Donald Penn tavaly nyáron azért holdoutolt, hogy végre a játékának megfelelő fizetést kapjon. Ezt a csapat végül meg is adta neki, most azonban Grudenék arra kérték a 35 éves LT-t, hogy hát mondjon már le a tavaly kiharcolt fizetésének egy részéről.
Pennek még két évig van érvényes szerződése: idén 8,3 millió dollárt, jövőre pedig 10,3 milliót keresne. Elnézve, hogy nála rosszabb tackle-ök mennyivel többet keresnek nála, ez még mindig nagyon baráti szerződés a Raiders számára. Igaz, nem a tavalyi volt Penn legjobb éve, de még mindig a liga egyik legjobb tackle-je volt.
A Raiders persze elvileg megteheti, hogy keménykedjen, hisz az idei drafton egy első és egy harmadik kört áldozott tackle-re: reacheltek egy nagyot Kolton Millerért, majd behúzták Brandon Parkert a harmadik körben. De ez inkább hosszú távú stratégiának jól, amely szerint Miller kezdene idén RT-ben, Parkert pedig lehetne 1-2 évig képezni, hogy majd átvehesse Millertől az RT-posztot, aki pedig átmozogna Penn helyére a baloldalon.
Ha ugyanis Pennt – aki biztos nem fog belemenni a fizetéscsökkentésbe – kivágnák, akkor két újonc védhetné Carrt a fal szélén egy olyan csoportban, ahol Von Miller, Bradley Chubb, Justin Houston, Dee Ford, Melvin Ingram és Joey Bosa szintű pass rusher-duók játszanak. Nem egy életbiztosítás. Penn elküldésével egyébként 5,3 milliót spórolna a csapat.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- A Coltsnál játszik a liga legjobb és legrosszabb irányítója is
- Derek Carr kihagyhatja a Bucs elleni csoportrangadót
- Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- A Saints sem volt akadály, 5-0-val kezdte a szezont a Chiefs
- Deshaun Watson a sackrekordra hajt
- Kokainbirtoklás és barátnője fojtogatása miatt letartóztatták a Patriots safetyjét
- A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Fetyke on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Uatu on A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Rambo on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Fetyke on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Gyűjtik a pénzt Donaldra! :D
Leigazolják Trumpot? :D
Ennek mi értelme? Chuckynak nem azért kéne dolgoznia, hogy sikeres legyen a csapat?
Ez azért már gyalázatos, hogy van pofájuk ilyet kérni. Most szégyenlem magam mint Raidersz szurkoló.
Szégyelje magát az összes raiders szurkoló. Főleg Posta Krisztián ?
Én is az vagyok, és mióta Chucky vissza tért, mintha egy rémálom öltene alakot.Félek ennek a vége ugyanaz lesz, mint az elmúlt tizenöt évből tizennégy. Vagy rosszabb.
Nem tudom mi bajod, Chucky a becenevéhez híven hozza a horrort. (Bocs, egyébként, ez nem Raiders, meg a szurkolói elleni vicc.)
Aztán majd mind csodát látunk :D bár engem lepne meg a legjobban