Connect with us

Hír

Geno Smith Seattle-be, Patrick Omameh New Orleansba tér vissza

Ian Rapoport információi szerint a Seattle Seahawks egy évre újraigazolta az irányító Geno Smith-t. A korábbi második körös QB tavaly is Russell Wilson mögött padozott, de egyetlen egyszer sem lépett pályára. A rosteren csak a draftolatlan Anthony Gordon volt Wilson mögött, így kellett egy tapasztaltabb csere, de természetesen mindenki reméli Seattle-ben, hogy idén sem kell majd pályára lépnie Genónak.

Smith 2013-ban hosszú várakozás után a 2/39-es pickkel kelt el a Jetshez, újoncszerződése lejárta után megfordult a Giantsben és a Chargersben is, mielőtt a Seahawkshoz került volna. Utoljára 2017-ben a szezon végén volt kezdő, Eli Manning padoztatása alkalmával dobták be kétszer is a kezdőbe.


Mindeközben a Saints bejelentette, hogy (feltehetőleg egy évre) újraigazolta a támadófalember Patrick Omameh-t. Már két hónapja szabadügynök volt a guard, de nem nagyon lehetett róla hallani semmit. Tavaly egy meccsen kezdett, összesen a snapek 15 százalékán volt fent a szezonban a támadósorban és a snapek 16 százalékán a speciális egységben.

Omameh 2013-ben draftolatlan volt, nem élte meg a keretszűkítést a 49ersnél, a Buccaneersnél viszont 16 meccsen kezdett 2014-ben. Aztán Chicago, majd Jacksonville következett állomásként, hogy aztán a Giants adjon neki 3 évre szóló, $15 milliós szerződést 2018-ban, viszont egy év után ki is vágták. Így került ismét Jacksonville-be, végül pedig New Orleansba.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!