Connect with us

Hír

Julio bízik a tulaj szavában, nem holdoutol

Tavaly nyáron a Falcons kicsit módosította Julio Jones szerződését annak érdekében, hogy a kiváló elkapó részt vegyen a csapat edzőtáborában. Idén nem kell aggódni azon, hogy Julio kihagyná a training campet, ugyanis saját elmondása szerint megbízik a tulaj szavában, aki azt ígérte neki, hogy még a szezont előtt új szerződést kap.

Mr. Blank a szavát adta, ez pedig aranyat ér. Mivel a szavát adta, így én nem aggódok ezen, nem is gondolkodom rajta. Mr. Blank megkönnyíti számomra, hogy csak kimenjek a pályára és eddzek minden nap, és ne kelljen belemenni holdoutba vagy hasonlóba.

Jonesnak még két év van hátra a szerződéséből, ez idő alatt $9,6 milliót, majd $11,4 milliót keresne. Jelenleg ő a 12. legjobban fizetett elkapó éves átlagot tekintve, azonban ez minden bizonnyal nem lesz így sokáig, várhatóan nagyon ugrik majd a fizetése.

Arthur Blank elmondta a holtszezonban, hogy nem csak Jones, de a franchise tagelt Grady Jarrett is örök életére Falcon lesz a várakozásai szerint. És míg az elkapóval ráérnek a szezon kezdetéig hosszabbítani, addig a védőfalemberrel jövő hétfőig meg kell egyezniük, különben jövőre ismét szabadügynökké válik.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások