Connect with us

Hír

Bryan Bulaga és Logan Ryan sem tudja, mit hoz a jövő

A Titans és a Packers is elvérzett a konferenciadöntőkben, így kezdhetnek felkészülni a szabadügynökpiacra. És mindkét csapatban van egy-egy 30+ milliós szerződéssel rendelkező sztár, akik közel sem biztosak abban, hogy maradhatnak a jelenlegi klubjukban.

 

 

Logan Ryan három éve írt alá egy 3 éves, 30 millió dolláros szerződést a Titansszel. A lehetséges 48 alapszakaszmeccsből 45-ön pályára lépett, 251 tackle-t, négy INT-t, öt fumble-t, 8,5 sacket és 37 leütött passzt jegyzett. Ennek ellenére nem biztos a maradása.

 

Nem tudom, mit hoz a jövő. Senki sem tudja. Beszéltem a GM Jon Robinsonnal és a stábbal, ők sem tudják, hogy mi lesz velem. Úgy érkeztem ide, hogy jobbá akartam tenni a csapatot, és szerintem sikerült. Három évre írtam alá, kitöltöttem a szerződésem, annyit játszottam, amennyit csak tudtam. Minden snapen teljes erőbedobással játszottam. Most pedig állást keresek. Remélem, hogy sikerül megegyezni a Titansszel. Az nagyszerű lenne

 

– mondta a játékos.

 

Hasonló a helyzet a 30 éves Bryan Bulagával is. A Packers RT-je már 30 éves és most járt le az 5 éves, 33,1 milliós szerződése. 2016 óta ez volt az első szezonja, amikor mind a 16 alapszakaszmeccsen pályán volt (bár a Seahawks elleni PO-meccset kihagyta), de ez aligha lesz elég a Packers vezetőségének – a Green Bay nem az a csapat, ami foggal-körömmel küzd a 30+ éves falemberekért.

 

Mindig megvan a lehetősége, hogy ez volt az utolsó mérkőzésed. Nagyszerű 10 évet töltöttem itt, igazán élveztem. Meglátjuk, mi lesz ezután

 

– mondta Bulaga (via PFT).

 

Az RT 2010-ben  első körös volt, egész eddigi karrierjét a Packersben töltötte, mindig is a legjobbak közé tartozott a posztján. Ahogy egyébként TJ Lang vagy Josh Sitton is, akiket zokszó nélkül elengedett (sőt Sitton esetében kivágott) korábban a Packers.

13 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
13 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
RvBalazs
RvBalazs
2020-01-21 16:50

off topic, de nem tudom hova írni:
Mondjuk ha Rhodes kapott meghívót a pro bowl-ra akkor aztán bármi megtörténhet…

ahanem
ahanem
Reply to  RvBalazs
2020-01-21 17:43

a pro bowl népszerűségi verseny még mindig

renningan
renningan
Reply to  ahanem
2020-01-21 17:50

Ez nem is feltétlenül népszerűség volt, hanem kb minden normálisabb corner visszamondta valaminek :D Emlékszem, volt olyan, amikor Dalton és Tyrod Taylor volt ott a Pro Bowlon, mert vagy 10 QB visszalépett :D

ahanem
ahanem
Reply to  renningan
2020-01-21 17:50

az MVP Trubisky is így volt ott tavaly ha jól emlékszem , vagy 8 QB mondta vissza a részvételt

ettől még a korábban jól teljesítő, népszerű, de már elkopott játékosok csak a nevük miatt is be tudnak kerülni, ld Rhodes

Fetyke
Fetyke
Reply to  renningan
2020-01-21 18:38

Mind a 120 CB visszamondta, aki előtte volt a PFF rangsorban? :D

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  renningan
2020-01-21 18:44

” Emlékszem, volt olyan, amikor Dalton és Tyrod Taylor volt ott a Pro Bowlon”
2016
Slusszpoén hogy a “csodálatos” 6-10,es szezont lehozó Eli volt a kezdő.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  ahanem
2020-01-22 20:42

Így van. Szerintem pl. Peyton Manning is kapott elegendő szavazatot a meghívóhoz, hiába vonult vissza 5 éve :)

ahanem
ahanem
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-01-22 22:17

ha nem kéne hosszú labdákat dobálnia akkor még mindig jobb lenne egy Trubiskynál mondjuk :D

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  ahanem
2020-01-23 02:16

Szerintem fejben még mindig jobb lenne bárkinél. Igaz, hogy akkora fejjel nem nehéz ;)

Fetyke
Fetyke
Reply to  RvBalazs
2020-01-21 18:39

Örülj neki! Hátha felfigyelnek ott rá, és sikerül elcserélnünk. :)

szcsaba95
szcsaba95
2020-01-21 17:08

A Packers nincsen könnyű helyzetben, több, szerintem fontos free agent lesz, és kevés a pénz. Igazából az egyetlen megoldás az lenne, ha Rodgers az idei teljesítményéhez igazítaná kicsit a fizuját, de erre azért kevés esélyt látok. :D

Fetyke
Fetyke
Reply to  szcsaba95
2020-01-21 18:43

Van 32 millió szabad pénz jelenleg, és én alig találok 3-4 fontosabb FA-t. Ebből azt lehet visszaigazolni, akit csak akartok.
Rodgers idén (2020-ban) nem egész 21,2 milliót foglal el a sapkából. Hova kellene ennek még lecsökkennie? Ha a 2019-es teljesítményéhez igazítanánk a fizetését, akkor nem csökkenteni kellene azt, hanem olyan további 9 milliót még ki kellene utalni neki. :)

ClayMatthews52
Reply to  Fetyke
2020-01-22 22:54

Martinez, Bulaga, Veldheer, Crosby, Tonyan, Lazard mindenképp kell. És akkor van még az aprólék.

13
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x