Connect with us

Beharangozó

FK! Premium Selection #9

premium-selection

 

2 veretlen csapat, 2 futócsoda és három izgalmas mérkőzés vár azokra, akik vasárnap ellátogatnak a Kandallóba és velünk tekintik meg a választott meccseket. Ezen találkozók bemutatásával indítjuk eheti beharangozóinkat, de aztán természetesen a többi mérkőzésről is esik pár szó.

 

Green Bay Packers @ Carolina Panthers

 

A hét szuperrangadója kétségtelenül a hibátlan Panthers és az első vereségét épp múlt héten elszenvedő Packers összecsapása lesz. A két csapat tizenkét alkalommal találkozott egymással, ebből nyolc győzelmet számlálnak a Sajtfejek és négyet a Párducok. Az elmúlt időszakban azonban a Packers dominál, legutóbbi négy találkozójukból hármat viszonylag könnyedén nyertek meg. Aaron Rodgers élete legrosszabb mérkőzését játszotta a múlt héten, ezért valószínűleg fűteni fogja a vágy a csorba kiküszöbölésére, ráadásul egymás utáni két mérkőzést több, mint 5 éve, 2010 októberében veszített el utoljára. A dolga most se lesz azonban sokkal könnyebb, de a tavalyi MVP elég jó számokat tud felmutatni a Carolina ellen. Legutóbbi két egymás elleni meccsükön 140.1-es passer ratinget, öt touchdownt dobált össze, interception nélkül. A Green Bay elkapói válsága azonban ezt nem segíti, egyelőre Cobb nem vette át a Nelson által hagyott űrt elsőszámú elkapóként, ez pedig nagyon hiányzik Rodgersnek.

nelson

 

Tavaly egyébként ő is kiváló teljesítménnyel rukkolt elő, 121 yardig és egy TD-ig jutott a jelenlegi rivális ellen. A legnagyobb javulást azonban a futójátéktól remélhetik a wisconsiniak, mivel Lacy adós még a jó teljesítménnyel, Starks pedig nem képvisel akkora átütő erőt, mint fiatalabb vetélytársa. A Broncos múlt héten megmutatta mi az ellenszere ennek az offense-nek. Rodgerst folyamatosan nyomás alatt tartani, de úgy, hogy közben nem engedik meglódulni a zsebből. Ez nem könnyű dolog, de a Denver után talán a Panthers védelme a legjobb idén, tehát képesek lehetnek rá.

newton rodgers

 

Abban biztos vagyok, hogy az elkapókat nem tudják olyan szinten kikapcsolni a játékból, mint múlt héten Harrisék, de Norman személyében egy új sziget van kialakulóban Carolinában is. Amennyiben ő teljesen kiveszi Cobbot a játékból, akkor Aaron rákényszerül arra, hogy kevésbé megbízható célpontjait vegye szemügyre. A másik oldal támadóoldala pedig továbbra is képes annyit hozzátenni a mérkőzéshez, ami elég a győzelemre. Lassan el kell hinnünk, hogy Newton ilyen elkapóbrigád mellett is képes elvezetni a támadókat és futásaival ellavírozni a Red Zone-ig. Minden valószínűség szerint a Packers védőfala nagyobb nyomást fog helyezni rá, mint amivel eddig szembenézett, és ha nem hagyják kimenekülni őt se a zsebből, akkor ezt a mérkőzést egyik támadóoldal sem fogja tudni eldönteni.

packs

 

Én meg vagyok győződve róla, hogy a Packerst még egyszer nem fogja tudni egy védelem ennyire nullán tartani és arról is, hogy a védelmükön sem fognak olyan könnyen átmenni, mint múlt héten. Abban pedig még biztosabb vagyok, hogy kettőzött erőbedobással és akarással fognak nekimenni a meccsnek. Ezek azonban mind kevesek lehetnek, ha a Panthers tudja hozni az idei formáját védő és támadóoldalon is egyaránt. Bármilyen röhejesen is hangzik, ez a Panthers nálam most esélyesebb, ha egy hajszállal is, amennyiben képesek olyan játékra, mint eddig és élnek a hazai pálya előnyével is. Ne felejtsük el, hogy ez az összecsapás már az NFC-ben a pihenőhétért mehet, mert ha Newtonék most se találnak legyőzőre, akkor már két meccs előnyben lesznek az üldözőkkel szemben és a sorsolásuk is nekik a legbarátibb.

packerspanthers

St. Louis Rams @ Minnesota Vikings

 

Az előző meccs végeredménye és ennek a meccsnek a kimenetele okozhat még egy meglepetést. Ugyanis ha ott nyer a Panthers, itt pedig a Vikings, akkor Petersonék utolérik Rodgerséket győzelmek számában. Ki gondolta volna ezt a szezon első meccse után, mikor Bridgewaterék a San Franciscótól, hangsúlyozom a San Franciscótól egy sima meccsen kaptak ki? Most azonban erre a forgatókönyvre reális esély lehet, ugyanis otthon fogadják a Rams gárdáját, akik ellen az utóbbi időben nagyon jó a mérlegük. Az elmúlt öt egymás elleni mérkőzésükből négyet a Vikingek hagytak el győztesen, ráadásul a legutolsót egy megsemmisítő 34-6-os végeredménnyel. Jeff Fishernek amúgy is már hat veresége van a Vikings ellen, mindössze egy győzelem mellett.

rams d

 

Azért hogy egy kis jót is írjak a Ramsről, nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy az elmúlt öt mérkőzés után ezúttal nagyobb esélyük lehet a győzelemre, mert régen voltak ilyen jó formában. Irányítójuk Nick Foles az egyetlen Vikings ellen kezdőként megvívott meccsén 428 yardig és három touchdown passzig jutott. Igaz erre most jóval kisebb az esély, de nem is lesz feltétlenül szükség rá. A rivaldafény ugyanis Todd Gurley-re szegeződik, aki minden létező rekordot megdöntött az elmúlt mérkőzéseken. Elég szó esett az ő teljesítményéről, ezért csak a legfontosabbakat említem. Négy egymást követő mérkőzésen 125 yard felé jutott az első rookie-ként, 566 yardot futott összesen és négy darab 45 yardnál is hosszabb megiramodása volt. A mérkőzés pikantériája, hogy jó futóból a másik oldalon is akad, még ha most nem is csillog olyan fényesen. Adrian Peterson azonban a Rams ellen elég jól szokott menni, ugyanis az elmúlt három alkalommal összesen 350 yardot és 3 TD-t pakolt fel. Minden bizonnyal, ez az előttem az utódom című különjáték fogja eldönteni, hogy melyik csapat nyerheti meg a mérkőzést.

petrson vs gurley

 

A két csapat elég hasonló felépítésű. Adott egy remek futó, szolidabb irányítóval és kiszolgáló személyzettel, valamint egy domináns védelem. A Rams háza táján egyébként meg kell említeni, hogy nagyon jól főznek abból, ami van. A támadófal elviekben elég gyenge, de azokat a lyukakat, amiket meg kell nyitni képesek megnyitni, valamint átlagos ideig védeni tudják Folest is. A támadóhívások kiválóak, nem kérik Folestól hogy vállalja túl magát, és néha Gurley kezéből is kiveszik a labdát mutatóba. A Vikings passzjátéka ezzel szemben csalódás. Nem azért mert rosszabb, mint a Kosoké, hanem mert sokkal többet vártunk ettől a tehetséges elkapóbrigádtól és irányítójától. Bridgewater nincs élete formájában, de az elmúlt hat hazai mérkőzést egyaránt hozta és inkább benne érzem, hogy ki tudja segíteni futóját jó játékkal, mint Folesban.  Egy szoros, sok futásos, kevés pontos Vikings győzelmet várok, rengeteg szép megmozdulással.

ramsvikings

Denver Broncos @ Indianapolis Colts

 

Ha van jókor jövő bye week, akkor a Denver ezt nagyon jól ki is használta. Ami hibákról a szünet előtt beszéltem, hogy ki lehet javítani, azt egytől egyig meg is tették Kubiakék. A támadófal passzhoz és futáshoz is jobban blokkolt, a tight endeket jobban használták, Manning kezdi megtalálni a helyét és a futókra sem lehetett panasz. A defense meg egyszerűen csak a liga legjobbja jelenleg. Ennek megfelelően Peytonék egy könnyed verést mértek az NFC egyik legerősebb csapatára és várhatják a Colts elleni mérkőzést. Azonban nem árt leszögezni, hogy azon a mérkőzésen minden klappolt Elwayéknek. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy így játszanak mindig, de egy mérkőzésből messzemenő következtetéseket levonni is butaság. Egyből a SB egyik legnagyobb esélyese ez a csapat? A Packers előtt is az volt és nem lett a múlt heti eredménytől sem jobban az. Majd ha tartósan hozzák ezt a formát, akkor beszélhetünk erről, de egyelőre jöjjön a következő mérföldkő, a Colts.

5901-andrew-luck-and-peyton-manning

 

Az a Colts, akik viszont már korántsem tűnnek akkora kihívásnak, mint ezek után gondolnánk. Azonban épp ezért veszélyes ez a mérkőzés. A két csapat elmúlt hat egymás elleni mérkőzéséből ugyanis ötöt a Colts nyert, ráadásul ebből kettőt úgy, hogy Manning már a labdának a mostani oldalán van. Tavaly ráadásul a főcsoportdöntő kapujában gáncsolták el Thomasékat, egy olyan mérkőzésen, ahol a Denvernek sansza sem igazán volt. Igaz, azóta jelentősen kicserélődött a Denver stábja és Gary Kubiak a vezetőedző, aki a negyedik olyan HC, aki 7-0-al tudott kezdeni új csapatában. A mérkőzésen egyébként Manning egy győzelem esetén megdöntheti Brett Favre legtöbb győzelmet elért kezdő irányító rekordját.

denver sec

 

A mérkőzést az döntheti el, hogy Luck és a támadók mennyire tudnak vigyázni a labdára, mert ha annyira, mint eddig, akkor ez a védelem, akár az offense nélkül is megveri őket. Harris, Talib és Roby minden bizonnyal ki tudja venni Hiltonékat is játékból, így a Colts futójátékán és Luck futásain múlhat, mennyire tudnak meccsben maradni. Hiltonnak egyébként 90 elkapott yard hiányzik a 4000-hez, de piszok nehéz dolga lesz (már ha egyáltalán játszik).  Érdekesség egyébként, hogy Roby a playek több, mint 70%-át pályán töltötte és ennek nagy részét az egyik safety helyén, tehát három cornerback volt fent a denveri védelmi playek nagy részén. Luck sérülten nem a legjobb opció a futásra és ezt ugyanúgy gátolhatja is a védelem, mint múlt héten. Egyelőre nem látok indokot, ami miatt ne a Denver lenne a mérkőzés esélyese, de ha mégis van ok a bizakodásra, az az, hogy tavaly a rájátszásban a Colts defense egyszer már megállította Manningéket. Erre akkor lehet esélyük, ha a feléledő futást limitálni tudják és az elkapókat ugyanolyan jól levédekezik, mint tavaly. Ha ez nem történik meg és a Vernon Davisszel kiegészített offense 25 pontig vagy tovább jut, akkor egész biztos verés lesz a vége.

broncoscolts

 

Philadelphia Eagles @ Dallas Cowboys (Sunday Night Futball)

 

Az NFL podcastunk szerint a liga második legrosszabb csoportjának szuperrangadója ezúttal a késő esti idősávba esik. Legutóbbi találkozásuk olyan izgalmasra sikeredett, hogy még a legvérmesebb szurkolóknak se ajánlanám megtekintésre (csak katonadaninak, mert még mindig hisz a Bengals sikerében), nemhogy egy átlag NFL drukkernek. A Cowboys azt a borzasztó meccset behúzta, csak úgy, mint az elmúlt hét találkozásból ötöt, és ezúttal is ők lennének az esélyesek, ha Romo nem sérült volna meg. Nélküle azonban emberemlékezet óta nem nyert a Boys (akkor is az Eagles ellen) és hetek óta kilátástalan a támadójáték. Az offense abban az egy dologban bízhat, hogy McFadden javuló formája és a kiváló támadófal megoldja egyedül is. Erre azonban kicsi az esély, mert az Eagles védelme kiváló futás ellen és a Cowboys ellen rendszerint össze is szedik magukat. További érdekessége a találkozónak, hogy Murray hazatér korábbi sikerei helyszínére. Az ő jó formájára szüksége is lehet az Eaglesnek, mert Bradford és elkapói nem nagyon tudják megnyerni a meccseket. Ez a találkozó tehát a védelmekről fog szólni és valószínűleg az fog dönteni, hogy melyik csapat vigyáz jobban a labdára, mint a legutóbbi találkozásuk alkalmával. Hasonló brusztolós (szar) mérkőzést várok szoros Eagles sikerrel, mivel Kelly remélhetőleg a bye alatt összerakta a támadósort akárcsak Kubiakék Denverben.

eaglescowboys

 

Miami Dolphins @ Buffalo Bills

 

A következő mérkőzés is egy csoportrangadó, de ezúttal az AFC Eastből. A tét pedig, hogy melyik lesz az a csapat, akiről újra kikiáltjuk, hogy a Patriots kihívója lehet, hogy aztán egy hét múlva ismét rádöbbenjünk, mekkora marhaságokat beszélünk már tíz éve. Ugyanis ez a két csapat nem több, mint az NFL középcsapataink többsége, akik a náluk erősebb contender csapatoktól simán kikapnak, a gyengéket pedig általában elverik. Ha épp nincs rosszabb napjuk. Az összecsapás a két edző csatája is lesz, mivel Dan Campbell bizonyíthatja, hogy nem csak ideiglenes fellángolás volt az első két mérkőzése, Rex Ryan pedig azt hogy még valaha beszélhetünk-e róla, mint potens vezetőedzőről. A mérkőzés egyébként abszolút háromesélyes, mivel egyik csapat támadósora és a védőegysége nem olyan erős véleményem szerint, hogy egyértelműen a másikra tudja erőltetni az akaratát és ezzel eldöntse a mérkőzést, a másik súlyos hibái nélkül. Ha mégis valami eldöntheti a mérkőzést, akkor az az, hogy melyik védőfal tudja többet nyomás alatt tartani az ellenfél rányitóját, aki így hibára kényszerülhet. Bár a Bills van otthon és az ő védőfalukból senki nem esett ki, én mégsem érzem Rex Ryanékben a tüzet, ami a javukra döntheti el a mérkőzést és még ez a Wake nélküli Miami is elverheti őket.

dolphinsbills

 

Washington Redskins @ New England Patriots

 

Meglepetésre a két csapat örökmérlegét a Washington vezeti 6-3 arányban, ám ez annak tudható be, hogy az utóbbi években nem túl sokat találkoztak. Belichick egyébként 2-2-re áll a Redskins ellen és nem túl sok racionális érvet tudok felhozni, hogy miért ne most fordulna pozitív irányba a mérlege. A Washingtonnak az egyetlen, ami erőt adhat, hogy múlt hét előtt a legnagyobb comebackjüket mutatták be a franchise történetében és az ezzel járó eufória lökést adhat nekik. Azonban még egy 120%-on pörgő gárdát se tartok esélyesnek arra, hogy megszorítsa Bradyéket. Gronkowskinak és Bradynek amúgy is különösen megy a Redskins ellen, a legutóbbi találkozásuk alkalmával ez a páros kapcsolat 160 yardot és 2 TD-t hozott. Mi akadályozná most meg őket, hogy megtegyék újra? Ráadásul úgy, hogy a New England most két jó futót is tud alkalmazni a passzjáték mellett. Nincs is mit ragozni ezen a mérkőzésen, lapozzunk.

skinspats

 

Tennessee Titans @ New Orleans Saints

 

Az előző párosítás örökmérlegére azt mondtam meglepő, viszont ennél a találkozónál az utolsó öt mérkőzés kimenetele az. Ugyanis e találkozókból négyet is a Titans nyert meg. Igaz, ők is már utoljára négy éve találkoztak. A főszerep ezúttal a két irányítóé lehet. Mariota minden valószínűség szerint visszatér, erre pedig nagyon nagy szüksége van a csapatnak, mivel nélküle elvesztette a tüzet és az sokszínűséget a csapat. A másik oldalon pedig az a Drew Brees fog irányítani, aki múlt héten NFL rekordot állított be 7 TD átadásával és végre egyre jobb formában van. Mellette Ingram is kitűnő formában, aki harmadik a futók között 804 scrimmage yardjával. Valószínűleg a mérkőzés ismét azon dől el, hogy ők mennyi pontot pakolnak fel, mert a védelem egyelőre nem igazán limitálja az ellenfelet.

 titanssaints

 

Jacksonville Jaguars @ New York Jets

 

Ez a találkozó nem tűnik a forduló mérkőzésének, pláne ha Fitzpatrick nem tud kezdeni (a hírek arról szólnak, hogy mindenképpen ő lesz a kezdő, de azért kivárnám a legutolsó bejelentéseket), mert a két csapat eddig nem a nézőszórakoztató kategóriába sorolható. Bár kétségtelen, hogy vicces lenne Geno Smith minden megmozdulása, de nem miatta ülnek le a családok vasárnap este. Fitzpatrick nélkül egyébként ez a mérkőzés akár igencsak a Jaguarsnak állna, mert a Patriots után az Oakland is limitálta a Jets futójátékát, igaz ehhez egy korán kiharcolt tetemes előny is kellett. A túloldalon viszont pont most kezd éledezni a talajon megtett yardok száma. Yeldon már második a rookie futók között 406 megtett yardjával.

jets vs jags

 

A védelem már mindkét oldalon sokkal érdekesebb. Revis sokadvirágzását éli, Telvin Smith pedig az egyik legszínesebb fiatal tehetség. Fitzmagickkel a fedélzeten brusztolós Jets győzelmet várok, nélküle akár meglepetés is lehet. Kiemelten fontos a találkozó mindkét csapat számára, mivel a Jets nagy lépéshátrányba kerülhet a playoffért folytatott küzdelemben, a Jags pedig még a csoportelsőségért megy!

jagsjets

 

Oakland Raiders @ Pittsburgh Steelers

 

A két csapat közül meglepetésre a Raiders áll pozitív mérleggel, de ez csak azokat lepi meg, akik nem látták őket játszani. Carr megtalálni látszik fegyvereit és talán a legtöbbet ő mutatta a második évüket töltő irányítók közül. Amióta Big Ben a Steelers irányítója, azóta ráadásul öt mérkőzésből négyszer is a Raiders diadalmaskodott. A Steelers passz elleni védekezése most kezd összeállni és múlt héten az Andy Dalton vezette Bengalst is limitálni tudták, ezért Carrék se mehetnek biztosra. A mérkőzés kulcsa az lesz, hogy Khalil Macket, a liga jelenlegi egyik legjobb pass rusherét mennyire tudják távol tartani a még mindig sérüléssel bajlódó Roethlisbergertől. A futójáték Bell sérülése ellenére sem lesz valószínűleg halott, mivel DeAngelo Williams az első két mérkőzésen is nagyszerűen helyettesítette, de a passzjátékból nem tudja kivenni a részét olyan nagyszerűen, mint a fiatal futó. Egy igen szoros, harcos meccset várok, ahol a Steelers nem halaszthatja el utolsó esélyét, hogy a Bengals megközelíthetetlen távolságra kerüljön.

raiderssteelers

 

Atlanta Falcons @ San Francisco 49ers

 

Az első dolog, ami eszembe jutott erről találkozóról, az a borzalom. A második pedig, hogy megnézem a két csapat turnover mutatóját, mert borzasztónak tűnik a szerencsétlenkedésük. Mikor erre ránéztem, egy hatalmas meglepetés fogadott. A 49ersnek ez a mutatója +1, míg a Falconsé -2. Persze ehhez hozzájárul, hogy a sok labdavesztés mellett szorgosan gyűjti a labdát a védelem, de az elmúlt hetek eseményit figyelembe véve akkor is meglepő. Ezt szaporítani most minden lehetőségük meglesz, mivel a túloldalon kezdőként a csodálatos Gabbert, Gaskins QB+RB duó lép pályára, akiknek már a neve ágybahúgyozást vált ki minden védelmi koordinátorból. Nagyon meglepődnék, ha a Falcons ezúttal nem tudna nyerni és a Frisco alatt tovább ásni a lejtőt az 1/1-hez vezető úton.

falcons49ers

 

New York Giants @ Tampa Bay Buccaneers

 

Az utolsó mérkőzés pedig egy újabb kiélezett NFC ütközet lehet, ahol az Óriások a felspannolt hangulatú Tampához látogatnak. A levegőben mindkét csapat bemutatta már, hogy verhető, ezért egy, a múlt hetihez hasonló légiparádéra lehet számítani, mérsékeltebb sikerrel. A Buccaneers egyébként egy elég összeszedett csapat benyomását kelti. Winston egyre jobban felveszi az NFL ritmusát, Doug Martin megbízható teljesítményt nyújt és a védelemben is Kwon Alexander féle gyöngyszemek vannak. A találkozónak ennek ellenére sem feltétlenül ők az esélyesei, hanem az NFC Eastet eddig vezető Giants. Eli Manning például a Tampa ellen 4-0-s mérleggel áll és a TD/INT mutatója sem rossz. Én meglepetést szimatolók és a lelkes hazai gárda sikerét várom egy kiegyenlített mérkőzésen.

giantsbucs

 

Tippverseny

tippversenyeredmény

 

Bold predictions:

 

packernation: Blaine Gabbert 100 feletti passer ratinggel zár

 

gomes88: A Bradford&Cassel páros legalább 8 labdát fog veszíteni együttesen.

 

jimboy: Nem lesz TD a Sunday Night Footballon

 

rowi: Amikor utoljára fogadta a Patriots a Redskinst 2007-ben, akkor 52-7-es vereséggel küldte haza őket. A különbség most nagyobb lesz, tehát 46+ pont.

 

leonidasz: Eli Manning ismét minimum 6 TD-ig jut interception nélkül

 

MZoli: Aaron Rodgers az előző héten 77 passzolt yardig jutott, a Panthers ellen átlépi az 500-at!

 

katonadani: Idén Lamar Miller szerezte a legtöb futott yardot egy meccset (175). Most Adrian Peterson és Todd Gurley is átlépi ezt a Rams@Vikings találkozón.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások