A Vikings elég cudarul állt tight endekkel, ugyanis a kezdőbe szánt Irv Smith kihagyja a szezon elejét, és a csere Tyler Conklin is sérüléssel bajlódik. Tenni kellett tehát valamit, és a csapat megszerezte a Jetstől Chris Herndont. Érte és egy 2022-es hatodik körös draft pickért a Vikings egy 2022-es negyedik körös picket adott – írja Tom Pelissero. A Jets emellett a játékos fizetésének is állja több mint a felét, így a Vikingsnak csak $920 ezerbe kerül idén Herndon.
A 25 éves játékos az újonc szerződése utolsó évébe lépett idén. Tavaly 13 meccsen volt kezdő New Yorkban, 31 elkapásból 287 yardot és három TD-t szerzett. Újoncként volt a legjobb éve, utána azonban volt egy eltiltása tiltott szerek használata miatt és sérülésekkel is bajlódott. Connor Hughes Jets beat writer összefoglalása szerint Herndon rendben van blokkolóként, de elejt passzokat és nem elég robbanékony, ráadásul időnként nemtörődöm hozzáállást mutat.
Határeset volt, hogy befér-e a Jets 53 fős keretébe, Tyler Kroft mindenképp kiszorította a kezdőből, és a félig fullback Trevon Wesco maradt még a New York-iak rosterén (minden bizonnyal szereznek ide még embert).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások