Connect with us

Draft

2021 Mock Draft – Újévi kiadás

Ráfordultunk 2021 januárjára, ami azt jelenti, hogy egy újabb lépéssel közelebb vagyunk a a drafthoz! Ezt és az újévet pedig egy mock drafttal ünnepeljük, amiben megjósoljuk, hogy a general managerek miként fognak majd dönteni az idei játékosbörzén.

1/1 Jacksonville Jaguars
Trevor Lawrence
QB, Clemson

Rengeteg pletyka kering Urban Meyer érkezéséről, amivel adná magát a helyzet, hogy Fields legyen az 1/1, de nem kell ezt túlgondolni, meg kell húzni a nyilvánvalót.

1/2 New York Jets
Justin Fields
QB, Ohio State

Ahogy a Jetsnek sem kell sokat töprengenie, hogy mit tegyen: új vezetőedző, új irányító. A második legjobb ebben a classban pedig nem Wilson, hanem Fields, aki egy teljesen új dimenziót fog jelenteni a Jets támadójátékának. Számítsunk egy olyan újonc évre, mint amilyen Cam Newtoné volt 2011-ben.

1/3 Miami Dolphins (via Houston Texans)
Ja’Marr Chase
WR, LSU

Ha a hozzáadott értéket helyezzük előtérbe, akkor a Dolphinsnak itt elkapót kell húznia, a kérdés, hogy az elképzelésükbe ki illik legjobban. Smith és Waddle a Tua-kapcsolat miatt jobban adná magát, de én itt most Chase-szel megyek, aki ugyan a 2020-as szezont kiülte, de megmutatta tavaly, hogy milyen egy igazán domináns szezon elkapó fronton.

1/4 Atlanta Falcons
Zach Wilson
QB, BYU

Itt a lehetőség, hogy a Falcons új irányba induljon és kiválassza a jövő franchise-ának arcát, aki nem lesz más, mint a Mormon Mahomesként aposztrofált Wilson. A becenév beszédes, az irányító legszebb és legjobb játékai tényleg olyan érzést nyújtanak, mintha Mahomes lenne a pályán, de azért nem kell semmit se túlreagálni. Ryan jelenléte és kivághatatlansága ugyan árnyalhatja ennek a húzásnak a logikusságát, de a Falcons valószínűleg nem fog még egyszer egy ilyen lehetőséget kapni, ezért kell irányítót húzni és elindulni az újjáépülés útján.

1/5 Cincinnati Bengals
Penei Sewell
OT, Oregon

Két eshetőség van a Bengals előtt: igazolnak egy elit támadófalembert és draftolnak egy elkapót, vagy igazolnak egy elit elkapót és draftolnak egy támadófalembert. Ez a mock draft a második verzióval megy, ezzel pedig a Bengals hosszú-hosszú évekre megoldja a tackle posztokat a Williams-Sewell duóval. Ha valóban jön egy elit elkapó (Robinson/Godwin/Golladay), akkor ez kihagyhatatlan pick.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

1/6 Philadelphia Eagles
Jaylen Waddle
WR, Alabama

Nem teljesen egyértelmű, hogy irányító poszton milyen irányba tart a csapat, és ezért itt felmerülhet Trey Lance neve is, aki azért lenne pikáns, mert pont ugyanonnan, a North Dakota State-ről jönne, mint Wentz, de ezúttal nem ezzel a szcenárióval mennek a Sasok. A draft egyik legdinamikusabb, legrobbanékonyabb és leggyorsabb fegyverét választják ki, aki nagy segítsége lesz az irányítóknak, mert elképesztő dolgokra képes a labdával a kezében, csak el kell azt juttatni hozzá. Nem mellesleg, a speciális csapategységben is kezdő szerepkör dukálna neki, két legyet lehet vele ütni egy csapásra.

1/7 Detroit Lions
DeVonta Smith
WR, Alabama

Meglepő, de az idei Heisman-győztes Smith csak a harmadik kiválasztott elkapó, ami nem az ő tehetségéről mond negatív véleményt, hanem a társak tudását magasztalja fel. Mind Chase, mind Waddle elütő stílusú játékos, más-más dolgokra képesek, mint Smith, de az teljesen biztos, hogy Golladay maradásával is teljesen új dolgokra lehet képes az offense. Azt a hatékonyságot, amivel Smith játszik, nem lehet lemásolni, pont egy ilyen elkapó hiányzik a jelenleg Stafford irányította egységből.

