Connect with us

Hír

Két meccs alatt nulla TD = kirúgás

Hiába van három tehetséges futó, egy közepes irányító, egy elit TE és elkapó is a Bengalsban, két meccs alatt nem sikerült TD-t szerezniük. Ezek után nem meglepő módon lapátra került Ken Zampese, a Cincinnati támadókoordinátora.

 

 

Zampese a vezetőedző Marvin Jones egyik legbizalmibb embere volt. 2003 óta az irányítók edzője a csapatban, tavaly pedig Hue Jackson távozása után támadókoordinátorrá lépett elő. Ez azonban nem tartott sokáig, a tavalyi szezon tükrében pedig nem is annyira meglepő.

 

2016-ban a Bengals a 13. legtöbb yardot tette meg meccsenként, ami egy teljesen jó dolog, azonban ennek ellenére csak a 24. legtöbb pontot tették fel a táblára. Ezt még lehetett magyarázni AJ Green, Giovanni Bernard vagy Tyler Eifert kiesésével, azonban most már mind a hárman egészségesek, ráadásul mellékük érkezett egy John Ross az első körben és egy Joe Mixon is a másodikban, tehát a gyengébb támadófal ellenére is legalább egy gyenge közepest kellene hozniuk. Ennek ellenére a Bengals két hazai mérkőzés után nulla TD-vel és két vereséggel áll.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások