Connect with us

Minden ami NFL

AFC South álomcsapat

Egy elég érdekes csoport az AFC-ben, hiszen hárman is joggal pályáznak a playoffra, így azért volt honnan válogatni a posztokra. Voltak egyértelmű döntések és olyan helyzet is kialakult, hogy a cseresort feltölteni is nehéz volt. A védelmet innen sokan elirigyelnék a Jaguarsnak és a Texansnak köszönhetően, de azért a támadósorban is vannak jó nevek. Nézzük, hogy milyen lett az AFC South álomcsapata.

Offense

Irányitó: Deshaun Watson (Houston Texans)

Csere: Marcus Mariota (Tennessee Titans)

Rögtön vitaindítónak sem rossz ez a kezdés. Ha Luckban biztos lennék, hogy játszik szeptembertől és egészségesen teszi mindezt, akkor valószínűleg ő lenne a kezdő, de jelenleg más a helyzet, így a Colts irányítója nem került be ebbe a csapatba. Ezzel két emberre szűkült a választás, mert azért az biztos, hogy Bortlesnél mindketten jobbak. Végül Watson mellett tettem le a voksomat a kezdőbe, egyetemi évei alatt és az első szezon során engem meggyőzött, hogy ő a jobb és bár Mariota is egy remek QB, de én még nem láttam azt a teljesítményt tőle, amire sokak szerint képes.

Futó: Leonard Fournette (Jacksonville Jaguars)

Csere: Derrick Henry (Tennessee Titans)

Itt sem volt sok kérdés, hogy ki lesz a két választás, Fournette megmutatta tavaly, hogy lehet rá számítani és éveken át fontos láncszeme lehet a Jaguars támadósorának. Derrick Henrynek tavaly még nem az első számú RB szerep jutott DeMarco Murray mögött, de a rutinos társ sérülése után bizonyította, hogy benne bízhatnak, így a 2018-as szezonban már valószínűleg jóval többször látjuk a pályán.

Elkapók: DeAndre Hopkins (Houston Texans), T.Y. Hilton (Indianapolis Colts), Rishard Matthews (Tennessee Titans)

Cserék: Donte Moncrief (Jacksonville Jaguars), Marquise Lee (Jacksonville Jaguars), Corey Davis (Tennessee Titans)

Ezen a poszton gondolkoztam talán a legtöbbet, mármint nem azon, hogy Hopkins és Hilton helye itt van, mert ők nem csak a csoportban, de az egész ligában is a legjobb elkapók közé sorolandók. Utánuk viszont hatalmas a szakadék, Matthews valószínűleg több csoportban még a cserepadra sem férne fel, nemhogy a kezdőbe. Moncrief is egy nagy reménységként indult, de eddig még nem igazán mutatta meg, hogy mennyire is tehetséges. Corey Davis helyét egy kicsit talán előre is adtam, mert azért a tavalyinál jóval többet várnak a Titansnél egy ötödik helyen kiválasztott játékostól.

Tight End: Delanie Walker (Tennessee Titans)

Csere: Jack Doyle (Indianapolis Colts)

Walker már a 13. szezonjára készül és neki jót tett a levegőváltozás, hiszen San Franciscót elhagyva egy megbízható célponttá vált a Titansnél és utolsó négy szezonjában pedig 800 yard fölött teljesített. A csere választásánál sem gondolkodtam sokat Jack Doyle is egy biztos célpont Brissett vagy Luck számára, de mellette még két jó TE is ott van a csapatban, hiszen a frissen igazolt Eric Ebron megmutathatja tehetségét Detroitból szabadulva és Austin Seferian-Jenkins is mutatott már szép dolgokat, de jelenleg még Doyle a második legjobb a posztján a csoportban.

Támadófal: Taylor Lewan (Tennessee Titans) – Andrew Norwell (Jacksonville Jaguars) – Ryan Kelly (Indianapolis Colts) – Quinton Spain (Tennessee Titans) – Jack Conklin (Tennessee Titans)

Cserék: Cam Robinson (Jacksonville Jaguars) – Jack Mewhort (Indianapolis Colts) – Brandon Linder (Jacksonville Jaguars) – Senio Kelemete (Houston Texans) – Jeremy Parnell (Jacksonville Jaguars)

Mint látszik, a kezdő sort a Titans uralja, de azért Norwell igazolásával guard poszton a liga egyik legjobbjával erősödött a csoport és a Jaguars is. Center poszton lehet kérdés, hogy Linder vagy Kelly a jobb, de a Colts centere ameddig nem volt sérült, a nem éppen elit fal kiemelkedő tagja volt, nem véletlen az első körben hozták el. Jövőben azonban majd ott kopogtat az ajtón a Colts fal, hiszen Quenton Nelson csak azért nem került be, mert még egy snapet sem volt a pályán a profi ligában, de nincs kétségem afelől, hogyha jövőre is lesz álomcsapat, akkor ő már kezdő lesz és Braden Smith sem kizárt, hogy bekerülhet minimum a cserék közé.

 

Defense

Pass Rusherek: Calais Campbell (Jacksonville Jaguars), Jadeveon Clowney (Houston Texans)

Cserék: Yannick Ngakoue (Jacksonville Jaguars), Jabal Sheard (Indianapolis Colts)

Elérkeztünk a védelemhez és ezzel együtt a Jaguars uralmához, hiszen az évek során egy remek defense alakult ki Floridában. Az edge rusherek között nem kérdés, hogy Calais Campbell és Jadeveon Clowney a két legjobb és csak egy hajszállal is, de Ngakoue lemaradt a kezdő státuszról. Utánuk van egy kisebb szakadék, de Sheard sem a kutyaütők közé tartozik posztján.

Belső védőfal: Malik Jackson (Jaksconville Jaguars), J.J. Watt (Houston Texans)

Cserék: Jurell Casey (Tennessee Titans), DaQuan Jones (Tennessee Titans)

Ez a poszt egy egész liga álomposzt is lehetne, hiszen Jackson és Watt is az egész NFL legjobb védői közé sorolhatók és egy Jurell Casey csak a padra került, lehet máshol befért volna a kezdőbe. Három ilyen játékos a posztján egy csoportban és Watt ha egészséges, akkor pedig talán a legjobb védő is és az irányítók rémálma.

Linebackerek: Telvin Smith (Jacksonville Jaguars), Myles Jack (Jacksonville Jaguars)

Cserék: Wesley Woodyard (Tennessee Titans), Bernardick McKinney (Houston Texans)

Egy újabb poszt, amit a Jaguars ural a kezdőben, Smith és Myles Jack lett a két kezdő, de itt nagyon kicsi a különbség a pad és a kezdők között, mert utóbbi helyén akár Woodyard vagy McKinney is szerepelhetne a kezdőben.

Cornerbackek: Jalen Ramsey (Jacksonville Jaguars), A.J. Bouye (Jacksonville Jaguars), Aaron Colvin (Houston Texans)

Cserék: Jonathan Joseph (Houston Texans), Nate Hairston (Indianapolis Colts), Kareem Jackson (Houston Texans)

A CB egy újabb elit poszt az AFC déli csoportjában, Ramsey, Bouye, Colvin azt hiszem bármelyik csapat elfogadná kezdőnek ezt a három játékost. Itt is látszik a Jaguars dominanciája, ha csak fele annyira erős támadósoruk lenne, mint védelmük, akkor nem sokan állítanák meg ezt a csapatot. Joseph lecsúszott a padra és a Coltsnak talán a védelemben itt van a legkevesebb problémája, Hairston mellett még Quincy Wilson is közel volt, hogy bekerüljön a cserék közé, de végül Jackson lett a befutó.

Safetyk: Barry Church (Jacksonville Jaguars), Kevin Byard (Tennessee Titans)

Cserék: Tyrann Mathieu (Houston Texans), Malik Hooker (Indianapolis Colts)

A safety felhozatal sem gyenge, hiszen Church mellett a kiváló első évet futó Byard került be a kezdőbe, igazi labdaszerző egység jött itt össze. A padon pedig a Texans új üdvöskéje Tyrann Mathieu és a volt első körös Malik Hooker is megállná a helyét máshol a kezdőben is.

Special Team

Kicker: Adam Vinatieri (Indianapolis Colts)

Punter: Shane Lechler (Houston Texans)

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások