Travis Kelce és George Kittle is 14+ millió dolláros szerződést kapott nemrég, ezzel új polcra helyezve a tight endeket a piacon, legalábbis azt gondolhatnánk. A valóság ezzel szemben az, hogy effektíve nem sikerült feljebb tornászni az árakat: a Kittle-Kelce duó alig keres többet a piacot tesztelő Austin Hoopernél, sőt Kelce olyan csapatbarát szerződést kötött, hogy az már egyenesen túlzás.
Amikor új szerződésről beszélünk, rengeteget számít a kontextus. Például a futóknál hiába kapott Christian McCaffrey 16 millió dolláros hosszabbítást, sok tekintetben még mindig a 13 millió dollárt a piacon megkapó Le’Veon Bell számít a liga legjobban kereső futójának.
Még mindig Le’Veon Bell a legjobban kereső futó – A Christian McCaffrey-szerződés
A dolgot természetesen árnyalja, hogy CMC hamarabb kapta meg a nagy pénzt, mint Bell, akinek ehhez még egy szezont is ki kellett ülnie, tehát ha azt nézzük, hogy karrierje első x évében ki kereste vagy fogja keresni a többet, akkor biztos, hogy McCaffrey fog győzni. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy hosszabbítani is lehet úgy, hogy az tényleg rekordszerződés legyen: többek között Laremy Tunsil, Bobby Wagner vagy Julio Jones is úgy kapott hosszabbítást, hogy a szerződésük hátralévő éveivel is számolva kenterbe verik a ligát. Kelce és Kittle ezt már nem mondhatja el magáról.
George Kittle
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Kezdjük a rekorderrel. A 49ers klasszisa egy 5 éves, 75 millió dolláros hosszabbítást kapott a 49erstől, ami éves szinten 15 millió dollárt jelent. Ehhez jön hozzá még az újoncszerződésének utolsó éve a maga 2,133 millió dollárjával, így jön ki egy 6 éves, 77,133 milliós szerződés (a táblázatban szereplő cap szám azért mutat mást, mert az újonc szerződéséből maradt még 74 574 dollárnyi aláírási bónusz, amit már korábban megkapott).
Az összegből 18 millió dollár aláírási bónusz, amit öt évre szépen el is osztott a csapat. Ezen kívül az idei és a jövő évi fizetése teljesen garantált, valamint van egy opciós bónusza is 2021-re 2,25 millió dollár értékben, ami szintén teljesen garantált (ha lehívják, akkor aláírási bónuszként fog funkcionálni). Összesen tehát 23,633 millió dollár teljesen garantált összeget kapott a TE.
Emellett a 2022-es alapfizetése és a 2023-as alapfizetéséből 4,9 millió dollár sérülés esetére garantált – előbbi ráadásul 2021. április 1-jén, utóbbi pedig 2022. április 1-jén válik teljesen garantálttá. Tehát effektíve ezek is teljesen garantált tartalmak, hisz Kittle-től legkorábban 2023-ban lehet vállalható keretek között elköszönni. Ezekkel jön ki a 40,333 millió dolláros garantált rész a szerződésében.
Ezek mellett még van minden évben némi workout és meccsenkénti bónusz, de ezek nem túlságosan nagy tételetek. Ezzel együtt is ez egy nagyon játékosbarát szerződés, hisz a hatból négy év szinte teljesen garantált és minden valószínűség szerint 48 millió dollárt biztosan megkeres a jelenleg 27 éves játékos. És minő véletlen, hogy ezek után pont olyan helyzetben lesz, mint Travis Kelce, aki 31 évesen, két évvel az előző szerződése lejárta előtt kapott új szerződést.
Travis Kelce
Persze Kittle aligha akar olyan szerződést kötni, mint Kelce – bár ez is relatív. A Chiefs jelenleg úgy működik, mint a dinasztiát építő Patriots: mindenki kedvezményes, csapatbarát szerződéseket köt (Chris Jones, Patrick Mahomes), vagy belemegy a fizetéscsökkentésbe (Sammy Watkins), csak hogy maradhasson. Előbbiek közé tartozik immáron Kelce is, aki hiába kötött egy 4 éves, 54,25 milliós hosszabbítást (14,3 millió/év), igazából semmit nem kapott.
Kelce eredeti szerződése még két évig volt érvényes, ez idő alatt 21,25 millió dollárt kereshetett volna, igaz ebből semmi nem volt garantált. Az új szerződésének köszönhetően gyakorlatilag ezt a pénzt megkapta teljesen garantált alapfizetésként a következő két évben (20,75 millió dollár) és ennyi. Nem kapott emelést, de még csak aláírási bónuszt sem, amit befektethetne: mindössze biztosították arról, hogy az eredeti szerződése minden centjét hazaviheti.
Ugyan van egy 6,5 millió dolláros sérülés esetén garantáltja 2022-re, ami ha már 2021-ben teljesen garantálttá válik, akkor némileg kozmetikáz a helyzeten, de valószínűbb, hogy nem ez a helyzet. Ez egyébként egy külön tanulmányt érdemelne, ugyanis 2022-ben a liga egyik top TE-je csak 7,5 milliót fog elfoglalni a fizetési sapkából. Persze 34 éves lesz már ekkor, de hát ennyit szinte minden kicsit nagyobb nevű TE megkap már, aki még tud járni (lásd a 33 éves Jimmy Grahamet, a 34 éves Jarred Cookot vagy a 35 éves Greg Olsent). Egész egyszerűen ez rablás.
Kelce-nek ebből a szerződésből szinte semmi haszna nincs, hisz az igazán nagy pénzt akkor kezdené el keresni, amikor már 35 éves lesz, és valószínűtlen, hogy a Chiefs pont ekkor szánna rá 13-15 milliókat. A tight end all int mondott a dinasztiaépítésre és most reménykedik benne, hogy a következő 2-3 évben még csurran-cseppen egy gyűrű.
És akkor ki a legjobban fizetett játékos a poszton?
Nem véletlenül hoztam fel Bellt fentebb. A piacon csúcsgázsit kapó futó szerepét a tight endek között Austin Hooper tölti be, aki 4 évre 42 millió dollárért írt alá a Brownshoz. Az ő 10,5 milliós éves fizetése eltörpül az új pénz mellett, amit Kelce vagy Kittle vihet papíron haza, a valóság ezzel szemben az, hogy Kelce-nél simán jobb szerződést kapott, Kittle-től pedig alig marad el valamivel.
Kittle minden téren vezet, nem kérdés, hogy játékosszempontból az ő szerződése a legjobb, de Hooper sem panaszkodhat. Magasabb aláírási bónusza van, mint Kelce-nek, az első három évében többet keres nála, ráadásul még Kittle-től is csak minimálisan marad el. Emellett míg a Chiefs játékosát jó eséllyel 2 év után el lehet küldeni, őt legkorábban a harmadik idénye után.
Persze ebben közrejátszik, hogy Hooper is fiatal még, de Kelce – legyen bármennyire is öreg –, ennyire előnytelen szerződést egyszerűen nem érdemelt. Ugyan a teljes szerződés átlagát nézve jobb, mint Hooper, illetve csak 300 ezerrel marad el Kittle-től, de abból a 72 millióból az utolsó 3 évért járó 45,5 milliót jó eséllyel nem fogja megkapni, és ha három évvel számolunk, akkor még Hoopertől is elmarad. Mindezt úgy, hogy nem egy, de inkább 2-3 polcnyi különbség van a játékukban.
Összegzés
Az biztos, hogy Kittle lett mostantól a mérvadó, ezt sikerült elérni, de tekintve, hogy mekkora klasszis, érdemelt volna akkora emelést a többiekhez képest, mint Jones, Wagner vagy Tunsil (pláne, hogy utóbbi nem is akkora klasszis). Az ő esetében mindent figyelembe véve az új pénz átlagának évi 18 millió dollárnak kellett volna lennie, és akkor tényleg új sztenderdet állított volna fel a tight endeknek. Így azonban csak annyit ért el, hogy épphogy lenyomta a nála sokkal rosszabb Hoopert – nem a Browns TE-je van túlfizetve, hanem Kittle alul.
Kelce szerződése ügynökbuktató, de ha a Patriotsnak megadtuk évekig, hogy zseniálisan csinálja, mert pofátlanul kihasználja, hogy ott megéri olcsón bajnoki címért küzdeni, akkor most a Chiefs esetében is tekinthetjük ezt pozitívumnak (vagy unfair előnynek, ki hogyan nézi). Kelce nem lesz olyan gazdag, mint lehetne, de a szerződésén biztos nem fog múlni a Chiefs sikeressége.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ügynök buktató lehet persze, de a játékos írta alá. :) Nem lesz olyan gazdagot zárójelbe raknám. 😜
Kelce kötött csapatbarát szerződést? Nagyon nem. Egy 30 éves TE-nek, akit agyon használtak és még 2 éve van a szerződésből elképesztően jó fej dolog egy fizetés emelést adni. Kelce erre nyilván rászolgált és a Chiefs többek között az ilyen lépések miatt is az egyik legjobban menedzselt csapat a ligában.
Idézem magam:
“Nem kapott emelést, de még csak aláírási bónuszt sem, amit befektethetne: mindössze biztosították arról, hogy az eredeti szerződése minden centjét hazaviheti.”
Kelce egy olyan csapatbarát szerződést kötött, hogy ha azt a Patsszel csinálja, mindenki ki lenne akadva, hogy ezek valahogyan már megint csalnak, biztos suttyomban szponzorokon keresztül fizetik. Ha kivágják, kapásból kap 14 milliót tisztán bárhol a következő három évre, aminek a fele minimum garantált.
Ehhez képest a Chiefs azt mondta: Kelce, most megígérjük, hogy három évig pont annyira áron alul fogsz keresni, mint tetted a hosszabbításod előtt, majd ha már öregebb leszel és nem leszel top2-es, akkor simán kivágunk és te nem kapsz egy centet sem abból a pénzből, amivel papíron nagyon jól kereshetnél. Megfelel?
Kelce csak és kizárólag akkor járt jól ezzel a szerződéssel, ha az első héten eltörik a lábát és soha többet nem lép pályára. Akkor faszán csinálta, hogy kötött egy egészségbiztosítást. Minden más esetben nem, mert ahogy mondtam, még csak be sem tudja fektetni az összeget.
“mindössze biztosították arról, hogy az eredeti szerződése minden centjét hazaviheti.”
Az emelést rosszul írtam, na de ez is nagy gesztus a Chiefs részéről, nem?
Hát nem tudom. A semminél több, az biztos, de én alkalmazottként nagyon nem örülnék ennek.
Teszem azt egy olyan munkám van, amit reálisan három évig tudok olyan szinten űzni, hogy nagyon sok pénzt kapjak. A jelenlegi szerződésem két évre szól.
– Ha minden marad a régi, velem pedig nem történik valami végzetes (és azért a legtöbb hozzám hasonló alkalmazottal nem történik), akkor a mondjuk 30 milliót érő munkámért kapok 20 milliót két év alatt. És ezt mondjuk 80 százalék, hogy meg is keresem. Ezek után szabadon mehetek, amerre látok, és kis szerencsével kötök még egy 2-3 éves szerződést viszonylag nagy pénzért.
– Ha olyan szerződést kötök, mint Kelce, akkor 100 százalék, hogy megkapom azt, amit amúgy 80 százalék, hogy megkeresnék. Viszont ezek után nem leszek szabad, sőt egy évet nagyon nagyon olcsón lennék kénytelen dolgozni. Ezek után persze papíron nagyon sokat keresnek, de jó eséllyel már nem lennék képes arra, hogy ezt meg isszolgáljam, és ezért a főnök kirúg.
– Ha most a főnök kirúgna, azonnal aláírnék valahová 30 millióért két évre.
Ez csak akkor gesztus szvsz, ha a Chiefs tudja, hogy Kelcenek valami nyavalyája van. Általában a gesztus az, amikor vagy ténylegesen emelést kapsz, ami után vastagabb lesz a tárcád, vagy mondjuk megkapod a pénzed azonnal aláírási bónusz formájában. Ez utóbbi sem egy nagy dolog, de legalább már a kezedben lesz a pénz, azt nem tudja elvenni tőled senki, pláne most, amikor pandémia van, és lehet, hogy a fizud tolódik 1-2 évet.
Lehet, hogy van valami titkos részlet, amiről nem tudunk, például könnyen teljesíthető ösztönző vagy valami, de én akárhogy nézem, Kelce szempontjából ez nem egy jó üzlet. Vagy, ha jóindulatú vagyok, akkor nagy áldozatot hozott a csapatért, mert még SB-t akar nyerni.
Túlságosan optimista vagy. Persze jó lenne, ha minél tovább tartanának a pályafutások, de hogy itt még 3 év magas szintű játék lenne Kelce pályafutásában az álmodozás. Én azt gondolom, hogy Kelce is ezt tartotta reálisnak, ezért ment ebbe bele. Szerintem a Chiefsnél az a terv, hogy jövőre a Pitts/Jordan/Freiermuth remek TE trióból választanak egyet, egy évig tanul majd Kelce mellett és csökkenti a terhelését, aztán remélhetőleg egy újabb gyűrűvel visszavonul 32 évesen.
Ez benne van, igazad van, Viszont Kelce most kevesebbet keres két évig, mint Austin Hooper, és annyira rossz szerintem nem tud lenni, hogy kivágják, hisz Jimmy Grahamek is 8,5 millákat kapnak még mindig. 7 milla alatt már egy szar TE-et sem kapsz szinte.
Ahogy fentebb mondtam, Kelce kb 20 százaléknyi rizikófaktor megszüntetését kapta. Ha tényleg nincs benne sok és ő is így látja, akkor kaphatott volna mondjuk csak 5 millió dollárnyi emelést a következő két évre aláírási bónuszként, ami kb 1 millió cap hitet eredményezett volna az eddigiek mellett.
Nem sok, de valami. Még ha két évre terveznek csak vele és ő is csak ennyit lát magában, a gesztus tényleg az lett volna, ha kap is valamit. Mert ha jön a covid és elmarad a szezon fele, akkor egy évig semmit nem lát a pénze maradékából, sőt másfél évig nem kapja meg azt.
Én ebben tényleg csak annyit látok, hogy az unokáinak majd elmesélheti, hogy egyszer 70 milliós szerződése volt, vagy hogy 2. legjobban fizetett TE lett. Nem ebből a pénzből fog extra pelenkát venni :D
“a gesztus tényleg az lett volna, ha kap is valamit.”
Igen, de szerinted hányan vagyunk, akik ezt átlátják? :) A Chiefs nagyon jól manipulálja a sajtót. Mahomes és Kelce esetében kötöttek egy szerződést amivel telekürtölhették a sajtót, hogy mi csoda rekord, ők milyen jófejek, megfizetik, megbecsülik a játékosokat. Aztán csak utána derül ki, hogy valójában ők jártak jól. És Mahomes is hiába próbálja kommunikálni, hogy ő lemondott a pénzről a dinasztiáért cserébe, kevesen tudjuk, hogy ez a helyzet.