Connect with us

Beharangozó

TNF beharangozó – Cardinals@49ers

Ha szezon előtt valaki azt mondja, hogy az Arizona és a San Francisco csoportrangadó, igazi rangadó lesz, szerintem sokan nem vettük volna komolyan. A Cardinals messze az egyik legnagyobb esélyesként volt kikiáltva, míg a 49ersnél nagyjából egy halom szemetet is többre tartottak. Közhely, hogy az NFL-ben bármi megtörténhet, de ezúttal is nagyot fordult a világ 4 hét elteltével. Habár a San Francisco továbbra is a mezőny alsó részében foglal helyet úgy összességében, a Cardinals jelenleg még náluk is nagyobb szószban van.

 

A 49ers eddig bizonyította, hogy ha más nem is, tartás mindenképpen van bennük és igazából eddig még a vártnál jobban is abszolválták az elmúlt négy hetet, hiszen a Rams lenullázása meglepetésszámba ment, a Panthers-Seahawks-Cowboys hármastól meg nem szégyen kikapni, ráadásul nem is mutattak teljesen reménytelen játékot, de összességében azért bőven van még hova fejlődni a csapatnak. A támadóoldalon annak ellenére szörnyű a passzjáték, hogy a fal összességében egész decens munkát végez, mindössze 3-szor sackelték és 9-szer ütötték meg eddig Gabbertet mindezt úgy, hogy eddig kiemelkedően jó pass rush-sal rendelkező csapatok jöttek össze. Hogy most Gabbert tehetségtelensége vagy a minőségi célpontok hiánya miatt, azt nem feltétlen lehet eldönteni, de a meccsenkénti 178.8 passzolt yard bőven ligautolsó.

 

A futójáték ellenben működik Carlos Hyde-dal, aki eddig 4.1 yard fölött átlagol 73 próbálkozásból és már 5 TD-t szerzett – aminél csak a Chargerses Melvin Gordon futott többet ez idáig. Továbbá Gabbert futásai sem teljesen reménytelenek.

Seattle Seahawks v San Francisco 49ers

 

A védelem passz ellen egész jól teljesít, 249.5 yardot engednek meccsenként, a pass rush viszont még hagy kívánnivalót maga után és a 8 engedett passzolt TD sem fest túl jól de ezt még elbírná a csapat, ha nem lenne futás ellen ennyire bizonytalan. Jobban mondva, ha nem nyelnék a yardokat futásokból. Ugyanis a mindössze 3 engedett futott TD kifejezetten jónak mondható, azonban a 140.5 engedett yard már kevésbé. Ezt ráadásul a futásban egyébként kiváló linebackerrel, NaVorro Bowmannel sikerült prezentálni, aki azonban kiesett a szezon hátralevő részére, így javulás nem igazán várható e téren a 49erstől. Mindennek tetejébe a secondaryből is kiesett a csapat legjobb cornerbackje, Jimmie Ward is. A linebacker sorban Wilhoite a cornerback poszton pedig vagy az idei negyedik körös Rashard Robinson, Kieth Reaser vagy Chris Davis helyettesítheti a hiányzókat.

 

A Cardinalsszal viszont valami nagyon nincs rendben. Az első heti Patriots elleni mérkőzés a kezükben volt, azonban nem tudtak élni a lehetőséggel és kikaptak, azóta pedig keresik magukat. A védelem továbbra is a liga legjobb egységei közé sorolható. A pass rush Chandler Jones érkezésével szintet lépett. Ő és párja, Markus Golden összesen 8 sacket számolnak a csapat eddigi 12-jéből. Az ellenfél irányítói pedig átlagban 72.7-es passer ratinget tudnak felmutatni ellenük. Mindezt úgy, hogy a csapat egyik legjobb játékosa, Tyrann Mathieu eddig nem is a legjobb posztján, slot cornerbackként szerepelt, hanem safetyként, azonban Tyvon Branch – aki a Rams elleni meccsig szerepelt slotban – sérülését követően szinte biztosan visszakerül ide a ligaelit játékos.

 

A futás elleni védekezésben azonban itt is akadnak gondok, 110 yardot nyelnek meccsenként, igaz, TD-t ők sem nagyon engednek az ellenfeleknek (átlagban meccsenként 1-et).

 

A Cardinals sikertelensége inkább a támadóoldalon keresendő, ugyanis a tavaly ligaelit offense-en gyakorlatilag semmiféle változás nem ment keresztül, csupán a támadófalba érkezett Evan Mathis, hogy Carson Palmer egészsége még jobban kitartson – az más kérdés, hogy eddig összesen 12-szer sackelték az Arizona irányítóját, ami a harmadik legtöbb a ligában. Ehhez képest négy hetet követően ott tartunk, hogy a Cardinals utolsó a csoportjában és összességében egy közepes offense-nek lehet nevezni a számok alapján. Átlagban eddig 23 pontot raktak fel a táblára úgy, hogy kifejezetten elit védelemmel nem is találkoztak. Ha pusztán a támadóyardokat tekintjük top10-es egységről van szó, hiszen meccsenként 382 yardot tesznek meg, ebből 281.2-t passzokból (mindkét téren hetedik legjobb az idevonatkozó rangsorban) és a futás is a középmezőny jobbik feléhez tartozik.

 

Ami igazán aggasztó az Palmer pontatlansága. Ilyen téren mélyponton van, hiszen karrierje során másodszor fordul elő, hogy nem éri el a 60%-os hatékonyságot. Persze sok csapat örülne, hogyha olyan irányítója lenne, akinek karrierje egyik legpontatlanabb szezonja azt jelentené, hogy 58.8%-ban lesz elkapás a passzaiból, de a Cardinalsnál jelenleg ez az egyik legnagyobb rákfenéje a dolgoknak. Ráadásul 6 TD-je mellett 5 eladott labdánál jár. Palmer pontatlanságában persze az is közrejátszik, hogy rengeteg a drop/hiba az elkapók részéről is. Fitzgerald melett nincs igazán megbízható szélső célpont jelenleg. John Brown ugyan még egy hangyányival több labdát kap el, mint amennyit nem (18/34), de Jaron Brown (7/15) és különösen Floyd (12/31) vállalhatatlan.

 

Kérdés, hogy Stantonnal mennyiben fog ez változni, hiszen Palmerre agyrázkódás miatt kényszerpihenő vár. Stanton nem több egy game manager irányítónál, aki egyszer-kétszer még a nagy játékokat is meg tudja dobni és nagyon ügyesen adja oda a running backjeinek a labdát – de hosszútávon sokkal pontatlanabb Palmernél. Feltehetően ezúttal sem hárul rá nagyobb szerep és nem ma fogja hosszában szétszedni a pályát az Arizona. David Johnson eddig remek szezont tudhat magáénak, mind futásban, mind elkapásban kiválóan szerepel, így gyakorlatilag ő lesz a mérkőzés kulcsa a Cardinals szempontjából.

1-david-johnson-rb-arizona-cardinals_pg_600

 

Elmondható tehát, hogy mindkét oldalon a futójáték lesz erősebb – hiszen mindkét védelem abban számít gyengébbnek – azonban a Cardinals jobb helyzetben van, hiszen ha úgy alakul azért Stantont is lehet passzoltatni és bármilyen gyenge is egyelőre az arizonai elkapók teljesítménye, összességében sokkal tehetségesebb és minőségibb elkapógárdával rendelkeznek a vendégek.

 

A 49ers elsőszámú feladata valahogy megállítani a Cardinals futójátékát. Ha ez sikerül, Stantonnak egyre többet kell vállalnia, ami azt is jelenti, hogy nagyobb esély is van hibára kényszeríteni az irányítót, aki 2014 decembere óta nem lépett pályára az alapszakaszban kezdőként. Egy stabil futójátékkal pedig akár meglepetést is okozhatnak.

 

Természetesen mondanom sem kell, ha a Cardinals valóban szeretne még januárban is pályára lépni, mindenképpen hoznia kell ezt a meccset még a csere irányítóval is, hiszen hatalmas égés lenne, ha még a rájátszásba sem jutna az egyik legjobban ajnározott szupersztáralakulat. A szerkesztők többségi véleménye alapján ez meg is fog történni.

arisf

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!