Véget ért Lane Johnson szezonja. Az Eagles klasszis RT-jének bokaműtétre van szüksége, legalább 4-5 hónap rehabilitáció vár rá, így legközelebb csak 2021 őszén láthatjuk ismét a pályán. Johnson idén csak hét meccsen játszott, folyamatosan sérüléssel bajlódott, eddig bírta.
A Bills elveszítette a left guard Cody Fordot a szezon hátralévő részére, Johnsonhoz hasonlóan egy bokasérülés miatt. A helyén Ike Boettger kezdett a Cardinals ellen, jó eséllyel ezúttal is ő fog.
A Raiders leigazolta a Falconstól kivágott, majd a Bengals és a 49ers fizikai felmérőjén is elbukó Takkarist McKinley-t. A korábbi első körös pass rusher azonban nem fog pályára lépni, a csapat ugyanis IR-re tette, így legközelebb három hét múlva lesz csak bevethető.
A Chargers IR-re tette a pass rusher Melvin Ingramet. A kiváló védő térdsérüléssel bajlódik, idén már nem fog pályára lépni, vagyis sorozatban második éve fejezi be sérültlistán a szezont. Jó hír viszont, hogy a csapat aktiválta a corner Chris Harrist IR-ről és jó eséllyel játszani is fog a hétvégén.
A tranzakciós lista alapján az alábbi játékosok kerültek COVID-IR-re:
- Trent Sherfield, WR, Arizona Cardinals
- Morgan Cox, LS, Baltimore Ravens
- Lamar Jackson, QB, Baltimore Ravens
- Justin Madubuike, iDL, Baltimore Ravens
- Patrick Ricard, FB, Baltimore Ravens
- Diontae Spencer, WR, Denver Broncos
- Isaiah Buggs, iDL, Pittsburgh Steelers
- Jerald Hawkins, OT, Pittsburgh Steelers
- Stephon Tuitt, iDL, Pittsburgh Steelers

Legfrissebb cikkeink
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt