Connect with us

Legenda

Egy legendás edző, aki soha nem nyert gyűrűt II – Marty Schottenheimer

Jarred megint egy háromrészes sorozattal jelentkezik, ezúttal a híres Marty Schottenheimerről, aki kicsit olyan volt, mint az edzők Dan Marinója. Az első részt ide kattintva olvashatjátok.

 

Vannak edzők, akik beírták a nevüket a történelembe azáltal, hogy egy romokban heverő csapatból csináltak Super bowl esélyest. Egy részük legalább egyszer el is jutott odáig, hogy a magasba emelhette a Vince Lombardi trófeát. Sokan azonban nem tudták átélni azt az élményt, amit egy Super bowl megnyerése okozott. Ők ugyan a lehető legtöbbet kihozták a saját csapatukból, de különböző okok miatt soha nem tudták elhódítani a vágyott kupát. Az egyik leghíresebb ilyen edző egyértelműen Marty Schottenheimer, aki bár Super Bowlt soha nem nyert, de három csapatot is kihúzott a gödörből, és a liga élére emelte őket.

A cikk folytatódik! Mindössze havi 3$ (+ÁFA) és több tucat extra cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz. Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!


Sokszor kellett tehát a defense-nek nyernie a meccseket, és bár a többségük sikerrel vette az akadályt, de néha kiütközött, hogy ha az offense nem csinál semmit, akkor a defense egymaga kevés lesz. Mindezek ellenére a Chiefs össze tudott hozni 11 győzelmet, ami csoportgyőzelmet ugyan nem, de playoff részvételt ért. Az öröm, és elégedettség kézzel fogható volt Kansas Cityben, hiszen 1969 óta nem szereztek ennyi győzelmet, és ezt az örömöt már csak azzal lehetett volna fokozni, ha a Wild Card körben le tudnák győzni a Dolphinst.

 

3 negyeden keresztül úgy tűnt képesek is lehetnek rá, hiszen a Chiefs D sikeresen kikapcsolta Dan Marinot. Csakhogy a saját támadóegységük sem haladt sokat, így az utolsó negyedben a fáradt védelem ellen Marino visszahozta a meccset, és 3 perccel a vége előtt megszerezte a vezetést. Ez a vezetés azonban csak egypontos volt, így nyitva állt az út DeBerg előtt, hogy egy game winning drive-t levezetve megnyerje a meccset. DeBerg eljuttata a csapatát mezőnygóltávolságba, ám a rúgás távja egyáltalán nem volt megnyugtató. Nick Lowerynak(K) 52 yardos mezőnygóllal kellett volna megnyernie a meccset. Az irányzéka a rúgásnak jó volt, de az ereje nem. Pár inch híján az alsó kapufa előtt ért földet a labda, így maradt a 17-16-os eredmény, és a Dolphins jutott tovább.

 

Egy újabb szoros playoff meccsen maradt alul Schottenheimer, de ezúttal nyoma sem volt annak a csalódottságnak, amit a Brownsnál tapasztalt. Két egymást követő pozitív szezon után abszolút élvezte a szurkolók szeretetét, és a vezetőség bizalmát, így a 91-es szezonnak úgy foghatott neki, hogy végre megtalálta a neki megfelelő csapatot.

 

A következő lépés

 

1991-ben az Arrowhead stadion véglegesen a rettegés helyszíne lett. Bárki, aki odament retteghetett attól a védelemtől, ami a legtöbb labdaszerzést szerezte abban a szezonban. Már a nyitóhétvégén 6 turnovert erőszakoltak ki a Falcons ellen, és ez a szám csak nőtt a szezon előrehaladtával. A Buffalo Bills, akik abban az évben az AFC legjobb támadósorával rendelkezett 5 labdát vesztett a Chiefs ellen, és össz-vissz 6 pontot tudtak felpakolni a táblára. A Dan Marino vezette Dolphins sem járt jobban. Ők ugyan megúszták egy labdavesztéssel, de abból 99 yardos TD-t kaptak, és egy megalázó 42-7-es vereséggel kellett hazamenniük. Schottenheimer Chiefs-e tehát végleg bekerült a köztudatba, mint komoly playoff esetleg Super Bowl esélyes csapat. Egyetlen gond volt csupán. A Broncos ellen még mindig nem tudott mit csinálni.

 

A Broncos oda-vissza verte őket, igaz mindkétszer esélyük lett volna a győzelemre. Denverben a Broncos védelme állította meg őket az utolsó támadásnál,(19-16) az Arrowheadben pedig a borzalmas time manegement miatt kaptak. Az utolsó drive-nál konkrétan 9 másodpercet égettek el egy snap elindításával mikor már mindenki felállt a playre, és emiatt kifutottak az időből.(24-20)

 

 

A két Broncos elleni vereség miatt a csoportelsőség elúszott, de a Wild Cardra minden esélyük megvolt. Ehhez csak annyi kellett, hogy a 15. héten megverjék a Chargerst. Schottenheimer pedig azon a meccsen végleg bebizonyította mennyire ért a játékosaihoz.

 

A Chargers gyorsan 14-0-ás vezetést szerzett, de a Chiefs képes volt visszakapszkodni, és alig egy perccel a vége előtt 17-14-re átvette a vezetést. A Chargersnek nem volt időkérése, így lehetetlen feladatnak tűnt az egyenlítés. Ám egy nem várt segítséget kaptak.

 

Derrick Thomas egy játék utáni ütés miatt 15 yardot ajándékozott az ellenfélnek, ami pont elég volt nekik arra, hogy mezőnygólt rúghassanak. Thomas pedig látván mekkora bajt okozott, teljesen megtört, üres tekintettel révedt előre a semmibe a partvonal mellett. Schottenheimer ezt meglátván odament hozzá, és elmondta neki, hogy ami történt megtörtént, ezt el kell felejtenie. Ha nem felejti el, akkor képtelen lesz visszatérni a pályára a hosszabbításban, márpedig a csapatnak nagy szüksége van az ő teljesítménye. A meccsnek még nincs vége, és azzal tudja a legjobban kijavítani a hibáját, ha elfelejti ezt, és megnyeri a meccset.

 

 

Thomas megfogadta a mestere tanácsát, és a vezetésével kivédekezték a Chargers támadását, majd az offense megnyerte a meccset 20-17-re. Ezzel a győzelemmel pedig biztossá vált, újfent playoff résztvevők lesznek.

 

A Wild Card körben ezúttal otthon fogadhatták a csoportrivális Raiderst, és ahogyan eddig úgy a védelem most is bebizonyította miért ők a legjobbak. Ismételten 6 labdát szereztek, és bár az offense megint nem tudott haladni szinte semmit, a védelem helytállása ezúttal elég volt egy 10-6-os győzelemre. Buffaloban azonban már mindez kevés volt. A Bills offense ezúttal nem hagyta magát becsapni, és az általuk felpakolt 37 pontra csak 14 érkezett válaszul a Chiefstől.

 

A végső cél ismét nem sikerült, de egy lépéssel közelebb kerültek hozzá, így a 92-es szezonnak úgy vághattak neki, hogy majd ott megteszik a következő lépést.
Csakhogy 92-ben maradt minden a régi megszokott kerékvágásban. A védelem továbbra is elit volt, az offense pedig továbbra is hullámzott. Még az sem segített rajtuk, hogy DeBerg helyére leigazolták a Seahawksból Dave Krieg-t. Hiába jött új irányító, az offense nem lett jobb.

 

Ez a kettősség elég volt ugyan arra, hogy 10-6-al bejussanak a playoffba, de ott mindjárt az első meccsen kikaptak a Chargers otthonában 17-0-ra. Egyértelmű volt, hogy változásokat kell eszközölni az offense terén. Okoye sokadik sérülése miatt visszavonult, Krieg pedig a kora, és a teljesítménye miatt már nem jelenthetett előrelépést. Új irányítóra, és új futóra volt szüksége a csapatnak. Schottenheimer annak érdekében, hogy az évek óta elit teljesítményt nyújtó védelmet megerősítse igazi klasszis játékosokat kért a vezetőségtől erre a két posztra. És bizony meg is kapta őket.

 

A nagy durranás

 

Az 1993-as offseason a Chiefs tevékenységétől volt hangos. Két olyan játékost is leigazoltak, akikről joggal hihették azt a szurkolók, velük most összejöhet a Super Bowl.

 

Áprilisban egy trade keretein belül megszerezték a 49erstől Joe Montanat(19), aki bár eddigre már öreg, és lassú volt, de senki nem vonta kétségbe a játéktudását.
A másik nagy igazolás júniusban történt, mikor a csoportrivális Raiderstől leigazolták a futó Marcus Allent.(32) Allen 83-ban még super Bowl MVP volt, de Al Davis filozófiájának hála utána a legtöbb meccsét vagy FB poszton töltötte, vagy inaktív volt. A Chiefs vezetősége azonban biztos volt abban, hogy Allen még mindig képes olyan teljesítményt nyújtani, mint amit akkor, amikor híres lett.

 

Montana és Allen gyorsan bele is szokott az új csapatuk rendszerébe, és a vezetésükkel újfent 11-5-re végeztek, ami 93-ban csoportgyőzelmet is ért. Azonban a Bills, és az Oilers is jobb eredménnyel zárt, ezért játszaniuk kellett a Wld Card körben, ahol a Steelerst fogadták. Sokáig úgy tűnt, hogy ellenük a Montana-Allen kettős is kevés lesz, ugyanis az utolsó percekben a Steelers 24-17-re vezetett a Chiefs pedig 4&goal-on állt. Ám Montana bebizonyította, hogy még mindig képes csodákat művelni, és először egyenlített, majd utána utána a hosszabbításban is győzelemre tudta vezetni a csapatot.(27-24)

 

A divíziós körben Houstonba látogattak, ahol sokáig a védelmek domináltak. Mindkét csapat védőegysége ki tudta kapcsolni a másik támadósorát, és 13-7-es oilers vezetéssel vágtak neki a végjátéknak. Montana azonban ismét akkor lépett elő, amikor a legjobban kellett. Két TD-t érő drive-t is levezetett, majd az utolsó percekben Allen egy 21 yardos TD futással bevitte a végső döfést az Oilersbe.

 

 

A 28-20-as győzelemmel végre idegenben is képesek voltak nyerni, és már csak egy ellenfelen kellett volna túljutniuk a döntőhöz. A Buffalo Billsen. Buffaloban azonban véget ért az álom. A Bills már túl sok volt a Chiefsnek és védelmük ott ütötte Montanat, ahol csak nem szégyelte, aminek következtében a klasszis irányítónak idő előtt el is kellett hagynia a pályát. Az igazi problémát azonban nem is ez jelentette, hanem az, hogy a Chiefs azon a meccsen tehetetlen volt a futás ellen. Thurman Thomas(RB BUF) egymaga 186 yardot, és 3 TD-t futott, amivel teljesen felőrölte az addig remekül teljesítő Chiefs védelmet, és végül egy 30-13-as vereséggel ért véget ez az ígéretes szezon.

 

Csalódásra azonban nem volt ok. Egy újabb lépéssel közelebb kerültek a végső célhoz, és mivel Montana és Allen végre meghozta azt a pluszt, amire az offensenek szüksége volt, ezért joggal lehetett reménykedni a 94-es szezonban.

 

Az új szezon jól is indult, az első három mérkőzésüket meg is nyerték, majd a 7. héten az igazi bravúr is sikerült. Schottenheimer nem rövid edzői pályafutása során addig még soha nem volt képes nyerni Denverben. Ez az átok azonban 94-ben megszakadt. Ugyan John Elway ismételten megnehezítette a dolgát, de ezúttal Schottenheimer kezében volt a mindent eldöntő drive. Alig egy perccel a vége előtt 28-24-re vezetett a Broncos, és a Chiefsnek közel 80 yardot kellett volna megtenniük a győzelemhez. A korábbi évekből kiindulva senki nem adott volna esélyt a fordításra. Csakhogy ezúttal Joe Monatana állt a center mögött, akinek ebben már nagy tapasztalata volt. Montana még egyszer, utoljára csodát tett, végigment a pályán, és egy 6 yardos TD passzal megnyerte a meccset.(31-24)

 

Azonban a Broncos elleni győzelem után a Chiefst utolérte a sérüléshullám. A szezon második felében mind Allen, mind Montana, mind a védelem számos kulcsjátékosa kihagyott több-kevesebb meccset. Emiatt csak 9-7-el fejezték be a szezont, ami ugyan a Wild Card helyre elég volt, de többre nem. Az első körben a Dolphins otthonában kikaptak 27-17-re, és nem sokkal a szezon végeztével Montana bejelentette a visszavonulását, amivel hatalmas űrt, és még nagyobb kérdőjeleket hagyott maga után.

 

 

Montanat nem volt könnyű pótolni, de valakinek mégis sikerült. Steve Bono(13) számára nem volt ismeretlen Montana öröksége. Még a 49ers játékosaként Montana, és Young mögött tanult, és várt türelmesen, majd mikor 91-ben mindeketten sérülés miatt a partvonal mellé szorultak, sikeresen ugrott be a helyükre, és ért el nagy győzelmeket San Fransiscoban. Schottenheimerre nagy hatást tett Bono teljesítménye, és a 95-ös szezon kezdetén őt nevezte ki kezdőnek. Sokan nem értették ezt a döntést. Miért egy ilyen nevenincs senkit kellett kinevezni, miért nem hoztak valaki igazán nagyágyút? Sok ilyen kérdés merült fel, de Bono minden kétkedőt elhallgattatott a szezon során.

 

A vezetésével olyan élet költözött a Chiefs offensebe, amilyet még Montana alatt sem lehetett tapasztalni. Egymás után nyerték a fontos meccseket, és bizony a nehéz akadályokat is gond nélkül leküzdötték. A szezon során háromszor is hosszabbításban nyertek, valamint mind a négy csoportellenfelüket oda-vissza verték. Még Denverben is sikerült nyerni, pedig ott még a hó is esett.

 

Schottenheimer és Bono egy egészen hihetetlen 13-3-as szezont hozott össze 95-ben, amivel nemcsak az AFC, de az egész NFL legjobb mérlegét tudhatták magukénak, és végig otthon játszhattak volna a playoffban. Úgy tűnt minden a helyén van. A védelem továbbra is elit szinten teljesített, a futójáték működött, és az irányító poszt is végre rendben volt. Sokan tették fel a kérdést: Mi baj történhetne a playoffban? Ugyan mi?

 

A csalódások kezdete

 

A Chiefs szurkolók hosszú idő után először nyugodtan ülhettek le a TV elé a Wild Card körben, ugyanis a csapatuk akkor nem játszott. Egyedül amiatt izgulhattak, hogy vajon ki lesz az ellenfelük a következő héten. Majd mikor véget ért az első kör, a legtöbben már a zsebükben érezték az AFC döntőt. Az az Indianapolis Colts látogatott el hozzájuk, akikről mindenki úgy gondolta, csak azért juthattak be a playoffba, mert valakinek még be kellett jutnia. Ugyan a Chargerst legyőzték, de ez ellen a Chiefs védelem ellen esélyük sem lesz. Max 10 pontot fognak tudni szerezni ellenük.

 

Nos, a Colts nem is volt képes 10-nél több pontot felpakolni a táblára. Probléma, a Chiefs még ennyit se. Bono karrierje legeslegrosszabb napját fogta ki. A passzainak csak a 44%-a ért célba, és háromszor is eladta a labdát. Annyira nem ment neki a játék, hogy az utolsó drive-ra Schottenheimer már a csereirányító Rich Gannont(12) küldte be.

 

Gannon vezetésével a Chiefs eljutott mezőnygóltávolságig, és Lin Elliott(K, 2) lábán múlott, hogy egyenlítsenek, és hosszabbításra mentsék a meccset. Elliott aznap már kihagyott két FG-t(35, és 39 yardról) de mindenki megbocsátotta volna neki azt a két hibát, ha az utolsó 42 yardosat berúgja. Nem rúgta be. Az idő elfogyott, és hatalmas meglepetésre a Colts nyert 10-7-re.

 

 

A korábbi évekkel ellentétben ezúttal kézzelfogható volt a csalódottság. 95-ben abszolút Super Bowl esélyes volt a csapat, erre a létező leggyengébb ellenféltől kikaptak az első körben. A meccs után sok kritika érte Schottenheimert, de elsősorban nem őt, hanem Bonot, de legfőképpen Elliott-t vádolták a vereségért. A 95-ös kiábrándító vereség után a Chiefs megpróbálta megismételni a nagyszerű szezont, de egy 4-0-ás kezdés után jött egy nagy leolvadás. Bono teljesítménye a szezon során radikálisan visszaesett. Képtelen volt túltenni magát a Colts elleni teljesítményén így végül 9-7-el fejezték be a 96-os szezont, ami abban az évben nem ért playoff-t. Egyértelmű volt, hogy ha újra a liga élére akarnak állni, akkor új irányítóra lesz szükségük. Bono többé nem volt megoldás, és a helyére érkezett szintén a 49ersből Elvis Grbac.(11)

 

Grbac vezetésével a Chiefs egy Broncos elleni vereséggel kezdte el a 97-es szezont, de utána a következő 8 meccsből hetet megnyertek. Csakhogy Grbac megsérült a 10. héten így a szezon utolsó 7 meccsét Rich Gannonnal kellett lehozniuk. Gannon azonban sikeresen vette az akadályokat. Egy kivételével az összes meccset megnyerték a maradék meccsekből, amik között egy igazi skalpot is sikerült begyűjteniük. A 14. héten a 49erst fogadták, és egy megsemmisítő 44-9-es vereséggel küldték őket haza.(Abban az évben a 49ers 13-3-al végzett, és az NFC első kiemeltje volt)

 

A szezont ismételten 13-3-al fejezték be, amivel az AFC első kiemeltjei lettek. Ismételten lehetett reménykedni. Úgy tűnt a 95-ös fájó vereségen végre túl tudott lépni a csapat, és újult erővel vághattak neki az újabb playoffnak. Csak azért, hogy a végén még keserűbben távozhassanak onnan.

 

A megtört lélek

Schottenheimernek nem volt szerencséje. A 97-es Wild Card kör úgy alakult, hogy a papíron 4. kiemelt, de valójában 2. legjobb mérleggel rendelkező Broncos látogatott el Kansas Citybe.

 

Mielőtt azonban elkezdődött volna a meccs Schottenheimernek egy fontos döntést kellett meghoznia. Grbac a meccsre felépült, így adott volt két nagyjából hasonló képességű irányító, akik közül választani kellett. Az egyikkel jól indult a szezon, de aztán megsérült. A másik pedig szinte veretlenül hozta le azokat a meccseket, amikre be kellett ugrania. Schottenheimer végül Grbac mellett döntött. Ezzel a döntésével sokakat meglepett, de nem lehet azt mondani, hogy mindenképpen rossz döntés volt. Grbac nem játszott rosszul a Broncos ellen, de sajnos kevés volt.

 

Ahogyan előtte oly sokszor, úgy John Elway most is összetörte Schottenheimer Super Bowl álmait. A Chiefs védelme viszonylag sikeresen megállította őt, de az a 14 pont, amit Elway el tudott érni elégnek bizonyult. Ugyan a Chiefsnek lett volna még esélye nyernie, de a korábban már jól ismert hiányosságok újra kiütköztek. Grbac utolsó drive-jánál hihetetlen módon rosszul bántak az órával. Egy adott ponton 19 másodpercet égettek el azzal, hogy nem álltak föl huddle-be, és miután már mindenki felállt a playre Grbac egyesével megmutatta mindenkinek, hogy mit csináljon az adott playben. Nem is jött össze a fordítás, 14-10-re a Broncos nyert, és ezt a vereséget már nem lehetett nem Schottenheimer nyakába varrni.

 

 

A vereség után rengeteg kritikát kapott elsősorban az utolsó drive-ban bemutatott szerencsétlenkedésért, de azzal is megtalálták őt, hogy miért Grbac, és miért nem Gannon irányított a meccsen. Schottenheimer ezeken a kritikákon, és az újabb vereségen még túl tudta magát tenni, de azon, ami a következő szezonban történt már nem.

 

1998-ban végleg elromlott minden. A csapat teljesítménye látványosan visszaesett, és Schottenheimer edzői karrierje során először negatív mérleggel zárt egy szezont.(7-9) Ám még ezen is túltette volna magát, de azon már nem, hogy a lába alól kicsúszott a talaj, és elveszítette a játékosai fölötti kontrollt. A Chiefs abban az évben 158 szabálytalanságot szedett össze ami akkor rekordnak számított. Ezeknek a szabálytalanságoknak egy jelentős része elkerülhető lehetett volna, ha a játékosok nem vesztik el a fejüket. Rengeteg szükségtelen durvaságot, játék utáni ütést, és ezekhez hasonló szabálytalanságot szedtek össze. A Denver ellen konkrétan egy 80 yardos drive során 60 yardot haladt előre a Broncos szükségtelen durvaságoknak köszönhetően.

 

Ez a kétes rekord Schottenheimert mentálisan megtörte. Az ő filozófiája mindig is az volt, hogy játszanak tisztán, élvezzék a játékosok amit csinálnak, és ne dühből játszanak. Ez a mentalitása tette őt azzá aki. Ennek köszönhette, hogy olyan sok mindent elért. Erre most pont az ő csapata állított fel egy új rekordot szabálytalanságokból. Ez már sok volt neki. Ezt már nem tudta elviselni. A szezon végeztével megtört emberként állt ki a média elé, és bejelentette a visszavonulását.
Scottenheimer 10 évet töltött el a Chiefsnél. Ezalatt a 10 év alatt hétszer jutottak be a playoffba, és csak egyszer zártak negatív mérleggel. A csapat vezetőségének a fejében soha meg sem fordult, hogy elküldjék Schottenheimert, de a 98-as tragikus szezon után a mester maga mondott föl.

 

Akkor Schottenheimer komolyan gondolta, hogy ez lesz az ő edzői karrierjének a vége. Akkor nem látott semmi kiutat, semmi újabb esélyt arra, hogy valaha is képes legyen újra az oldalvonal mellett egy csapatot irányítani. Amit azonban ekkor még nem tudhatott, hogy az ő története 1999 januárjában még korántsem ért véget.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások