Connect with us

Beharangozó

Pick your poison – Browns @ Chiefs

Kisebb meglepetésre a Browns legyőzte divízió riválisát, így ők utazhatnak a regnáló bajnokhoz, hogy a duplapihenőhetes Chiefst is megpróbálják meglepni. Elsőre nagyon egyértelműnek tűnik a találkozó, de egyáltalán nem lehetetlen a vendégek helyzete.

Az teljesen nyilvánvaló, hogy a Chiefs mindenki számára hatalmas falat lehet és a Browns sem feltétlenül az a csapat, amelyet a hazaiak ellen építettek fel, de mégis van pár matchup, ahol náluk van hatalmas előny. A találkozó négy kulcspárbajra fog épülni, én pedig ezek mentén vezetem fel a mérkőzést.

Browns futójáték a Chiefs futásvédelem ellen

Kezdjünk is rögtön egy olyannal, ahol a Browns számít favoritnak, méghozzá nem is kicsinek. A Browns rendelkezik az egyik legjobb támadófallal a ligában és ezt főleg a futásblokkolásban tudják megmutatni. Az egész idény alatt mögöttük tették meg a futók a legtöbb yardot az első kontakt előtt, de még ezt a félelmetes teljesítményt is sikerült überelniük, amikor a Wild Card körben a Steelers bitang erős védőfalát is könnyedén tették odébb. Több olyan jelenet is volt, ahol a támadófal yardokon keresztül tolta el a védőket az útból és eresztette szabadlábra a futókat.

Tették mindezt úgy, hogy a sérülések és a koronavírus nem kegyelmezett az egységnek, amely a Chiefs ellen sem lesz a legerősebb összeállításában. Ellenben egy kiváló rendszert alkotnak, ahol a leggyengébb pontokat is jól el tudják rejteni. A legfontosabb eleme ennek a falnak, hogy érti a dolgát és a főedző Kevin Stefanski, illetve a támadófaledző Bill Callahan visszatérésével csak még hangsúlyosabb lehet az összeszokottság és a séma.

A jó támadófal azonban csak az egyik fontos alkotóelem. Nick Chubb és Kareem Hunt a liga legjobb futópárosa. Ketten együtt közel 2000 yardot tettek a közösbe, de ha egyenként nézzük a yardjaikat, akkor is mindketten a top25-ben vannak. Ezen kívül Chubb 5.6 yardos futásonkénti átlaga a harmadik legjobb az egész ligában. A jó támadófalból mindketten profitáltak, ezt jól mutatja, hogy legalább 10 yardos futása Chubbnak 34, Huntnak 29 volt, amivel a negyedik és hetedik legjobbak voltak az egész ligában. Ellenben hozzátették a magukét is, mert előbbi 771, utóbbi pedig 630 yardot tett meg az első kontakt után, amivel mindketten a top10-ben zártak ebben a statisztikában. Huntnak különösen fontos lehet ez a mérkőzés, hiszen volt munkaadója ellen indul harcba.

Ezen statisztikákat böngészve eleve láthatjuk, hogy nem lesz könnyű visszaverni a Browns futójátékot, de még rosszabb képet kapunk, ha megnézzük az ellenfél gyengeségeit. A Chiefs futásvédelem soha nem tartozott az elitbe és csak azért nem nyelik tömkelegével a yardokat, mert általában a támadók brillírozása miatt az ellenfelek hátrányban kénytelenek a passzjátékra fanyalodni. Ugyanakkor ebben Chiefs védelemben kifejezetten erős futás elleni játékos nincs. Chris Jones lehetett volna a kézenfekvő válasz, de futás ellen neki is rossz szezonja van, Daniel Sorensen után neki van a legtöbb elrontott szerelése, szám szerint 14 a szezonban, ami a Browns ellen nem fog beleférni.

Alapvetően is gondolhatnánk, hogy a védőfal nem lesz elég, de a gond az, hogy a linebacker sorra sem alapozhat a Chiefs, hogy majd feltöltik a boxot és akkor nem lesz probléma. Hitchens, Wilson és Niemann is pocsék évet zárt, csak azért nincs pofátlanul sok elrontott szerelésük, mert általában oda sem érnek a játékok közelébe. Tyrann Mathieu lehet a válasz a Browns ellen, ami azt jelenti, hogy a kiváló playmaker kénytelen lesz most is sok időt a boxban tölteni, mert szükség lesz a jó érzékeire.

Kelce a Browns tight end védekezése ellen

Gronkowski legjobb évei óta nem láttunk olyan szintű dominanciát tight endtől, mint idén Kelce-től. Nehéz szavakkal leírni mennyire domináns, ezért próbáljuk meg számokkal. 1416 yardja a legtöbb, amit valaha TE-től láttunk és mindössze egy WR verte meg idén elkapott yardokban, Stefon Diggs. A nyolcadik hét óta 5 darab 100 yardot meghaladó meccse volt, abból háromszor is 125 yard felett zárt. Nem csak kiváló méretei és jó kezei vannak, de kitűnően olvassa a zónák közti sérülékeny részeket is.

A Browns nem lesz könnyű helyzetben, mert pocsék teljesítményt nyújtottak idén a tight endek ellen, a 28. legrosszabb védekezést láthattuk tőlük ezen poszt képviselőivel szemben. Ez nem is meglepetés, ha megnézzük a linebacker és safety sorukat. A linebacker sorból Wilson, Takitaki és Goodson is egyaránt 65 vagy afeletti százalékban engedett elkapást coverage-ben és összesen közel 1000 yardot engedtek. Talán az egyetlen épkézláb megoldás a safety, Ronnie Harrison lehetne, de ő sem a kifejezetten passzjáték specialista.

Nagyon fontos momentumok lehetnek, hogy amikor a nyomás odaér Mahomeshoz és a kiváló irányító kimozog a zsebből (márpedig ki fog mozogni, arról ne legyen kétségünk), akkor Kelce hányszor segíti ki kiváló helyezkedésével az irányítóját, mert számtalan ilyen életben tartott játék volt a Chiefs részéről.

Hill a Browns coverage ellen

Amennyiben Kelce-t kiveszi a képletből a Browns, akkor számíthatnak rá, hogy Tyreek Hill lesz a mérgük. Ha a safetyk túl sok figyelmet fordítanak a pálya közepére, ha feladják a Cover 2, Cover 4 sémákat, hogy Kelce ellen hatásosak legyen, akkor Hill lesz a végzetük. A gepárd sebességű elkapó idén is az egyik legkülönlegesebb elkapó és az utolsó heti pihentetés ellenére is a hetedik legtöbb yardot és a második legtöbb touchdownt szerezte a szezonban.

A Browns cornerback sora teljesen fegyvertelen ellene, még akkor is, ha Denzel Ward visszatér COVID-IR-ről. A vendégek legjobb cornere mellett Terrance Mitchell van, de ő sebességből egész biztos nem tud Hillel menni. Igazából az egyetlen megoldás, hogy a safetyk mélyen hátul maradnak, folyton Hillen tartják az egyik szemüket és Ward megpróbál szintén kicsit nagyobb távolságra elhelyezkedni tőle a snap előtt, hogy ne tudja megveri az elkapó már az első két méteren. Ezzel ugyan Hill gyors késdöféseit elkerülhetik, de Kelce szép lassan kivérezteti őket.

A Browns passzsiettetése Mahomes és a támadófal ellen

A fent taglaltak ellen egyedüli megoldás az lehet, ha Mahomesra őrült nyomást tud helyezni a Browns passzsiettetés, ami nem lehetetlen, de a fiatal QB ettől ritkán jön zavarba. A Myles Garrett – Olivier Vernon duó 110 nyomást produkált a szezon eddigi része alatt, és a fal közepéről még Sheldon Richardson is hozzátett 49-et egymaga – Vernon viszont most nem áll a Browns rendelkezésére, a hiánya pedig fájó lehet. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Chiefs támadóval idén elég döcögősen játszik, akkor nem lehetetlen, hogy Mahomes minden harmadik hátralépésénél siettetés áldozata lesz.

Különösen gyenge láncszem Andrew Wylie, aki egymaga 24-szer sodorta bajba Mahomes, így a fal közepén lehet keresnivalója a vendégeknek. Hozzá kell tenni, hogy a guardnál csak maga Mahomes hozott több nyomást saját magára, mert sokszor kereste a hosszú játékokat, ezáltal néha túlságosan hátramozog a zseb mögé (könnyebb célpontot nyújtva az edge rushereknek) és sokáig tartogatja a labdát. Ez azonban nem mindig hátrány a hazaiak számára, mert ahogy fentebb említettem, addig mozog az ellenfelek elől, amíg a playmakerei közül valaki tisztára nem játssza magát.

Alapvetően a nyerő taktika az lehet, ha nem blitzel a Browns szinte semmit, hanem mindenki marad coverage-ben, mélyen hátul két safetyvel, és megpróbáljak csak a defensive line-ra bízni a siettetést. Mahomes ugyanis blitz ellen jobban játszik, mint ha nincs extra ember rajta, a passzolásonkénti átlaga két yardot ugrik, mindössze egy interceptiont dobott így és a passzpontossága is 70% körüli. Rögtön kiszúrja az üresen maradt helyet és kíméletlenül kihasználja az üres területet.

Összességében a Chiefs nem hiába közel 10 pontos esélyes, nehéz Mahomesék ellen fogadni, de a Brownsnak főleg offense oldalon mindene megvan, hogy tartsa a tempót a bajnokkal. Védőoldalon már sokkal sebezhetőbbek és csak azt tudják megválasztani, hogy melyik fegyverével öli meg őket a Chiefs. Azonban ha Garrették meg tudnak villanni, akkor megeshet, hogy a hazaiak hasba szúrják magukat. Lehetne még említeni, hogy Andy Reid mennyire zseniális bye week után, hogy Mahomes irányításával az elmúlt két ilyen helyzetben 51 és 31 pontot tettek fel, de kevésbé hiszek abban, hogy ezekkel a statisztikák igazán relevánsak lesznek most. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a Chiefs sok pontot fog feltenni, ami sokkal fontosabb, hogy a Browns tud-e higgadt maradni és ragaszkodni a saját játékához. Ha ezt sokáig meg tudják tenni, akkor jönni fog a hiba az ellenféltől, amit már csak ki kell használni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!