Minden héten van mit tanulni az NFL-ben, úgyhogy minden forduló után le is vonjuk a tanulságainkat. Jöjjön tehát egy touchdownnyi (6+1) pont / take / gondolat a szezon tizenkettedik hétvégéje után. Ma lesz szó arról, hogy Carolinában fejétől bűzlik a hal, hogy Belichickre nem lehet újonc irányítót bízni, beszélünk egy kialakulóban lévő parádés QB-rivalizációról, a Broncos pálfordulásáról és annak szilárd vagy kevésbé szilárd lábairól, a Steelers 400 yardjáról, a Packers rájátszás reményeiről, és megvizsgáljuk azt is, hogy az Eagles a végzet csapata vagy csak túlteng náluk a szerencsefaktor.
🐈⬛ A Panthers igazi problémája: a tulajdonos David Tepper
Frank Reich kirúgása védhető, vagy akár indokolt lépés. Még így szezon közben is (az mondjuk vicces, hogy hamarabb kirúgták, mint Urban Meyert). Nem tudta kisegíteni az 1/1-es Bryce Youngot, a sémájában kevés olyan dolog volt, ami egy fiatal QB dolgát megkönnyíti (de tegyük hozzá, hogy Andy Daltonnal meg jól működött a dolog egy meccsre), a támadófal visszalépett a tavalyi évhez képest, és még sorolhatnánk. Ugyanakkor nem ő a Panthers nagy problémája és a távozásával nem oldódnak meg a gondok. A hal ugyanis a fejétől bűzlik, és amíg David Tepper tulajdonos nem változtat a hozzáállásán, addig nehéz elképzelni, hogy sikeres csapat legyen Carolinában.
Tepper úgy lett milliárdos, úgy építette fel a vagyona nagy részét, hogy türelmes volt. Alulértékelt vagyonforrásokat vett meg, hogy aztán azok felfutása után meggazdagodjon. Azonban érdekes módon egyáltalán nem ilyen személyiség, sokkal impulzívabb. Elég csak ránézni arra, hogy az egy-egy NFL- és MLS-csapatában négy edzőt rúgott ki az utóbbi 18 hónapban.
Az elsüllyedt költségek benyelésére való hajlandóság sokszor erény egyébként, tehát nem azt mondom, hogy még évekig kellett volna várnia Rhule és Reich kirúgásával is, de az is látszik, hogy Tepper sem végzi jól a munkáját. Mióta átvette a hatalmat, a Panthers 30-63-as mérleggel rendelkezik, aminél csak a Jets tud rosszabbat felmutatni. Nulla playoff-szereplés, 6 különböző főedző.
Az sem véletlen, hogy tavaly több nagynevű főedző-jelölt kihúzatta magát a jelentkezők listájáról Tepper impulzív döntései és túlzott beleszólása miatt. Előbbire nyilván tudjuk a HC-kirúgásokat példának, de a befuccsolt edzőlétesítmény is jó sztori. Utóbbira pedig Reich világított rá szezon közben, hogy minden héten van egy meetingje Tepperrel, ahol átbeszélik a dolgokat. NFL-körökben pedig kvázi nyílt titok (vagy legalábbis széleskörűen úgy hiszik), hogy Tepper akarta Youngot választani, miközben Reich inkább Stroudot preferálta volna.
A túlzott bevonódásával csak árt a csapatnak, és nem valószínű, hogy a jobb jelöltek sorban állnak majd, hogy ide jöhessenek HC-nak. Persze a pénz sok mindent megold, Tepper lóg még vagy 30 millióval Reichnak, szóval sajnálni nem igazán kell a kirúgott főedzőt, de ilyen tulajjal, ráadásul egy historikusan kicsi és nem mellesleg rosszul játszó irányítóval, borzasztó támadófallal és skill sorral nem valószínű, hogy el tudják csábítani a jó jelölteket január-februárban.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások