Connect with us

Ti írtátok

Hogyan draftoljunk? – A sikeres fantasy-managerek kézikönyve

Petipajti törzsolvasónktól és törzs-fantasyjátékosunktól kaptunk könnyed vendégcikket a sikeres draft érdekében, most ezt olvashatjátok:

 

Egy fantasy szezon sikeressége rengeteg összetevőtől függ. A szerencsétől, a szezon közbeni aktivitástól, de legnagyobb részben talán a drafttól, mert az határozza meg, milyen kiinduló helyzetből vághatunk neki a következő idénynek. Emiatt érdemes talán kicsit nagyobb figyelmet szentelni ennek az eseménynek és néhány apró íratlan szabály betartásával helyzeti előnyből várni az első fordulót.

 

Fantasy-Football

 

Mielőtt a konkrétumokról szólnék, érdemes néhány fantasy alapszabályt tisztázni, amelyek mindig, minden körülmények között érvényben maradnak és nem szabad megfeledkezni róluk:

 

1. A fantasy teljesen véletlenszerű. Ki szerez TD-t, elkapás volt-e vagy sem, ki ér oda szerelni, sack volt-e vagy incomplete pass, stb. – ez mind-mind teljesen kiszámíthatatlan, ezt el kell fogadnunk, ha fantasy footballt játszunk. Éppen ezért könnyen előfordulhat, hogy egy sikeresnek tűnő draft után halovány teljesítményt nyújtunk a bajnokságban. Ilyenkor se keseredjünk el, legközelebb jobb lesz!

 

2. A fantasyban nincsenek érzelmek. Nem számít, hogy 50 éve Bears szurkoló vagy, fantasy szempontból jobban jársz, ha Aaron Rodgers az irányítód, ugyanez igaz, ha Ravens drukkerként választhatsz Antonio Brown és Steve Smith közül. A fantasy a számokról és a tendenciákról szól nem a klubhűségről.

 

3. A fantasy időigényes elfoglaltság. Ha komolyan szeretnél játszani, nem elég odaülnöd mellé hetente fél órára, folyamatosan figyelned kell a mérkőzéseket, a játékosok egészségi állapotát, a liga híreit, stb. A jó draft önmagában nem elég, szezon közben is folyamatosan foltozni kell a keretet, ez pedig csak így lehetséges. Minél jobban vagy informálva, annál gyorsabb leszel, s előnybe kerülhetsz a többi menedzserrel szemben.

 

4. A fantasy egy játék. Élvezd! Ha nem nyer a csapatod, akkor is! Tanuld meg a pozitívumokat meglátni és optimistán hozzáállni mindig. Ha nem leled örömöd a játékban, inkább ne játszd, mert akkor mi értelme?

 

2aefdb80e1bb7f7f573285a8c6b4a37d

 

Ha elfogadjuk a fenti szabályokat, akkor van értelme nekivágni egy fantasy szezonnak, melynek első eseménye jó eséllyel a draft lesz, ami – mint ahogy fentebb említettem – jelentősen meghatározza a következő fél év történéseit, érdemes tehát odafigyelni rá. Lássuk, mik a legfontosabb dolgok:

 

1. A draft nem akkor kezdődik, amikor az első játékosnál elkezd az óra visszaszámolni! Ahhoz, hogy mindig megtaláljuk a lehető legjobb húzásokat, nem árt némi kutatómunkát végezni a draftot megelőzően:

 

1.1 Tanulmányozd a ligád pontozását! – nem mindegy, mi mennyi pontot ér, mekkora szerepe van egy-egy TD-nek, labdaszerzésnek, elkapásnak, stb. Ezek függvényében egyes játékosok különböző ligákban más-más értéket képviselnek.

 

1.2. Tanulmányozd a ligád rosterbeállításait! – mekkora a teljes keret létszáma, hány IR spot van, hány kezdő pozíciót kell beállítanod a mérkőzésekre és ezek milyen elosztásban szerepelnek. Talán ez utolsó a legfontosabb, mert nem mindegy, hogy minden meccsen 2 vagy 4 futót kell-e felmutatni, ez is jelentősen képes megváltoztatni a játékosok relatív értékét.

 

1.3. Ismerd a játékosokat! – nem azt mondom, hogy az összeset, de a csapatok kezdő támadóit mindenképpen. Kire mi jellemző, mennyire sérülékeny, milyen a játékstílusa, milyen szerepet tölt be a csapatban, stb. Ez fontos, hogy ne draft közben kelljen nyomozni, mert ott nem lesz rá idő, a kapkodás pedig csak árt. Ahogy egyre többet megtudsz róluk, ki fog alakulni a fejedben egy sorrend, hogy kit mennyire tartasz értékesnek.

 

1.4. Készíts draft boardot! – a fenti három összegzéseként készíts draft boardot. Húzós feladat, de nagyban megkönnyíti a draftot. Tapasztalataim szerint a legjobb, ha a különböző pozíciókat felosztod kategóriákra, s ezeket egymás mellett tünteted fel, majd kinyomtatod egy A/4-es lapra, amin a draft ideje alatt folyamatosan kihúzod a kiválasztott játékosokat. Így mindig látni fogod, hogy egyes posztokon egyes kategóriákban – a Te véleményed szerint – mennyi játékos elérhető még, ennek megfelelően tudod alakítani a következő választásodat.

 

star-trek-fantasy-football-meme

 

2. Tedd szabaddá magad a draft idejére! Ha komolyan szeretnél játszani és sikeres akarsz lenni, szánd rá azt az időt, amíg kiválasztod a csapatod. Könnyebb egyszer nyugodt körülmények között megalapozni a szezont, mint később kétségbeesetten keresni alternatív megoldásokat az esetleges hibák javítására. Hiába készítesz előzetesen pre-draft rankingot, csak és kizárólag erre alapozva nem lehet draftolni, mert a többiek húzása sok mindent meghatározhat!

 

3. Figyelj oda draft közben! Nem elég csak jelen lenni, figyelni is kell. A többiek húzásait és kereteit, ezekből következtethetsz, hogy Neked milyen posztra érdemes húzni (a draft board is segít ebben). Fél szemmel lesd a bye weekeket is, mert egy ilyen téren ügyesen összeválogatott roster nagyobb mozgásteret biztosít Neked a későbbiekben – amire egész biztosan szükséged lesz. Persze ez csak másodlagos a minőségi játékosok kiválasztása után, de nem szabad róla megfeledkezni. Halkan és félve jegyzem csak meg, hogy időnként még a sorsolásokra is rá szoktam nézni, vagy azok erősségét (strength of schedule), vagy a kezdőjátékosaim bye weekjén mely játékosoknak jó a matchupja, de ezt már tényleg csak rutinos draftolóknak javaslom, mert könnyen el lehet veszni ennyi információ között.

 

4. Gondold végig a választásaidat! Nem érdemes kapkodni, amikor Rád kerül a sor, nyugodtan nézd végig, melyik 4-5 játékos tetszene a csapatodban a még elérhetők közül, rangsorold őket magadban pozíció, relatív érték (ligaspecifikus tulajdonságok alapján), elérhetőség, csapaton belüli szerepük, bye weekek, stb. alapján. Ha ez megvan, válaszd ki a legjobbat!

 

5. A draftnak az utolsó választással nincs vége! Amint összeállt a kezdő kereted, érdemes a játékosaidat szemmel tartani. Hogyan alakul az edzőtábora, mit nyilatkoznak róla a csapattársai/edzői, nem szedett-e össze valamilyen sérülést, csapata valós depth chartján hol helyezkedik el, stb. Ezek mind-mind szükségesek ahhoz, hogy az első héten a legerősebb kezdődet tudd pályára küldeni.

 

Így elsőre lehet, hogy nagyon soknak tűnik, amiket leírtam, de higgyétek el, egyáltalán nem ördöngösség, csak tényleg rá kell szánni némi időt (Fantasy alapszabály #3). Ha egyszer megismerted a csapatok játékstílusát vagy a játékosokat, azt nem kell szezonról szezonra újratanulni, elég csak finomítani az új szereplőkkel. Ha rendszeresen játszol, akkor a pontozásokkal és a csapatok keretével is tisztában leszel néhány pillantás alatt, így lényegében csak egy draft boardra és a draft idején nyugodt környezetre van szükséged. Ez máris nem olyan bonyolult, igaz?

 

Sok sikert mindenkinek 2016-ra, esetleges kiegészítéseket szívesen fogadok a kommentek között!

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások