Ritka az, amikor egy fiatal franchise irányító és a csapata nem tud megegyezni egy hosszabbításról az ötödik éves opció életbe lépése előtt, azonban a 2019-es MVP Lamar Jackson esetében egyre inkább ehhez közeledünk. Most a mindig jól informált Jay Glazer számolt be a helyzetről és a nehézségekről.
Az egyik probléma ugyebár az, hogy Jackson saját magát képviseli, ami mindig megnehezíti a csapat dolgát, hiszen a ő szemébe nehezebb megmondani, hogy csak X összeget ér, mint egy ügynök szemébe, itt sokkal fontosabb a jó kapcsolat. A másik hátráltató tényező Deshaun Watson teljesen garantált szerződése, amivel a Browns minden irányítóval tárgyaló csapatot nehéz helyzetbe hozott, hiszen precedenst teremtett.
Lamar érthető módon hasonlót szeretne, hiszen legalább hasonló jónak, de jó eséllyel jobbnak gondolja magát Watsonnál (ami a pályán kívüli dolgokat is figyelembe véve igaz is), így nem szeretne alább adni és minden bizonnyal ő is teljesen garantált szerződést szeretne magának. A Ravens viszont ezt nem akarja megadni és azzal érvelhet, hogy egy hülye csapat még nem teremt új trendet.
A Ravens egyébként Glazer információi szerint már ajánlott egy Kyler Murray-énél jobb szerződést Jacksonnak. Murray öt évre évi $46,1 millióért írt alá a Cardinalshoz – bár az ő szerződése így összesen 7 évre szól, míg Lamaré csak hat éves lenne, így ugyanazzal az új pénzzel a Ravens irányítója jobb tényleges átlagot tudhatna magáénak.
Glazer azt is hozzáteszi, hogy szerinte nem valószínű, hogy tető alá tudják hozni az üzletet a Jackson által megszabott első fordulós határidő előtt.
Glazer says it's an uphill battle for Lamar to get an extension soon. The Ravens have offered more than Kyler, but he thinks Lamar wants a fully GTD contract and the Ravens won't offer that pic.twitter.com/Lc4UiPh0z6
— Billy M (@BillyM_91) August 22, 2022
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások