Connect with us

Beharangozó

Super Bowl LIV – Edzők

Két támadó géniusz, két kreatív, innovatív elme csap össze Andy Reid és Kyle Shanahan személyében a Super Bowlon. Nekem ők a kedvenc főedzőim az NFL-ben, így külön izgalommal tölt el a várakozás a nagy meccs előtt. Viszont nem csak nekem fog majd leesni az állam egy-egy hihetetlenül jól kialakított és megálmodott játék után, hanem a védőkoordinátoroké, Robert Saleh-é és Steve Spagnuolóé is, akiknek borzasztóan nehéz dolguk lesz felkészülni ezekre a támadósorokra. 

Nagyon sok mindenben hasonlít a két head coach, igazából simán nevezhetjük Reidet az idősebb, tapasztaltabb, nagyobb hasú Shanahannek, vagy ugyebár pont fordítva, Shanahant a fiatalabb, tapasztalatlanabb, vékonyabb Reidnek. Mindketten buktak már Super Bowlt, Reid az Eaglesszel főedzőként, Shanahan a Falconsszal támadókoordinátorként. Viszont most nem ez a fontos, ez már a múlt.

A legnagyobb hasonlóság az edzői felfogásuk kapcsán, hogy mindketten zseniálisan manipulálják a védelmeket még a snap előtt, ezt mindenkinél jobban teszik a ligában. A motionökkel, shiftekkel, azaz snap előtti mozgásokkal összezavarják, hezitálásra késztetik a védőket. Ezek egyrészt óriási üres terekhez, másrészt védelmi kommunikációs hibákhoz vezetnek, amikből nagy játékok születnek – ilyeneket bőségesen várhatunk a Super Bowlon.

Reid és Shanahan tökéletesen érti, hogyan fog reagálni a védelem a támadó játékosok mozgására, így gyönyörűen tudják manipulálni a defense-t, nagy előnyhöz juttatva az offense-t. Ebben pedig nincs jobb a ligában Shanahannél és Reidnél, ebben ők a legnagyobbak jelenleg az NFL-ben.

Most pedig ismerjük meg közelebbről elsősorban a két főedzőt, illetve az edzői stábok legfontosabb szereplőit. Kezdjük a Chiefsszel.

Andy Reid

Mindössze öt edző van az NFL történetében, aki Reidnél többször mehetett oda diadalittasan az ellenfélhez egy mérkőzés után, tehát csak öten értek el több győzelmet a ligában a Chiefs jelenlegi főedzőjénél. Viszont míg az első ötnek összesen 26 bajnoki címe van, addig Reidnek egyetlen egy sincs – ezen próbál meg változtatni most vasárnap.

Ahogy az Eaglest, úgy a Chiefst is kvázi romokban vette át és juttatta el folyamatos pozitív szezonokhoz, rájátszásokhoz és a Super Bowlig. Erre pedig borzasztóan kevesen képesek, hiszen a körülmények, a játékosok, az edzők, a front office-ok és az ellenfelek is folyamatosan cserélődnek, ő viszont konstans kiváló volt mindkét főedzői állomásán.

Reidet, a támadógurut az teszi naggyá, hogy nem érdeklik olyan hagyományos beidegződések, mint hogy egyensúlyban kell lennie a passzok és futások arányának, egyszerűen a lehető legjobb játékot akarja hívni az adott csapatra szabva. A Chiefsnél ez nyilvánvalóan a passzjáték, ilyen irányítóval és elkapókkal ez nem is meglepő.

Nem egy filozófiát, egy sémát követ – mint sokan -, hanem alkalmazkodik, és mindig megpróbálja a játékosait a lehető legjobb helyzetbe hozni, és a legjobb játékosaihoz próbálja minél többet eljuttatni a labdát. Az alkalmazkodás másik látható ismertetőjegye, hogy nincs szüksége specifikus játékosokra. Több stílusú irányítóval is sikeres tudott lenni (az Eaglesnél forgóajtóként váltogatták egymást a QB-k, az Alex Smith – Patrick Mahomes duónál pedig nehezen találunk két ellentétesebb stílusó irányítót), nem kell neki magas elkapó vagy valamilyen specifikus futó. Jöhetnek mindenféle méretben és stílusban, ő majd kitalálja, hogyan kell őket használni.

Viszont nem ettől szeretik Reidet annyira, és nem ezért szurkol neki mindenki, aki valaha bármilyen kapcsolatot létesített vele. Hanem a személyisége, emberi természete miatt, aminek köszönhetően az egyik, ha nem a legnagyobb tiszteletnek örvendő coach az egész ligában. Mindig nagyon törődik a beosztottjaival, a játékosaival, és úgy általában mindenkivel, akivel bármilyen kapcsolatban van. Nem igazán lehet olyan embert találni, legyen az akár edző, akár játékos, aki bármi rosszat mondana róla – sem publikusan, sem privátban.

Nagyon szervezett ember egyébként, mindenről jegyzetet készít, mindig nála van egy spirálos jegyzetfüzet. Rendkívül jól figyel a részletekre, borzasztóan keményen dolgozik, nagyon megbízható, jól kommunikál és egészen kiváló tanár, mentor, ez utóbbihoz elég megnézni, milyen főedzők kerültek ki alóla. Tíz korábbi segédje, beosztottja lett később főedző az NFL-ben, köztük öten jelenleg is ebben a pozícióban dolgoznak (Matt Nagy, Ron Rivera, John Harbaugh, Doug Pederson és Sean McDermott).

Ő maga is egy elég jó edzői gárdában kezdte profi karrierjét 1992-ben a Packersnél Mike Holmgren head coach alatt, hiszen mellette ott volt négy későbbi főedző Jon Gruden, Dick Jauron, Ray Rhodes és Steve Mariucci személyében – ők öten összesen több, mint 550 meccset nyertek az NFL-ben.

Holmgren egyébként annyira szerette Reidet, hogy mindenáron maga mellett akarta tudni a Packersnél, az akkori tight end edzőt nem engedte el támadókoordinátornak a 49ershez (akkor még egy edzőt lehetett blokkolni minden évben), és inkább kinevezte Brett Favre mellé irányítóedzőnek. Aztán mikor Holmgren elment a Seahawkshoz, akkor még mennie kellett volna az Eagleshöz is interjúra, ő viszont felhívta Jeffrey Lurie tulajdonost és elmondta neki, hogy ő most nem fog tudni menni, viszont megmondja, kit kellene felvennie. Andy Reidet.

Lurie pedig hallgatott rá és 10 év után először egy pozíciós edzőből egyből főedző lett az NFL-ben. A következő 14 évben pedig az Eagles felemelkedett hamvaiból, kilencszer rájátszásba jutott, hatszor megnyerte csoportját és egyszer a konferenciát is.

2012 nyarán viszont történt egy tragikus eset, Reid egyik fia, Garrett heroin túladagolásban életét vesztette. A szezon pedig valószínűleg részben ennek köszönhetően sem alakult túl jó, a 4-12-es idény után pedig kirúgták őt az Eagles éléről. Sokáig persze nem maradt csapat nélkül, egy héttel később az épp 2-14-gyel záró Chiefs nevezte ki főedzőnek.

Ismét egy romokban lévő franchise-t vett át, a Chiefs az előző hat évben összesen 29 győzelmet szerzett, ezt Reid három év alatt túlszárnyalta (31), hét szezonjából hétszer pozitív mérleggel zárt, négyszer megnyerte a csoportot és hatszor bejutott a rájátszásba is. Ezt most egy AFC-bajnoki címmel fejelte meg, és egy Super Bowl győzelemmel koronázhatja meg.

Eric Bieniemy

Reid támadókoordinátora és valószínűleg a következő alóla kikerülő jövőbeli főedző Eric Bieniemy, aki játszott is az NFL-ben futó poszton, nem is keveset. Előtte azonban a Colorado Egyetemen pallérozódott és 1990-ban harmadik helyen végzett a Heisman szavazáson, a második legtöbb futott yardot elérve a college szinten. Az 1991-es drafton a Chargers vitte el a második kör elején és kilenc szezont húzott le a profik közt – San Diego után Cincinnatiben és Philadelphiában -, futások mellett visszahordó feladatokat is kapott.

Érdekes közös sztori vele és Reiddel kapcsolatban, hogy a híres “fifth-down game” alkalmával egymás ellen néztek farkasszemet: Reid mint a Missouri edzője, Bieniemy pedig mint a Colorado futója. Egy bírói hiba miatt a meccs végén egy ötödik kísérletet is kapott a Colorado, és Bieniemy befutott a célterületre a labdával, megnyerve a szoros meccset. Reid pedig természetesen azzal viccelődik, hogy Bieniemy csalt azon a találkozón.

Ugyan világéletében futó volt, egyáltalán nem erőlteti a futást – Reid mellett persze nehéz is lenne. Idén nem kapott főedzői állást, de a Chiefsnél tudják, hogy nem számolhatnak vele az örökkévalóságig, előbb-utóbb feljebb fog lépni a ranglétrán és távozni fog a csapattól.

Steve Spagnuolo

Íme egy Super Bowl győztes edző a Chiefs stábjából. Nem is akármilyen, ugyanis minden idők egyik legjobb támadósorának, a 2007-es veretlen Patriots megállításában vállalt oroszlánrészt a Giants védőkoordinátoraként. Elég agresszív edzői stílusa van, már ami a pályán látottakat illeti. Sokat blitzelnek a 4-3-as alapfelállásból induló védelmei, safetyk és cornerek is egész sokat mennek az irányítókra, abban a Super Bowlban is ötször sackelték Bradyt.

Főedzőként már nem volt annyira sikeres, három Ramsnél eltöltött szezonból kétszer a liga legrosszabb mérlegét produkálta, szóval inkább megmaradt védőkoordinátornak, habár a Saintsnél és (ismét) a Giantsnél ebben sem volt sikeres, előbbinél az NFL történetének legtöbb yardját, utóbbinál a franchise történetének legtöbb pontját engedte az egysége – tegyük hozzá, elég gyenge alapanyagból kellett dolgoznia.

Így érkezett meg a Andy Reidhez, aki alatt már Philadelphiában is dolgozott, és ismét egy gyenge egységet vett át, amely a legrosszabbak közt volt 2018-ban és amely az istenért sem tudta megállítani Tom Bradyt a konferenciadöntőben. Az év eleje most sem alakult fényesen, yardokban a 27., pontokban a 19. helyen állt a gárda hat forduló után, aztán viszont nagyot fordult a világ és a 17., illetve 7. helyre lépett fel a védelem a szezon végére, ez pedig elsősorban neki köszönhető.

Kyle Shanahan

Ugyan a 49ers főedzője 22 évvel fiatalabb chiefses kollégájánál, már most azon a szinten van playdesignerként és playcallerként, rendkívül kreatív, innovatív, és borzasztóan nehéz ellene készülni. Érdekes, hogy játékosaival nagyon jól kommunikál, nagyon jól tudja őket tanítani és átadni a tudását, azonban “felette állókkal” nehezebben jön ki valószínűleg, mert nem köntörfalaz, nagyon direkt és őszinte ember.

Ez például állásinterjúkon általában rosszul jött, a 49ersnél is azt mondta állítólag, hogy nagyon gyenge a roster és teljesen újra kell alakítani. Ezt a legtöbb tulajdonos rosszul kezeli, ők azt szeretik hallani, hogy jó a csapat, jól fog tudni együtt dolgozni a játékosokkal és sikerre lehet vinni ezt a gárdát. Shanahannek kicsit szerencséje is volt, hogy York belátta, hogy igaza van, és így nevezte ki főedzőnek – eléggé hasonlít a történet Bill Walshéra a 49ersnél.

Shanahan Tampában Jon Gruden alatt kezdte edzői pályafutását offensive quality-control coachként, tehát a legalacsonyabb lehetséges pozícióban. A két év alatt sokat tanult a Gruden féle passzjátékról, azonban a támadózsenijéhez kellett az is, hogy sokat tanuljon a védelmekről, és pontosan ezt tette Tampában. A védőmeetingeken mindig ott volt a kis Shanny késő este a földön ülve és jegyzetelt, mit mondanak Monte Kiffinék, Rod Marinelliék, Mike Tomlinék, akik akkor a stábot erősítették. Nagy lehetőség volt a fiatal Shanahannek, hogy megtanulja, hogyan gondolkodnak a védők, mire hogyan reagálnak.

Ez nagy hatással volt rá, mostanra pedig szinte mindig tudja, hogy mit fog csinálni a védelem, hogyan fog reagálni az ő lépéseire és playeire, így mindig a defense előtt jár egy lépéssel. Ezt a tudást pedig a játékosainak is jól át tudja adni, így ők is pontosan tudják, mire számíthatnak a védőktől az egyes játékok során – ki hová fog mozogni, hol lesz üres területet, mit kell támadni, a védő melyik oldalát kell célozni, stb. És minden egyes helyesen “megjósolt” játék után folyamatosan nő és nő a játékosok önbizalma.

Támadófilozófiájára és rendszerére természetesen legnagyobb hatással édesapja, Mike Shanahan volt. A kis Kyle már egy évesen kint volt focimeccsen a stadionban édesapja mérkőzésén és teljesen nyugodtan nézte végig a találkozót, már akkor magába szívta a tudást. Az első szavainak egyike természetesen a “labda” volt.

Édesapja alapvetően nem akarta maga mellé venni fiát az edzői stábjába, azt akarta, hogy saját útját tapossa ki. Viszont azt mondta neki, hogy ha két egymást követő évben top5-ös támadósort tud összehozni, akkor felveszi. Shanahan pedig 2008-2009-ben a Texans támadókoordinátoraként összehozta ezt, majd odaállt Mike Shanahan elé, és azt mondta neki: “Apa, megcsináltam”.

Ő is vitte tovább magával az apja átal tökéletesített outside zone koncepciót, ami rendkívül sikeres volt annak idején a ligában, illetve most is az, hiszen több sikeres főedző használja ennek az alapjait. Érdekes, hogy alapvetően ez a rendszer elég szigorúan csak zónablokkolási elemeket alkalmaz, azonban Kyle megvariálta és elég sok gap és power sémát használ a zónázás mellett, szóval az ő támadósora bőven továbbfejlesztett változata édesapjáénak.

Még egy fun story a végére: az egyetemen elkapóként játszó Shanahan rendkívül kompetitív személyiség, egyik legjobb barátja esküvőjét is sikerült kihagynia, mert az előző nap belefeledkeztek egy kemény kosárcsatába a vőlegénnyel és a haverokkal, aminek a végén kiszáradás miatt kórházba kellett őt szállítani.

Robert Saleh

Ha egyszer találkoztál vele, lehetetlen, hogy ne akarj még több időt tölteni vele – mondják többen is, akik ismerik Saleh-t. Van valami a jelenlétében és a személyiségében, ami folyamatos pozitivitást sugároz. Szuper-optimista, pozitív, szerény ember, aki a pálya szélén látottakkal ellentétben a pályán kívül egyáltalán nem ordibálós típus.

Saleh két dolgot tart szem előtt edzőként. A játákosoknak fontos, hogy törődjenek a jólétükkel és lássák, hogy fontosak az edzők számára. Emellett a játékosoknak tudniuk kell, hogy a legjobb helyzetbe fogják őket hozni az edzők a pályán, ahol meg tudják csinálni a játékokat. Tehát tudniuk kell, hogy értesz a dolgodhoz, és emellett törődsz is velük. Saleh ezt vallja, így edzősködik a 49ersnél.

A védőkoordinátor nem akar egész héten belemenni a játék nüanszaiba, nem akarja, hogy túl sok infó legyen a játékosai fejében, nehogy elvesszenek a dolgok sűrűjében. Nagyon szeret viszont sztorizni, hogy átadja az érzést, mire is készülhetnek a védői, mire készül az ellenfél támadósora, és mi lesz a fókusz az adott meccsen. Nagyon jól tudja motiválni a játékosait, fel tudja spannolni őket, ez nyilván nem meglepő annak, aki csak egyszer is látta idén az oldalvonal mellett, ahogy teljes extázisban tombol egy jó játék után, és az erre “szakosodott” edzőnek kell visszafognia, nehogy befusson a pályára.

Nagyon sokat segített neki a Shanahannel való közös munka, hiszen a főedző arra kérte őt, hogy próbáljon meg kitalálni gameplaneket a támadósora megállítására, mivel tudna gondokat okozni Shanahanéknek. Nagyon jól meg tudják vitatni az egyes lépéseket, amire jöhetnek az ellenlépések, így pedig mindketten sokat tudnak tanulni egymástól és a másik által irányított egységről.

Rendszerszinten a Seahawksnál “elhíresült” Cover3-at hozta magával a 49ershez is, elég erősen erre épít, illetve a játékosai sebességére is, de kis trükköket mindig beledob a gameplanbe, ilyen volt például két hete Sherman átmozgatása a túloldalra. Most is ki fog találni valamit, hogy az ellenfélnek legyen min gondolkodnia a meccs elején.

Katie Sowers, az első női és nyíltan meleg edző a Super Bowlon

A végére még érdemes kiemelni Katie Sowerst, a 49ers támadó segédedzőjét, aki az elkapókkal foglalkozik, és aki történelmet ír, hiszen a Super Bowlok első női-, illetve első nyíltan meleg edzője lesz (idén nyolc női edző volt egyébként az NFL-ben, ebből négy teljes munkaidőben). Sowersnek ez a negyedik szezonja az NFL-ben, a harmadik a 49ersnél, előtte a Falconsnál dolgozott Shanahan mellett.

Sowers a Goshen College-ban tanult és sportolt is, aztán diplomázása után ott szeretett volna önkéntesen edzősködni a lány kosárcsapatban, azonban a szexuális beállítottsága miatt a szülők aggályai miatt nem engedték, hogy ezt tegye. Ez megtörte a lendületét az edzői pályafutás kapcsán, így elment focizni a Women’s Football Allience-be ikertestvérével. Irányítóként játszott tackle focit a WFA-ban és az amerikai válogatottban is. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, mint a profikat, hiszen ők fizettek, hogy játszhassanak.

Mikor a Kansas City Titansben játszott (ahol aztán GM is volt), akkor a helyi lány kosárcsapat edzői posztját is ellátta, ahol egy bizonyos Scott Pioli lányát is edzette. Pioli aztán a Falcons assistant general managere lett, és ő adta első NFL-es munkáját Sowersnek, így indult be a pályafutása az NFL-ben.

Főedzője és játékosai a nyilatkozataikból ítélve őszintén szeretik őt, a nők számára pedig igazi inspirációt nyújthat az ő története.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások