Az Indianapolis Colts néhány éve még csoportja egyik leg többre taksált csapata volt, most viszont ők az utolsók. A különbség a fiatal irányítózseni, Andrew Luck sérülése. Ez a különbség azonban kezd felépülni, mellyel kapcsolatban a csapat vezére, Chris Ballard nyilatkozott.
Szépen lassan újra elkezdjük edzésbe állítani ezen a héten. Megvan a tervünk, hogy mikor mennyi gyakorlatot végeztessünk vele és idővel részt vegyen a csapat gyakorlatain és végül visszatérjen a pályára.
Sok kritika érte csapat vezetőségét, hogy sokszor teljesen értelmetlenül, sérülten is játszatták az irányítót. Ebből viszont remélhetőleg tanultak és nem akarják kiégetni a fiatal tehetségüket. A visszatérést érintő türelem pedig egyelőre kifizetődőnek tűnik.
Andrew elég jól halad. Láttam, ahogyan dobja a labdát és elkezdte visszanyerni a mozgását. Az alsó teste kezd újra összhangban mozogni a felsővel.
A Coltsnak már csak azért sem kell elkapkodniuk a dolgot, mert a Patriotstól frissen elhozott másodéves irányító, Jacoby Brissett alapvetően fejlődő játékot mutat. Nem tudni, hogy mi járhat a vezetőség tagjainak fejében, de valószínűleg nem véletlenül szerezték meg a sérülékeny, sokat kereső irányítójuk mellé a fiatalt és szeretnék látni, hogy hogyan teljesít hosszabb távon.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások