Elkezdték betölteni a megüresedett főedzői és general manageri pozíciókat a csapatok, de még közel sincs vége a keringőnek. Mutatjuk, hogyan állunk most.
General managerek
– Raiders: Tom Telesco
– Commanders: Adam Peters
– Panthers: Dan Morgan
– Chargers:
– Patriots:
A general manageri posztokon már nagy híreket nem várhatunk. A Raiders, a Commanders és a Panthers is megtalálta az emberét, a Patriotsnál pedig úgy néz ki a draft utánig nem lesz változás. Egyedül a Chargers maradt tehát, ott viszont úgy tűnik, hogy előbb főedzőt keresnek és majd ő hoz magával GM-et, így kisebb jelentőséggel is fog majd ő bírni.
Ha minimálisan értékelni akarunk (fogunk majd bővebben is, ha kialakulnak a nagyjából teljes stábok), akkor a Commandersnél nagy szó, hogy talán a legjobbnak tartott embert ki tudták nevezni, ez mutatja, hogy jó lehet az irány a tulajdonosváltás után. A Raidersnél meglepő és furcsa is Telesco kinevezése, aki nem végzett valami jó munkát Los Angelesben az utóbbi időben. A Panthers szintén érdekes olyan szempontból, hogy belsős jelöltet léptettek elő, ez akár mutathatja azt is, hogy külsősöket nem igazán sikerült idecsábítania David Teppernek.
Főedzők
– Raiders: Antonio Pierce
– Patriots: Jerod Mayo
– Titans: Brian Callahan
– Seahawks:
– Commanders:
– Chargers:
– Falcons:
– Panthers:
A főedzőknél Pierce-re és Mayóra számítani lehetett, hiszen ki volt kövezve az út a számukra. Callahan már érdekesebb lépés, talán meglepő is lehet, de nagyon úgy tűnik, hogy a kezdetektől ő volt a Titans kiszemeltje, és nem is biztos, hogy rosszul jártak vele.
Van még öt szabad főedzői állás. A Commandersnél a Lions támadókoordinátora, Ben Johnson tűnik favoritnak, hiszen Adam Petersszel állítólag jó a kapcsolata és jó eséllyel együtt mennek a fővárosba (ehhez persze meg kell várni a Lions kiesését a rájátszásból). A Chargersnél Jim Harbaugh tűnik favoritnak, a Falconsnál pedig Bill Belichick, habár egyes hírek szerint ez is vesztett a biztosságából, így ezt még ne vegyük készpénznek, hiszen Jim Harbaugh és Raheem Morris is volt már második körös interjún.
A Seahawksnál és a Panthersnél egyelőre nem igazán beszélhetünk favoritokról. Előbbinél második interjúra készülnek többekkel is, köztük van Dan Quinn (Cowboys DC), Ejiro Evero (Panthers DC), Raheem Morris (Rams DC), Patrick Graham (Raiders DC) és Mike Kafka (Giants OC). Utóbbinál Dave Canales (Buccaneers OC), Ejiro Evero (Panthers DC) és Raheem Morris (Rams DC) is már a második körbe került.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
Télleg nem értem BB-t. Mit lát a Falconsban?
Nincs QB-juk, nics faluk, nincs elkapójuk, nincs védelmük, nincs semmijük sem.
Vrabel?
Kivel oldotta meg a Patriots hogy a draftig nem lesz GM? Ez azért szuboptimálisnak tűnik
ott most semmi sem optimális…