1/8 Carolina Panthers
Kyle Pitts
TE, Florida

Tavaly egyetlen húzás sem került a támadók köze, ez 2021-re merőben változni fog és ki lesz szolgálva a támadók érdeke. Pitts egy olyan hozzáadott értékkel bír itt, mint egy elit elkapó és gondolkodhatunk róla úgy is, mint egy receiver, mert a Floridán mutatott játéka olyan sokrétű volt, hogy nem lehet egy klasszikus értelemben vett tight endként gondolkodni róla. Ő egy fegyver, aki egy kreatív rendszerben már az első szezonjában olyan teljesítményt hozhat, amivel ott lehet a legjobb újoncok között. Ha pedig marad Brady, akkor ez egy win-win szituáció.

1/9 Denver Broncos
Patrick Surtain II.
CB, Alabama

Denverben Elway leköszönésével új szelek fognak fújni, ami sok változást fog eredményezni, de abban biztosak lehetünk, hogy amíg Fangio vezeti a csapatot, addig hangsúlyos lesz a védelem. Ebbe az irányba fognak haladni a játékosbörzén és fiatalítják, fejlesztik a posztot Surtain draftolásával. Az Alabama cornerje 2020-ra egy igazik lockdown védő lett, aki mellett nem volt egyszerű sem elmenni, sem labdát elkapni. Egy ilyen játékosra pedig mindig szükség van, főleg ha a csapatod évről évre egyre vékonyabb ezen a poszton.

1/10 Dallas Cowboys
Caleb Farley
CB, Virginia Tech

2020-ban úgy muzsikált a Cowboys védelme, hogy akár az összes picket is el lehetne lőni a defense-be, akkor is maradna még bőven lyuk. Az első választás ezúttal egy cornerback lesz, aki beleillik abba a filozófiába, amit követett a csapat az új vezetés alatt: nagytestű, fizikális és agilis. Ahogy Diggs, úgy Farley sem lesz All-Pro első évében, de a Cowboysnak 2021-ben bőven elég lesz, ha csak egy középszerű védelmet sikerül összeraknia. Ehhez persze Mike Nolant minél távolabb kell taszítani a csapattól.

1/11 New York Giants
Gregory Rousseau
Edge, Miami

Gondolhatnánk, hogy a Giants védelme nem mutatott jó számokat passzsiettetésben, de tévedünk, hiszen a 9. legnagyobb arányban gyakoroltak nyomást úgy, hogy edge rusherben nem nagyon találunk náluk elit szintű játékost. Ezt a problémát hivatott feloldani Rousseau, aki szintén nem focizott 2020-ban, de amit láttunk tőle előtte, az egészen elképesztő volt. Ha pedig beleölte az időt a felkészülésbe és az edzésbe, akkor brutális formában fog megjelenni a Combine-on.

1/12 San Francisco 49ers
Trey Lance
QB, North Dakota State

Nem Jimmy Garoppolo a jövő San Franciscóban, még akkor sem, ha sok 9ers szurkoló nagyon ezt szeretné. A csapat nagyon tehetséges, kezd úgy összeérni, hogy hamarosan újra Super Bowlba kerüljenek, ehhez pedig egy olcsó, de tehetséges irányítóra van szükség. Lance nem a legkihagyhatatlanabb húzás, de Shanahan rendszerébe nagyon illene egy olyan játékos, aki lábon agilis, ki tudja menekíteni magát zavaros helyzetekből. A rendszer pedig nagyban segítené, hogy ne kelljen túl sokat olvasnia, túlgondolnia a szituációkat, inkább kamatoztatnia azt, hogy nagyon agilis és erős.

1/13 Los Angeles Chargers
Christian Darrisaw
OT, Virginia Tech

A 2020-as szezon egyik legnagyobb meglepetése Darrisaw volt, aki elképesztő mértékű javulást mutatott a játékában. Mind passz-, mind pedig futásblokkolásban elit szinten dolgozott, nagyon kevés hiányosságot lehetett felfedezni a játékában. Egy ilyen stabil játékosra van szüksége a Chargersnek, hogy ne csak irányító poszton legyen nagyon fényes a jövő.

1/14 Minnesota Vikings
Rashawn Slater
OT, Northwestern

A támadófal romokban hever Minnesotában, ezért hiába más hiányosság, muszáj az első körben ezen az úton haladni. Hiába nem láttuk őt sem futballozni 2020-ban, a korábbi filmjei olyan jók, hogy nem szabad elfeledni, hogy ő is komoly eséllyel pályázik arra, hogy magasan legyen kiválasztva. A Big Tenben pedig különösen jót jelent, ha valaki stabilan tud dolgozni tackle poszton, ez emeli igazán magasba Slater értékét.

1/15 New England Patriots
Micah Parsons
LB, Penn State

Parsons szabadesését ebben a mockban a Patriots állítja meg, ahol minden évben megjósolhatatlan, milyen irányba néznek, most pedig az is fűszerezi a helyzetet, hogy nem a linebacker poszt a legnagyobb gyengeség. Valamiért mégis úgy érzem, hogy a draftolásával új alapokra helyezheti Belichick a Patriots védelmét a következő évekre.

1/16 Arizona Cardinals
Jaycee Horn
CB, South Carolina

Horn nagyon üde 2020-as évet hozott a South Carolinában, végig nagyon stabilan dolgozott a széleken az SEC elkapói ellen, főleg ha a Seth Williams elleni párharcra gondolunk. Termete kiváló, technikája sokat javult az elmúlt idényre, igazi kezdő szélső cornerré nőtte ki magát, ez pedig nagyon kecsegtető lehet a Cardinalsnak, ahol Patrick Peterson szabadügynökké válik.

1/17 Las Vegas Raiders
Jeremiah Owusu-Koramoah
LB, Notre Dame

A Raiders nem halad rossz úton, de ahhoz, hogy tényleg az AFC West trónjáért küzdjenek, a támadósoruk mellé a védelmüket is fel kell fejleszteni. JOK nem egy klasszikus értelemben vett linebacker, ő is inkább egy olyan védő, aki jolly jokerként működhet. Termetre a boxba kicsi, de sebessége és ereje nem e világi. Jól tud utazni futókkal, tight endekkel, nagyon hatékony a LoS környékén futás és passz ellen is. Kihagyhatatlan húzás ő a Raiders számára.

1/18 Miami Dolphins
Alijah Vera-Tucker
iOL, USC

Vera-Tucker egy nagyon érdekes prospect abból a szempontból, hogy 2020-ban tackle-t játszott a USC-n, de rengetegen vélekednek úgy, hogy természetesebben mozogna a profik között guard poszton. Technikailag magasan képzett, a kéz-láb koordinációja megfelelő, a fal belsejében nagyon atletikus játékra képes, ami nagy segítség lehet a csapatnak. A Miami pedig ezúttal is nyugatra néz, hogy Jackson volt csapattársával erősítsék a fal belsejét.

1/19 Washington Football Team
Mac Jones
QB, Alabama

Egyértelműek a gondok a fővárosban, ugyanis nincs hosszútávú opció, akivel fel lehet venni a versenyt az NFC Eastben. 2020 egy kurta-furcsa év volt, ahol végül sikerült a csapatnak az irányítógondok mellett is a csúcsra jutnia, de a jövőben ez többször nem fog működni. Ennek kiküszöbölésére érkezik az egyetemi foci egyik legpontosabb, legkifinomultabb irányítója. Draftolása ebben a helyzetben egy nagy reach, de lépéskényszerben van a csapat, muszáj nyúlni valakihez, és a legbiztosabb opció itt Jones.

1/20 Chicago Bears
Samuel Cosmi
OT, Texas

Kétségek Chicagóban is vannak irányító poszton, de a front office ezúttal a fal rendbe szedésére helyezi a hangsúlyt, hogy a passzjátékot és futójátékot egyszerre igyekezze stabilizálni. Cosmi egy nagyon stabilan dolgozó, atletikus tackle, aki hosszú évekig nyújtott stabil munkát a Longhorns kötelékében. Nagyon magas a plafonja, sokat nyerhet vele a Bears, amelynek hosszútávon sok kérdőjel övezi a támadófalát.

1/21 Jacksonville Jaguars (via Los Angeles Rams)
Pat Freiermuth
TE, Penn State

Luxus húzással jelentkeznek a Jaguárok, akik Lawrence-nek hoznak egy olyan célpontot, amilyet korábban sem ő, sem pedig a Jacksonville nem látott. Freiermuth idei szezonja nem sikerült túl erősre, Pitts az egész országot beárnyékolta, de mögötte is van élet, nem is akármilyen. A Penn State üdvöskéje pedig nem csak elkapásban, hanem futás- és passzblokkolásban is átlag felett tud dolgozni, vele új színben tündökölhet az idei 1/1-es franchise.

1/22 Indianapolis Colts
Kwity Paye
Edge, Michigan

A Coltsnál a szélső passzsiettetés 2020-ban is sok problémát okozott, nyomás nagy mennyiségben csak Bucknertől jött, az ő munkáját kell megtámogatni úgy, hogy hatékonyabban tudjon dolgozni a védőfal. Paye egy fenevad, aki hihetetlen hatékonysággal nyeri a pass rush snapjeit, egy olyan specialista, aki arra született, hogy az irányítót siettesse.

1/23 Cleveland Browns
Joseph Ossai
Edge, Texas

A Brownsnál hosszútávon akadnak kérdőjelek a védőfal egyik szélén, Garrett túloldalán, aminek az elhárítását hivatott szolgálni Ossai draftolása. A Texas védője egyelőre egy projekt játékos, kiforratlan, nyers, de olyan motorja van, ami sose áll meg, ereje pedig nagy problémát okoz a támadófalembereknek. Magas plafont lehet vele elérni, ha letisztul a technikája, megtanulja jól használni a fejét és a kezeit, nagy lökést tud majd adni a csapat védelmének.

1/24 Tennessee Titans
Terrace Marshall Jr
WR, LSU

Corey Davis maradása kérdéses, de Marshall kiválasztása még az esetben is indokolt lehet, ha a 2020-as év egyik leghatékonyabb veteránját meg tudja tartani a Titans. Az elkapó 2020-ban megmutatta, hogy a romokban heverő LSU támadósorában még akkor is kiemelkedő célpont, ha nem vonja el a figyelmet Chase és Jefferson és nincs olyan irányítója, mint Burrow. A Titansben viszont kiteljesedhet azzal, hogy stabilan működő rendszer van, kamatoztathatja testi és tudásbeli fölényét a DB-kkel szemben.

1/25 tampa Bay Buccaneers
Azeez Ojulari
Edge, Georgia

Ojulari még csak redshirt sophomore, tehát jelentkezhet a draftra, de ott van az a lehetőség is, hogy visszamegy a Georgiára, de most az első verzióval számoljunk. Személyében egy olyan szélső passzsiettetőt köszönthetünk, akinek a technikája, kézmunkája nagyon kiforrott, nagyon jó hatékonysággal tudja átverekedni magát a tackle-ökön. De nem csak pass rushban elit, a futást is stabilan tudja fogni, ráadásul olyan fejlődést mutatott a játék mindkét elemében 2020-ra, ami párját ritkítja.

1/26 Baltimore Ravens
Chris Olave
WR, Ohio State

Ahhoz, hogy a Ravens minél sikeresebb legyen, fontos lesz, hogy célpontokkal erősödjenek, jelen esetben egy olyannal, aki a széleken és a slotban is egyaránt veszélyes. Útvonalfutása nagyon letisztult, borzasztóan jó mély célpont, aki olyan kifinomult játékkal jelentkezik a profik közé, mint kevesen ebben a rendkívül erős classban. És elnézve Jackson jelenlegi repertoárját, hozzá hasonlót nem találunk, tehát hiba lenne bennhagyni.

1/27 New York Jets (via Seattle Seahawks)
Kadarius Toney
WR, Florida

New York zöld részén is pálfordulás kell, fel kell varrni az offense ráncait, aminek első lépése Fields draftolása volt, második pedig egy olyan célpont kiválasztása, akiben olyan potenciált látnak, mint Percy Harvinban. A szintén floridai Toney az egyik legizgalmasabb elkapó, labdával a kezében egészen félelmetes, elkapások után szinte foghatatlan. Nem a legpontosabb útvonalfutó, de ez tanítható, a tehetsége elvitathatatlan, ezért megéri rá ellőni egy magas picket.

1/28 Pittsburgh Steelers
Travis Ettiene
RB, Clemson

A védelem bombaformában dolgozott 2020-ban, a támadósorban viszont rengeteg kérdőjel akadt. Az világos, hogy egy ilyen teljesítményt a defense-től nem lehet megismételni, de az is biztos, hogy semmire nem fog menni a csapat, ha nem erősödnek a labda támadó oldalán. Ettiene luxuspick, nem fér bele mindenkinek, de ahol ilyen stabil a fal és ennyire tehetséges az elkapószekció, ott belefér egy ilyen húzás. Róla pedig nem úgy kell gondolkodni, mint egy klasszikus futó, ő egy fegyver, akit úgy kell bevonni, hogy a lehető legtöbb problémát jelentse a védelmeknek.

1/29 New Orleans Saints
Rashod Bateman
WR, Minnesota

Saintsnél Brees várható visszavonulásával adódik egy óriási megoldatlan probléma, amit nehéz lesz a draft végén orvosolni, hiába van ott még Trask, akin el lehet gondolkodni. Értéken a Florida irányítója itt nem megfelelő, ezért azt a felfogást kell követni, hogy legyen minden rendezett az irányító körül, legyenek minőségi célpontok, hogy neki minél könnyebb dolga legyen. Ebbe a koncepcióba illik Bateman, akiben óriási big play potenciál van, vajból vannak a kezei, nagyon nagy dolgokra lehet képes Thomas túloldalán, Payton rendszerében. Vele megnyílhat a pálya mélyebb része, amit 2020-ban nem tudott kihasználni a Saints, de egy új érában már ezzel a lehetőséggel is tudnak majd számolni.

1/30 Buffalo Bills
Derion Kendrick
CB, Clemson

Keserű lehet a szájízünk Kendrickkel kapcsolatban, mert az Ohio State elleni, feltételezhetően utolsó egyetemi meccsén csúnyán megégett, de ha 2020 egészére tekintünk vissza, sokkal nyugodtabbak lehetünk. Mindössze nyolcszor vették célba, nem engedett elkapást, öt sikertelen passzt és egy eladott labdát erőszakolt ki. Ezek nagyon impresszív számok, de még sokat kell fejlődnie az elkapóból cornerré átképzett játékosnak, aki a karrierje elején sokat nyerhet azzal, hogy nem hagyják egy szigeten, hanem zónázással segítik majd a munkáját. A Bills pedig erre kiváló hely.

1/31 Green Bay Packers
Rondale Moore
WR, Purdue

A Packers támadósora arra van kihegyezve, hogy Rodgers hamar szabaduljon a labdától, a játékszert minél gyorsabban eljuttassa a célpontokhoz, akik elkapások után hozzák a yardok nagy hányadát. Ez 2020-ban működött, de hogy még olajozottabban menjen a jövőben, egy olyan fegyver kell, akivel tehermentesíteni lehet Admast, megnyitva a pálya középső részeit. Moore pedig erre szakosodott, ő is egy olyan célpont, aki akkor okozza a legtöbb gondot, ha a kezében van a labda és ő vállalhatja a feladat oroszlánrészét.

1/32 Kansas City Chiefs
Creed Humphrey
iOL, Oklahoma

A gazdag tovább gazdagszik, ezt csinálja a draftokon és a piacon is egyaránt a Chiefs, 2021-ben is ezen elgondolás útján folytatják a dinasztia építését. Humphrey egy nagyon atletikus, agilis és agresszív center, aki a futásnál és passznál is egyaránt nagyon magas padlóval rendelkezik. Plug-n-play játékos, mozgatható a belső posztokon, és nem utolsó sorban egy olyan vezéregyéniség, aki illik egy ilyen győztes kultúrába.

[/ppp_patron_only]

69 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
69 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
alatriste
alatriste
2021-01-07 08:27

A Ohio State kapcsolat ellenére Meyernél korántsem biztos, hogy előrébb van Fields.
comment image

ahanem
ahanem
Reply to  alatriste
2021-01-07 09:10

azért Ehlinger még nem ennyire jó

alatriste
alatriste
Reply to  ahanem
2021-01-07 09:20

Szezon előtti a lista.

ahanem
ahanem
Reply to  alatriste
2021-01-07 09:49

az idei meg a tavalyi szezonja kb identikus volt, ettől még projektre kiváló lehet

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  ahanem
2021-01-07 16:02

Josh Allen 2.0
Panthers-be eltudom képzelni hogy 1. vagy 2. évében kijátsza a kezdőből Teddyt,és a 3. évében meg berobban az első 1-2 évben magasan draftolt elkapóknak köszönhetően.

ahanem
ahanem
Reply to  Bélabá a csótány
2021-01-07 16:23

mondjuk Teddyt nem nehéz, ahhoz meg van elég clutch, hogy 1-2 éven belül jó legyen

Mádá Réhef
Mádá Réhef
2021-01-07 08:32

Meg voltam győződve, hogy a Broncoshoz írányítót húztok. Így viszont felmerül a kérdés, hogy ebben a forgatókönyvben marad Lock, vagy érkezik egy veterán?

Danika
Danika
Reply to  Mádá Réhef
2021-01-07 13:43

Majd az új GM eldönti. Remélem marad. Én csak Watsonra cserélném le. Másra jelen pillanatban a valid opciók közül nem igazán.

Fehér Ádám
Fehér Ádám
Reply to  Danika
2021-01-07 14:35

Azért lenne meg egy két név, én konkrétan staffordot látnám szívesen és szerintem kivitelezhető is lenne

Danika
Danika
Reply to  Fehér Ádám
2021-01-07 15:25

Staffordon-Ryan kívül aki mozdítható mégis ki. Mindkettőben benne van, hogy max. 4 évig marad csak. Stafford az elmúlt időszakban felhalmozódó sérülései aggasztanak. Miért cseréljünk egy 10 meccses irányítóért?

RvBalazs
RvBalazs
2021-01-07 08:50

A Vikes nem fogja hagyni, hogy Kwity Paye náluk később menjen ki.
És habár félig eretnek mondat lesz egy Vikes szurkolótól, de nem az O-Line a top prioritás.
Egy jó veterán Guard választ el minket attól, hogy jó legyen az egység. (Ha Reiff marad és az idei játékát hozza)
És a class (szerintem) legjobb pass rushere ajándék nekünk. Hunterrel Paye megöli a passzjátékot. Nem fog feltűnni, hogy egy újonc Safety lesz Smith párja, ha ilyen pass rush lesz.

ahanem
ahanem
Reply to  RvBalazs
2021-01-07 09:09

“Egy jó veterán Guard választ el minket attól, hogy jó legyen az egység. ”

vagy inkább egy olyan OC, aki tudja, hogy kell kihasználni az erősségeket

Fetyke
Fetyke
Reply to  ahanem
2021-01-07 09:32

“vagy inkább egy olyan OC, aki tudja, hogy kell kihasználni az erősségeket”

Ezzel nincs gond. Azt mondják a szerkesztők, hogy a futáshoz már így is jól blokkol a támadófalunk a PFF szerint… Zimmer is ezt várja el…

katonadani
Reply to  Fetyke
2021-01-07 09:43

a jól az túlzás, középmezőny (18.) :) passzhoz 4. legrosszabb

Fetyke
Fetyke
Reply to  katonadani
2021-01-07 09:43

Nekünk az már jó …

ahanem
ahanem
Reply to  Fetyke
2021-01-07 09:57

mint ahogy az idei legjobb 4-5 pass rusher? én spec nem látok semmit bennük, Paye szerintem nem érdemes első forduló első felére, Rousseau meg egy éves volt pass rusher életében(értsd: projekt).

Ha van olyan év, amikor bármi mást draftolnék első körben, mint pass rushert, akkor ez az. Mondjuk kivágni Reiffet és hozni egy franchise left tacklet, a spórolt pénzen pedig egy rendszerbe illeszkedő guardot, persze addig nehéz, amíg nincs OC.

Attila Horváth
Attila Horváth
Reply to  ahanem
2021-01-07 11:48

Úgyis cornerback lesz, nem tudom mit találgattok… :)

ahanem
ahanem
Reply to  Attila Horváth
2021-01-07 11:59

ahhoz is fel kell cserélni (Surtain,Farley)

Fetyke
Fetyke
Reply to  ahanem
2021-01-07 11:59

Nem ismerem az idei classt, ezért várom a prospect ismertetőket nagyon. :)
De az elmúlt évek alapján a korai Edge választások nagy része jól sült el. Ez alapján általánosítok posztokra.

ahanem
ahanem
Reply to  Fetyke
2021-01-07 12:40

“De az elmúlt évek alapján a korai Edge választások nagy része jól sült el. Ez alapján általánosítok posztokra.”

a collete football pont nem alkalmas erre, és az sem véletlen, hogy az évtizede pass rush gondokkal küszködő falcons pont most nem tud egy blue chip siettetőt hozni, én is csak abban reménykedek, hogy Parsons átnevelhető egy TE cover/pass rusher LB hibriddé

RvBalazs
RvBalazs
Reply to  katonadani
2021-01-07 10:57

mióta Zimmer van egyszer volt TOP20 az O-line.
nekünk nem is kellenek jó, de egy ilyen jó középmezőny elegendő lenne a boldogsághoz

Fetyke
Fetyke
Reply to  RvBalazs
2021-01-07 09:44

Teljesen egyetértek veled.
Az első körben most még csak nem is néznék a támadó falemberek irányába, mert az mindig lutri. A legjobbnak mondott prospectek rendszerint nem váltják be a hozzá fűzött reményeket.
A legnagyobb luk a csapatban a DE poszt, ide kell draftolni 1/14-en. Ha nem lesz bent Paye akkor is. A legjobb 4-5 DE általában hozni szokta amit elvárnak tőle a draft előtt, nekünk pedig most erre van szükség.
Az O-line-ra az egyik 3. körünket lőném el…

Bandi
Bandi
Reply to  Fetyke
2021-01-07 10:09

“A támadó falemberek mindig lutrik”
Khmm Quenton Nelson,Tristan Wirfs…

Fetyke
Fetyke
Reply to  Bandi
2021-01-07 12:00

Ők azok akik bejöttek…

ahanem
ahanem
Reply to  Fetyke
2021-01-07 12:32

meg úgy kb mindenki, aki az elmúlt pár évben lett magasan húzva

Attila Horváth
Attila Horváth
Reply to  RvBalazs
2021-01-07 11:39

Ámen!

Fetyke
Fetyke
2021-01-07 09:49

Általánosságban szerintem az első 5 helyen vagy irányítót szabad választani vagy tuti prospecteket. Az OT poszt minden csak nem tuti prospect, ezért Sewell Bengals általi kiválasztását nem értem. WR-t kell húzniuk és a támadófalat pedig a piacról megerősíteni, számukra ez a helyes lépés.
Támadó falembert a 8-10. picknél előbb nem szabad választani! Az elején QB, WR, Edge vagy más skill playerek mehetnek. Nem lehet elpazarolni egy korai draftcetlit egy lutri választással.

katonadani
Reply to  Fetyke
2021-01-07 09:54

mi ez az általánosítás, hogy OL nem lehet tuti prospect? :D

katonadani
Reply to  katonadani
2021-01-07 10:35

az utóbbi 5 év top16-ban választott támadófalemberei:

2020:
– Andrew Thomas
– Jedrick Wills
– Mekhi Becton
– Tristan Wirfs

2019:
– Jonah Williams
– Chris Lindstrom

2018:
– Quenton Nelson
– Mike McGlinchey
– Kolton Miller

2017:

2016:
– Ronnie Stanley
– Jack Conklin
– Laremy Tunsil
– Taylor Decker

2016-ban mind top játékos, 2018-ban Nelson top játékos és a másik kettő is jó kezdő. 2019-ben mindkettő jó kezdő. 2020-ban három már most jó/nagyon jó és ezzel az utóbbi 5 év magasan draftoltjai közül Thomas az egyedüli, aki nem teljesített jól (és neki is újonc éve, még akár fejlődhet is, de ezt most ne számoljuk)

katonadani
Reply to  katonadani
2021-01-07 10:38

és tudom hogy én írtam hagyd a tackle-t másra cikket, de nagyon úgy tűnik, hogy 5 éve rossz következtetést vontam le és valójában csak borzasztó classok voltak akkor épp előtte – Joeckel, Robinson, Flowers mint első elkelő tackle-ök.

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
Reply to  katonadani
2021-01-07 10:45

Szerintem csak arról van szó,hogy az emberek alul értékelik a poszt fontosságát. És inkább látnak szívesebben olyan szexi húzásokat mint WR meg EDGE meg QB…. sorolhatnám. Pedíg az első körös támadófalemberek talán a legbiztonságosabb húzások…

Fetyke
Fetyke
Reply to  katonadani
2021-01-07 12:45

Látod egyszer jegyzem meg, és teszem magamévá azt, amit leírsz. :D

Danika
Danika
Reply to  katonadani
2021-01-07 13:20

De jó, hogy akkor még nem ismertem az oldalt :D

acsdav2
acsdav2
Reply to  katonadani
2021-01-07 16:24

És ehhez hozzájön az is, hogy a sackek száma irányító statisztika :D na most akkor döntse el az ember, hogy mi az igazság :)

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2021-01-07 18:16

nem tudom, mert én azt nem értem, hogy pölö a PFF szerint mi az “engedett sack”, ezt évek óta nem tudom megfejteni.

katonadani
Reply to  ahanem
2021-01-07 18:16

Leegyszerűsítve, ha az embered megver és sackeli a QB-t, akkor engedtél egy sacket. Kivéve, ha ez a QB hibája, mert túl sokáig tartotta a labdát vagy túlságosan hátramozgott a zsebben, ami nem elvárható a tackle-től mondjuk, hogy erre készüljön.

ahanem
ahanem
Reply to  katonadani
2021-01-07 18:41

“túl sokáig tartotta a labdát”

ez gondolom 1 és 6 másodperc között bármi lehet

katonadani
Reply to  ahanem
2021-01-08 08:21

ESPNnél pl 2,5 másodperces határvonal van az egyik pass rush / pass pro statjukhoz, illetve PFFnél is van egy ilyen határ hogy ez alatt vagy e fölött hogy passzol a qb.

Csabesz20
Csabesz20
Reply to  Fetyke
2021-01-07 10:12

Khmm… Quenton Nelson (6. választás)… khhmm, akivel egy csapásra brutális módon stabilizálódott a Colts fala.

juicelandry
juicelandry
Reply to  Fetyke
2021-01-07 11:08

Ez nem a cirkusz….

ahanem
ahanem
2021-01-07 09:51

lesz majd cserélgetős mock is?

katonadani
Reply to  ahanem
2021-01-07 09:52

idővel igen :)

Danika
Danika
Reply to  ahanem
2021-01-07 13:18

Kb. márciustól szoktak azok szálingózni, de a többségük a piacnyitás után jön.

Rpi
Rpi
2021-01-07 10:12

Artur Smith-t meg egy rookie QB-t Atlanába, egy kompetens playcaller az egyetlen ami elválasztja a csapatot a jótól.

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
Reply to  Rpi
2021-01-07 10:39

Na hova lett a Matt Ryan mánia? 😄😄😄 Amúgy hidd el örülhettek míg van egy Ryan szintű irányítója a Falcolnsnak.

ahanem
ahanem
Reply to  Lecc Go Pecc
2021-01-07 11:54

senki nem mondta, hogy a rookie kezd

Bandi
Bandi
2021-01-07 10:12

Ez nekem úgy néz ki hogy nem a GM-ek szemével néztetek/választottatok, hanem inkább kit hova látnátok szivesen.

ahanem
ahanem
Reply to  Bandi
2021-01-07 12:09

elég nehéz az előbbi, ha nincs GM

Csabesz20
Csabesz20
2021-01-07 10:41

Szerintem a Panthers megpróbálja beelőzni a Falcost irányítóért. Illetve a Pats szerintem támadó oldalon kezdi meg az újjáépítést egy TE-el.

Danika
Danika
Reply to  Csabesz20
2021-01-07 13:17

Mindkettőt adom.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Csabesz20
2021-01-07 17:33

A két idei TE pick után sztem a WR sanszosabb

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
2021-01-07 10:54

Idén nem lesz jó a DT felhozatal? (Vagy egy jó kis NT) A Patriotsnak a LB sor mellett talán a védőfalba kellene húznia mert a futás megállítása valahogy “akadozott” és akkor szépen fogalmaztam. A Jó öreg Wilforkóta nincs semmi extra a falban…

Danika
Danika
Reply to  Lecc Go Pecc
2021-01-07 13:15

Egy jó kis NT ráér a 3. körben is. De igen asszem idén gáz a védőfal belseje. 2 éve kellett volna betárazni.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Lecc Go Pecc
2021-01-07 17:33

Guy azért több mint rendben van futás ellen. Kár, hogy szabadügynök lesz ő is…

Lalosz
Lalosz
2021-01-07 13:05

Hohó! Kyle Trask hol kelhet el? :) 2. körben már igen sanszos, hogy legkésőbb kiviszik, ki csaphat le rá?

Danika
Danika
Reply to  Lalosz
2021-01-07 13:15

Szerintem lesz abból első is. Legrosszabb esetben a Panthers visszamegy érte.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Lalosz
2021-01-07 16:23

Támadóséma szinten a Pats,Washington,Tampa,Colts,Steelers,meg a Saints feküdne neki.
Pats-nél jelenleg a 15. választás és Stidham mint QB.
Washington-nál 19. választás szinte tuti, és csak a bicebóca Alex van a rosteren.
Tampában 20-32- között bármi lehet, Brady meg tervek szerint marad még 2 szezont.
Colts 20-23. között húz kb , Rivers halottpénz nélkül kibaszható.
Steelers 21-28 között ,Big Ben 22 milka halott pénz lenne idén,csere lehetetlen, Rudi meg szerintem nem annyira szar mögötte.
Saints 22-32-. között, Brees visszavonul, Hill meg vicc a csoki gyerekkel egyetemben.

Szóval szerintem legkésőbb a kör végén kimegy.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Bélabá a csótány
2021-01-07 17:33

A FodballTímhez Newtont emlegetik. Érdekes párosítás lenne

katonadani
Reply to  Vicgeordie
2021-01-07 17:33

az nagyon fura report volt Scheftertől, ki a fene adna Newtonnak 20-25 milliót évente, miután 1 millióért írt alá és még tán rontotta is értékét? plusz Rivera is leigazolhatta volna bagóért tavaly, mert tudta h Haskinsszel nem akar menni, Allen nulla, Smith meg akkor még nagy kérdés volt, tud-e egyáltalán játszani

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  katonadani
2021-01-07 20:46

TÁN????:”DDDDDDD

wide open
wide open
Reply to  Vicgeordie
2021-01-07 17:50

esélytelen, Rivera rakta ki Carolinaból

wide open
wide open
Reply to  Lalosz
2021-01-07 17:50

kiviszik első körben

Kopi3.14
Kopi3.14
2021-01-07 16:01

Mi biztosítja, hogy egy RB-vel fel fog javulni a Steelers futójátéka? Mert kétlem, hogy Conner elfelejtett volna futni.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Kopi3.14
2021-01-07 17:09

Hát annyi biztos hogy a futójátékot futók játszák.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Bélabá a csótány
2021-01-08 11:26

Ott van Conner. Még tavaly is jó futónak tűnt.

Caselele
Caselele
Reply to  Bélabá a csótány
2021-01-08 18:37

Vagy ahogy a cowboys fala is megmutatta, egy jó O-linenal mindenkinek mehet jól

wide open
wide open
2021-01-07 17:50

QB draft rekord lesz az első körben

ahanem
ahanem
Reply to  wide open
2021-01-07 17:55

mennyi a mostani? 5-6?

Matyika29
Matyika29
2021-01-08 16:40

Hát, ha én nem a top10-ben húznék, tuti előbb próbálnám ki Darnoldot, mint vmi rookiet. Van 3 év tapasztalata és még 1 évig olcsó.
Amúgy ő hol köthet ki és mennyi lesz az értéke?

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

69
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x