Aaron Donald és a Rams továbbra sem tud megállapodni egymással és Sean McVay mester szerint nem is úgy néz ki, hogy ez a közeljövőben változni fog. Ráadásul Donaldnak augusztus 7-ig, azaz máig kellene megjelennie az edzőtáborban, hogy az idei szezonja úgymond teljesített legyen és jövőre szabadügynök lehessen.
Egy játékos csak akkor lehet korlátlan jogú szabadügynök, ha van négy kvázi teljesített szezonja. Ha nincs, akkor csak korlátozott szabadügynök lehet, a csapat pedig RFA-tenderrel magához láncolhatja. Donald egy szezont így már elbukott a tavalyi holdoutja miatt, most pedig el fog veszíteni még egyet, vagyis jövőre csak RFA lehet.
Persze szinte kizárt, hogy a Rams RFA-tendert tegyen rá. A tender olyan, mint a franchise tag egy nagyon olcsó változata. Ha a csapat egy első körös tendert tenne rá, akkor Donald 3-4 milliót kapna egy évre, azonban bárki tárgyalhat vele. Biztos lesz a piacon olyan, aki a játékos minden vágyát teljesíti, amit nem biztos, hogy a Rams meg tud neki adni: így egy első körös pickért cserébe Donald máris csapatot váltott.
A Rams ezt biztos, hogy nem kockáztatja meg, így ha idén nem tudnak megállapodni, akkor Donald akár RFA lesz, akár nem, jövőre úgy is franchise taget kap. Természetesen Donald azt sem fogja aláírni, neki hosszútávú szerződés kell és garantáltan ki fogja ülni a szezont, hogy FA-lehessen. Egyik fél számára sem szép kilátások.
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Legutóbbi hozzászólások
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Én azt gondolom, hogy az első körös tenderrel a Rams jobban járna. Legalább kapna egy komoly ellenértéket.
A Rams fizetési sapka helyzetét ismerve RFA tender esetén egy jelentős szabad kerettel rendelkező csapat (ha jól tudom pl Jets) le tehet egy olyan szerződést (első két évben hatalmas garantált összegek) az asztalra Donald elé, amit a kosok ha akarnának sem tudnának ésszerűen tartani (főleg, hogy nekik már Goff szerződésén is dolgozni kell majd jövő ilyenkor, ami feltehetőleg nem lesz két fillér).
miért jobb az RFA mint a franchise tag?
Pont ezt mondom én is! Hogy az RFA a legrosszabb. :) Mármint csapatszempontból. Pont azt ecseteltem, hogy az R gyakorlatilag nyugodtan el is hagyható Donald esetében.
A Rams-nek el kéne trade-elnie. Most! Egy jó játékos + valami 2019-es pick. Vagy adják meg amit kér.
A líga legjobb védőjátékosát csak a hülye nem fizeti meg…