Connect with us

Beharangozó

Bears @ Chargers – MNF Beharangozó

kiemelt

 

Rendeztek már ennél izgalmasabb Monday Night mérkőzést is az évben, de a szűkös futballév miatt becsüljük meg amink van. Az eheti utolsó mérkőzést a 2-5-tel álló Bears a 2-6-tal álló Chargersszel vívja. Lássuk mivel is állunk szemben.

 

A két csapat rövid története 11 mérkőzést számlál. Ezt a felek igyekeztek igazságosan elosztani egymás között. A Macik 6-5 arányban vezetik a párharcot, méghozzá úgy, hogy a legutolsó hat mérkőzésből ötöt is bezsebeltek. Az utolsó találkozásuk során például 31-20 arányban nyertek, ahol Jay Cutler 286 yardot passzolt, 2 touchdown átadás mellett és egyet még futott is. Amilyen szegényes a két csapat egymás elleni múltja, olyan gazdag a Monday Night Futballjaik száma. A chicagói gárda 28-36-ra áll a hétfő esték történetében, míg a Chargers 22-20-at tudhat magáénak. A két vezetőedző közül nem nagy meglepetésre, John Fox az, akinek van közös múltja az ellenfél csapatával, főleg a denveri kitérőjének köszönhetően. Ő 8-3-ra áll a jelenlegi ellenfél ellen, Mike McCoynak viszont ez lesz az első találkozása a jelenlegi riválissal.

 

Philip Rivers és Co. vs Bears secondary 1:0

 

Rivers a Chargers szenvedése ellenére ellenállhatatlanul játszik és szorgosan gyűjti a yardokat. Persze ehhez hozzájárul, hogy a Chargers szeret 50-60 passzjátékot is hívni egy mérkőzés alatt és ennyiből kifejezetten könnyebb sok yardot elérni. Abban az esetben, ha a jelenlegi ütemben haladna tovább, akkor csúcsbeállítások közelébe érne. Múlt héten a hatodik mérkőzését játszotta az évben, mikor minimum 300 yardig és 2 TD-ig jutott. Üröm az örömben, hogy 1970 óta a Chargers az első csapat, akik 2-6-tal állnak, annak ellenére, hogy övék a number 1 offense a yardokat tekintve. Én azt várom, hogy a feljavult Bears secondary (liga top5 passz ellen) sem talál fogást Riversen és 400 passzolt yardig az éjjeli mérkőzésen is eljut, Allen kiesése ide vagy oda.

 

rivers

 

Chargers futójáték vs Bears futás elleni védelem 2:1

 

Az előbb már említettem, hogy a Chargers támadójátéka erősen a passzjáték felé orientálódik. Ennek köszönhetően a San Diego futói nem túl sok lehetőséget kapnak és ha előfordul, akkor ezt ki kell használniuk. Melvin Gordon ugyan harmadik a rookie futókat tekintve, de ehhez elég volt neki 382 futott yard is, ez pedig egy top20 picktől elég kevés. Woodhead pedig igaz, hogy vezeti a ligát a futók közt, de elkapott yardokat tekintve, ezért inkább őt a passzjáték erősségeihez sorolom. A Bears a liga hátuljához tartozik a futott yardok/mérkőzéseket tekintve, ezért még a Chargers nem túl veretes RB sora is viszonylagos sikereket érhet el ellenük. Ezt a csatát döntetlenre hozom ki.

 

Chargers secondary vs. Jay Cutler Co. 2:2

 

Cutlert sokan szidták, szidják és szidni is fogják. Tény, hogy nem a legtökösebb NFL irányító és az is hogy rengeteg rossz döntést hozott már meg életében. Ennek ellenére ő az egyetlen opció jelenleg a Bears számára. Láttuk mi történt, amikor kiesett és nélküle kellett volna valamit felmutatni. A Bears QB-ja az elmúlt 15 AFC-s ellenfél elleni mérkőzéséből 11-et is megnyert, tehát nem jön zavarba ha konferencián kívül kell hadakoznia. Jeffery személyében ráadásul harcképes az első számú célpontja is, aki az elmúlt négy MNF mérkőzésén egyaránt 100 yard felé jutott vagy legalább 1 TD-t szerzett. A Chargers passz elleni védekezése ugyan éppen top10, de véleményem szerint nem fogják tudni annulálni a Cutler-Jeffery duót, főleg úgy, hogy Verrett kisebb sérüléssel bajlódik, aki várhatóan követte volna az első számú WR-t.

 

 Bears futójáték vs. Charges futás elleni védelem 3:3

 

Mint tudjuk, Forte sajnálatos sérülést szenvedett az előző mérkőzésen, így legjobb futója nélkül kénytelen felvenni a versenyt a Bears. Így a lead role Jeremy Langford kezébe hullott, de Carey is kaphat jó pár futó snapet.

 

jeremy

 

Ez a kezdő duó nem a legfélelmetesebb az ellenfelek számára, de a Chargers futás elleni védelme is hagy kívánnivalót maga után. Forte mögött viszonylag nehéz kitűnni a tömegből, ezért meg vagyok győződve róla, hogy mindkét futó kettőzött erővel veti magát bele a küzdelmekbe. Hiába azonban az igyekezet, egyértelmű győztesnek nem tudom kikiáltani őket, így itt is egy döntetlent hirdetek.

 

Mindkét csapatnak nagyon kell a győzelem, ha még bármilyen pozitív jövőképet táplálnak a szezonnal kapcsolatban. A párosításokból is látszik, hogy ez egy borzasztóan kiélezett csata lesz, ahol nüanszok fognak dönteni és inkább a támadósorok dominálni. Egyelőre még jósolni is nagyon nehéz, de amennyiben a Chargers túl tud lendülni a sérültjein, akkor ezt mérkőzést otthon behúzhatják.

 

chisd

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások