a wild card körben, és simán lehet, hogy vasárnapig még ötször meggondolom magam. Ráadásul ez a meccs az ágrajzot is felboríthatja, hiszen a Buccaneers biztos kikap a divisional körben, de nem mindegy, hogy a 49ers vagy a Cowboys ellen. A 49ersnek szerintem az egész NFC-playoffban a Rams lehet a legnagyobb ellenfele, míg ha a Lions összekerül a Cowboysszal, szerintem olyan motiváció lesz bennük, hogy át is menetelnek rajtuk. Végül a Lionst vittem tovább a wild cardon, és akkor szerintem egyenesen a konferenciadöntőig menetelnek, ahol aztán már kikapnak a 49erstől – amelynek viszont a Super Bowlon megálljt parancsol a Ravens.
chester
Tavaly nem volt meglepetés a két konferenciadöntő résztvevői között, úgyhogy idén muszáj minket kárpótolni, bár a formaidőzítést eléggé elszúrták a csapatok. Az NFC-ben annyira a 49ers mögött kullog a mezőny, hogy ide kvázi bármelyik maradék hat csapatot el tudom képzelni, de Stafford ihletett formája és az edzői stáb a Ramset juttatja be. AFC-ben a négy legjobb QB meccseli le a végső csatát a konferencia legjobbja címért, de ahogy az egyéni díjat, úgy a csapat elismerést is bezsebeli a Ravens.
A Super Bowlon aztán jöhet a visszavágó, mind az emlékezetes 2013-as döntőért, mind az idei alapszakasz meccsért – és ahogy mindkettőn, úgy most is Ravens sikert várok. A két koordinátoruk akkora hozzáadott értékkel bír, hogy az a saját oldalukra billenti a mérleg nyelvét, míg Shanahant nem tudom mi gátolná meg, hogy újabb rossz döntéseket hozzon egy nagydöntőben. Azon az emlékezetes döntőn a két Harbaugh tesóból csak egy nyerhetett, idén viszont mindketten bajnoki címre vezethetik csapataikat a saját ligájukban, kerekké téve a történetet.
alatriste
A legtöbb szerkesztő jönni fog úgyis a racionális érvelésekkel, hogy miért nyer majd x csapat y ellen, hogy miért verhetetlen egyik gárda stb-stb. Nálam nem ilyet lehet olvasni!
Hogy ne tizedjére is ugyanaz legyen megírva, én máshogy álltam neki az idei playoffnak és egészen szakmaiatlan, sőt sokszor önös motivációk állnak a tippek mögött. A wild card körben még egészen pontosan mint szurkolóként jelennek meg a tippjeim, arra tettem, akinek szurkolni fogok. Ezt sok helyen nagyon könnyen el tudtam dönteni, de a Rams@Lions és a Browns@Texans meccseken magam sem tudtam pontosan eldönteni. Itt mondhatni pénzfeldobás döntött. A többi esetben az underdog mentalitás miatt választottam főleg a csapataimat és mert általában azokban játszik több, számomra kedves játékos.
Az AFC-ben így 3 vendég sikerrel kalkulálok, aminek eredményeképp a divisional körben 3 AFC North csapatot találunk. A kakukktojás a Dolphins, akik Clevelandbe utaznak egy pofonért. A másik oldalon a Ravens előbb még le tudja gyűrni a Steelerst, de a Browns védelme az AFC döntőben bebizonyít három tényt is:
1) A playoffba a támadósorok viszik el a csapatokat, de bajnokságot a védelem nyer.
2) Joe Flacco nem egy konzisztensen jó irányító, de ne engedd be jó formájában a playoffba, mert a karrier 10-5-ös rekord is bizonyítja, hogy nagy meccseken általában jól dönt.
3) Lamar Jackson ellenben pont a nagy meccseken betlizik. A Steelers ellen a szintén remek védelem még kisegíti, de Myles Garrettékkel már nem fog bírni.
Az NFC-ben a Packers visszavág volt edzőjének, McCarthynak, már csak azért is, mert a Packers mindig elveri a Dallast. Ezután azonban mehetnek az ősi mumus csapathoz, a 49ershez, akit Aaron Rodgers a playoffban egyszer sem tudott legyőzni, 0-4 volt a mérlege. Ezt a babonát azonban átrúgja Jordan Love és kiejti a konferencia legesélyesebb csapatát. A másik vonalon a wild card kör egyetlen hazai győzelmét a Buccaneers éri el, hogy fogadja a Ramst. Matthew Stafford azonban hozza újra a SB évben nyújtott formáját, így a konferenciadöntőbe a 6. és a 7. kiemelt csapat jut. A fiatal Packers csapat azonban nem tud 3 meccset lehozni konzisztensen, így a Super Bowlba a Rams jut.
A párosítás pedig azért alakult így, mert pontosan ezt az alapszakasz meccset láttam idén élőben a helyszínen, és mennyire menő lenne azt mondani, hogy láttam a 2023-as szezon elő Super Bowlját. A december 3.-ai meccsen a Rams nyert, de egy Super Bowl ritkán szokott annyira egyértelmű lenni, hogy kétszer is ugyanaz a csapat nyerje. Így tehát másodszor is bajnok az olasz csődör, és megírta az évtized legnagyobb sztoriját!
Höri
Josh Allen tökéletes mérkőzésével indul a rájátszás, de a 30/30-as teljesítmény után a következő körben befuccsol, a védelme mégis továbbviszi a Buffalót a szintén keservesen focizó Chiefs ellen. Végeredmény: Bills 5, Chiefs 4. A Fangio-védelem ellen még elég volt a türelem és a rutin Mahomeséknak, de kétszer nem tudnak sallangmentesen focizni.
Az izgalmasabb ágon CJ Stroud 400 yarddal sokkolja a barna védőket, de Joe Flacco ráemel ötszázzal, Njoku ebből 250 és a Baltimore remegve fogadja volt irányítóját. Flacco pár korai hiba után nagy hátrányba kerül, elveszik a labdáit, nem elég neki a 6 TD a 4 turnover mellé, amit mind visszavisz a Ravens. A konferenciadöntőben Lamar Jackson minden drive-ból pontot szerez és könnyen jutnak a nagydöntőbe, miután az előrehozott finálét már előző héten behúzták a Cleveland ellen.
Az NFC-ben Stafford megilletődötten lép pályára Detroitban, Goff pedig rámutat, hogy a csere nyertese a Lions volt. Az Eagles a félidőben leváltja Patriciát, Sirianni átveszi a védelem irányítását, a 3. negyed végén pedig átsétál Bowleshoz, hogy adjon pár tippet. Mire összeáll a védekezés, leketyeg az óra, nyer a Buccaneers, de bizakodnak a Sasok, hogy jövőre meg is van a terv. A Cowboys és a Packers a várt offenzív párviadal helyett mezőnygól-parádét bonyolít le, Carlson mindhárom kapufát eltalálja külön-külön, Aubrey csak egyet. Nyer a Dallas.
Megtörténik a visszavágó a Detroit ellen, Brad Allen vezeti. LaPorta hiányát megsínyli a Lions, de Campbell benevezi magát jogosult mezszámban és egyenlítő, aztán fordító touchdownt szerez az utolsó két percben, közte a special teamben fumble-t harcol ki. A Niners megdönti a Playoff-pontrekordot és 74-gyel küldi haza a Tampát. A Detroit szorosabban tartja, de ők se ússzák meg ötven alatt.
Talán majd a Ravens? 33-19, de a másik irányba, unalmas, lefutott Super Bowl, a Frisco megállíthatatlan.
kronikk
Kezdjük az AFC-vel: a wild card körben olyan nagy meglepetést nem várok. A Billst és a Brownst nem volt olyan nehéz győztesnek tippelni, de a harmadik mérkőzés már azért okozott fejtörést, végül a hazai pálya és a playoff rutin miatt a Chiefs mellett tettem le a voksom. A Ravens az első mérkőzését sikerrel veszi az AFC North rangadón, majd az utóbbi évek egyik sláger meccsének egy újabb fejezete, de most nem a Chiefs, hanem a Bills örülhet majd a végén. Baltimore-ba látogat a Bills, hogy a régóta várt Super Bowl összejöjjön és végül ez egy szoros (akár hosszabbítás) utáni mérkőzésen össze is jön nekik.
Az NFC oldalán is lesznek szép mérkőzések már az első körben. Rögtön kezdjük a Packers-Cowboys összecsapással, ahol hiába nyert a két csapat utolsó tíz mérkőzéséből csupán egyet a Cowboys, ezt az akadályt hazai pályán sikerrel veszik. Stafford vendégjátéka a Ford Fielden is egy szép kis csata lesz, végül a régóta várt playoff győzelem összejön a Lionsnek. Az utolsó mérkőzésen a nem túl jó formában érkező Eagles Floridában fog nyerni. A következő körben a Lions utazása véget ér, nem sikerül visszavágni az emlékezetes alapszakasz mérkőzésen elszenvedett vereségért, a másik oldalon pedig a 49ers is sikerrel veszi az első akadályt. A Super Bowlért itt is az első két kiemelt csap össze és ebből itt az első kiemelt 49ers jön majd ki győztesnek.
Las Vegasban tehát egy 49ers-Bills mérkőzést láthatunk majd, és a négy elvesztett döntő után az ötödik is itt lesz a Billsnek, mert a 49ers ér fel a csúcsra.
Atreus
Amióta 2020-ben kibővítették a rájátszás mezőnyét, azóta egyetlen 7. kiemelt sem tudott még nyerni a wild card körben, és ez idén sem fog megváltozni, T.J. Watt nélkül nem fogja tudni lelassítani a Steelers Josh Allenéket. Kansas Cityben sarkvidéki hideg fogadhatja a Delfineket, ami nem fog ízleni a floridaiaknak, így a hazai pálya előnye és a playoff rutin a Chiefs oldalára billentheti a mérleg nyelvét. A wild card kör legszorosabb összecsapását hozhatja a Browns houstoni vendégjátéka, de az NFL idei forgatókönyvéből nem maradhat ki Flacco visszatérése Baltimore-ba, így nyerni fog a Cleveland.
A divíziós körben a Bills végre a rájátszásban is legyőzi a Chiefst, míg a Ravens feledteti a 2019-es rossz emlékeket, és egy epikus mérkőzésen kvalifikálják magukat a konferenciadöntőbe. Így tehát Ravens-Bills konferenciadöntőt vizionálok az AFC-ben, ahol Josh Allen szuperhős módba kapcsol a hosszabbításban, és a ráadás első támadósorozatában szerzett touchdownnal a Bills majdnem 30 év után újra bejut a Super Bowlba.
Odaát az NFC-ben a Cowboys szenvedve ugyan, de két vállra fekteti a Packerst, míg Stafford vezetésével a Rams belerondít a Lions ünnepi hangulatába, a két rossz formában lévő playoff csapat meccsén a kevésbé szörnyen festő együttes jut tovább, tehát nyer a Buccaneers. Jutalmuk egy dallasi túra lesz, de mivel idén verhetetlen otthon a Cowboys, ezért a Dallas hosszú-hosszú idő után bejut a konferenciadöntőbe, így Mike McCarthy még egy évig megtarthatja az állását. A másik elődöntőben a Rams felveszi a kesztyűt a San Franciscóval, de a halálosztagot a védelem négy negyeden keresztül nem lesz képes megfékezni. Santa Clarában a 49ers és a Cowboys fog farkasszemet nézni egymással, és az előző idényekben már láttuk ezt a filmet. Most sem lesz másként, a San Francisco a Shanahan-éra második Super Bowljára készülhet.
A nagydöntőben aztán a 49ers már túl rágós falatnak bizonyul a Bills számára, és egy szorosabb első félidő után a második félidőben fokozatosan felőrli a Buffalo ellenállását a Niners, ezáltal csatlakoznak a Steelershöz és a Patriotshoz, mint 6-szoros Super Bowl győztes franchise.
Jarred
Tavaly merész voltam, idén unalmas leszek. Már ami a Super Bowl párosítást illeti, az oda vezető út sokkal rögösebb lesz. AFC oldalról a hideg kifog a Dolphinson, és nyer a Chiefs, valamint kisebb meglepetésre a Steelers is. A Browns egy ádáz küzdelemben győz Houstonban, de Kansas Cityben már nem. Blaine Gabbert ugyanis egy heroikus beugrással kiüti őket. A Ravens majdnem megbánja, hogy beengedte a Steelerst, de végül egy 60+ yardos FG-vel nyernek. Az AFC döntő már simább lesz, és Mahomes az első idegenbeli playoff meccsén vereséget szenved.
NFC oldalról előbb meglepetést okoz a Packers (McCarthy faktor), majd a Buccaneers is (bár sokak szerint ez már nem olyan nagy meglepetés). Kelet ezen az ágon is azonnal elesik. A Lions szurkolóknak pedig keserédes lesz a Stafford hazatérés, ugyanis a kedvencük fogja kiejteni őket. Ez azt eredményezi, hogy a Bucs még egyszer hazai pályán játszik, de a Rams itt is nyerni fog. A 49ers pedig megkapja a kedvenc ellenfelét a Packers személyében, ami tudjuk hogy szokott végződni. Így hát ismét lesz egy nyugati rangadó az NFC döntőben, ahol ezúttal a 49ers fog nyerni.
Összejön tehát újra a 2012-es SB párosítás, de ezúttal csak egy Harbough lesz ott, és nem lesz áramszünet. A Ravens ha nem is olyan simán mint az alapszakaszban, de nyerni fog, megkoronázva ezt a szezont.
Renningan
Az AFC-t kifejezetten lefutottnak érzem. A Bills simán fogja ütni a Steelerst, a Chiefs pedig az ezer sebből vérző, nagy csapat ellen jó teljesítményre szinte képtelen Dolphinst. A Houston és a Browns is szimpatikus, mindkét csapatnak tudnék szurkolni, és kettőjük közül a jobb védelem és nagyobb tapasztalat miatt a Cleveland fog tovább jutni. A Chiefs-Bills párosítás jó eséllyel ismét klasszikus lesz és ezúttal Josh Allenék örülhetnek majd, a másik ágon pedig bármennyire is szurkolnék Joe Flaccónak, de nehezen hiszem, hogy sikerül elkapni a Ravenst. Az AFC döntőn sem sikerül megállítani a Ravenst (pedig a Bills sikerének is tudnék örülni), ami így bejut a Super Bowlba.
Az NFC roncsderbijét a Bucs nyeri, de ezzel véget is ér a kaland, a 49ers tükörsimán jut be az NFC-döntőbe. Mivel itt nincs tétje és megígértem Chesternek, hogy optimista leszek, így itt betippelem a Lionst a Rams ellen, bár ezzel a védelemmel nehezen hiszem, hogy ez meg is fog valósulni. A Cowboys-Packers már nem lesz kérdés, így a Lions ismét összecsap a Dallasszal és ezúttal jönni fog a siker (ezúttal talán észnél lesznek a bírók). A 49ers viszont túl sok lesz, ami bejut a döntőbe és kivételesen meg is nyeri, ezzel összehozva Shanahannek a már régóta kijáró gyűrűt.
Legfrissebb cikkeink
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A Fins nagyon rossz pozitív mérlegű csapatok ellen és nagy lejtmenetben vannak, de a Chiefsnél is nagyon rosszak a vibe-ok, nem annyira lefutott párharc ez, mint amennyire a tippek mutatják. Azt értem, hogy egyelőre nincs válaszuk arra, ha elveszik a pálya közepét, de ha a történelem egyik leghidegebb meccse lesz, akkor szétfuthatják a Chiefs védelmet.
Próbálok abból kiindulni, hol borulhat a papírforma, vagyis ha nem Ravens-49ers lesz. Két helyen. Sztem a Dallas kissé alulértékelt, joggal, hiszen könnyű sorsolásuk volt. Sokan a visszavágást jósolják ellenük a Lions részéről a sztori miatt, de még mindig a Cowboys a tehetségesebb csapat (és lehet LaPorta sem lesz). A 9ers ellen pedig a legnagyobb matchup a Dan Quinn-Purdy párharc lesz, ahol képesek lehetnek arra, hogy kreatív blitzekkel összezavarják az irányítót és turnoverekbe hajszolják bele. Az egyik (amit senki nem tippelt), ahol borulhat a papírforma, hogy a Cowboys jut SB-ba.
A másik egyértelműen a Bills-Ravens döntő, egy tipp érkezett is a Billsre. Nyilván a sérülések miatt nehéz a Billsre tenni, ezért azon a meccsen csak egy pisztolypárbajban lenne esélyük, de Allennek meg biztosan lesz turnovere azon a meccsen.
Szóval, ha nem papírforma akkor Ravens-Cowboys vagy Bills-49ers, előbbinél a Ravens, utóbbinál a 9ers a tippem és Lamar, ill. McCaffrey lesz a SB MVP. Papírforma esetén pedig Ravens, jobban bízom az edzői stábban, Shanahan nagyon rossz a 4. negyedben, ha Lamar bekezd az elején és a Ravens vezetni tud a meccsen, az nem fog ízleni sem Purdynek, sem a futójátéknak és akkor nyerni fognak.
Ennyire fos az eagles?
Nem kovettem oket.
Az NFC ben szinte mindenki Sf-t vár, nehéz elképzelni, hogy bárki megállíthatja őket.
Kis túlzással szinte edző nélkül is bemasíroznak az Sb-be. A jósokat nem értem : vagy provokál aki nem ezt várta vagy nem ért hozzá.
Az AFC-ben a Ravens legyőzhetetlennek tűnik, De Lamar ,mindig lefagy tétközelben.
Szerintem egyedül a Bills állíthatja meg, vagy Flacco.
Sajnos ha a Ravens bemegy az SB -be akkor nyer, de remélem nem megy be és SF megérdemelten nyeri az idei trófeát.
milyen érdekes, Flacco-nak még a SB évében sem szurkoltak ennyien (kb senki), sőt még után is csak cipőzve lett (ahogy a Ravens is, hogy hogy mert annyi pénzt adni neki. Azóta persze látjuk milyen QB-k kaptak ilyen szerződéseket… nc :))
Most meg lassan mindenki Flacco mezt vesz a PO-ra :D
Megincsak a hozzánemértés. Penig annyira nyívánvaló, hogy a Vasas lenyom mindenkit.
Én megveszem bármelyiket!
Akár a Ravens, akár a 49ers, akár a Bronws lesz a bajnok, lesz benne olyan faktor, amiért lelkesedni tudok.
Persze, szurkolóként tudom, hogy minden szakértő téved és a Packers lesz a bajnok! :D
Azt nem tudom mi lesz,de Browns vs Rams SB nek tudnék örülni…
Valamiért azt érzem a Chiefs annyira esélytelen nek/xarnak tűnik, hogy közben mégse lesz az..
Most többen is azt tippeltétek amit a legvalószínűbbnek gondolok, úgyhogy kicsit meglepetésre gyúrok.
AFC WC Browns, Chiefs, Steelers, Diiv: Ravens, Chiefs, Conf: Chiefs
NFC WC: Eagles, Rams, Cowboys, Div: Cowboys, 49ers, Conf: Cowboys
SB: Cowboys
AFC
Wild Cardon a Brownsban Flacco hozza a szokásos 3 TD 1 INT formát, Garrették odateszik magukat, sima 27-13. A Billsnek se lesz még sok problémája, a Chiefsnek viszont igen, mert Mahomes a hatalmas házában továbbra sem találja a playbookot. Szerencséjére viszont a Delfinek a félidőre odafagynak a pályára, így a második félidőben már nulláznak. És itt jön az általam az egész playoffban legjobban várt meccs a Ravens-Browns, de pihenőhét után a Ravens még nem itt fogja elszúrni 34-31 a liláknak. Allen viszont lendületbe kerül, így ők mennek a Ravenshez, ahol némi meglepetésre a kékek és nem Lamarék jutnak SB-be.
NFC
Itt sok vita nincs, az Eagles mélyrepülés tovább folytatódik, a Cowboys még nem itt szúrja el, a Lions pedig ha már egyszer az életben csoportot nyernek, akkor még a wild cardot is megoldják, így Niners-Bucs és Cowboys-Lions lesz Divisionalon. Az első szóra sem érdemes, a másodiknál viszont Campbell teljesen elborul, az összes trükkös játékát is behívja, miután a meccs előtt félórás eligazítást tart a sporiknak a playbookjából, így a rematchet behúzza a Lions. Ami szép, szép, de a Niners rommá veri őket, hogy aztán a Super Bowl megint ne Buffaloba kerüljön.