A Green Bay Packers elkapója, Davante Adams újonc évében, 2014-ben rengeteg biztató jelet mutatott a jövőre nézve. A következő évben Jordy Nelson ACL-szakadását követően megkapta a lehetőséget, hogy akár csapata első számú elkapója lehessen, ezzel azonban nem élt, pocsék 2015-ös évet produkált. Tavaly azonban sikerült szintet lépnie és 12 elkapott TD-je mellett három yard híján az 1000 elkapott yard is összejött, év végén pedig lejár a szerződése és a 24 éves játékos megkaphatja az első nagyobb szerződést pályafutása során, vagy a Packersnél vagy a Free Agencyn.
Azonban ezzel nem foglalkozik egyelőre, először szeretne bizonyítani, hogy valóban érdemes a nagy szerződésre, ezért mindennel a maga idejében törődik. Így most értelemszerűen a foci élvezi a prioritást.
Nem jó, hogyha a szerződésedre fókuszálsz, miközben már a következő szezonra is készülni kell. Rengeteg srácot láttam, akik erre koncentráltak a valódi feladatuk és céljuk helyett, e miatt a játékuk is erősen visszaesett. Azért játszol, hogy gyűrűt nyerj, ezzel pedig nem fér össze a pénz hajhászása. Minél jobban akarok játszani és mindent megtenni a csapatom sikeréért. Ez az egész szerződés dolog pedig majd megoldódik magától a szezon végén, vagy amikor épp napirenden van a csapatnál. Majd eldől.
Év végén Adams jó eséllyel a top szabadon igazolható elkapója lesz a ligának (amennyiben DeAndre Hopkins új szerződést vagy franchise taget kap a Texanstól), így pedig akár olyan összegekért is aláírhat máshova, amit a Packers nem biztos, hogy megengedhet magának Nelson és Randall Cobb mellett. A csapat tehát minden bizonnyal választás elé kényszerül: vagy megtartják a két veteránt, vagy az egyikük kivágásával teret adnak a feltörekvő Adamsnek.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások