“Nem erre az évre készül el a csapat”, vagy “Róma sem egy nap alatt épült fel” és társai. Mindet hallottuk már hol kifogáskeresésre, hol saját magunk megnyugtatására, de ezek mind csak szerecsenmosdatások. Az NFL-ben ugyanis senki sem hosszú távra tervez, mert nem tudja ezeket a feltételeket biztosítani.
Ahány szurkoló, annyi féle elképzelés hogyan is néz ki a helyes csapatépítés imádott sportágunkban, emiatt nehéz igazságot tenni. Valószínűleg nincs is kimondva a győztes formula, és az egész, mint ahogy az NFL-ben sok minden, az időzítésen múlik. Tök mindegy milyen úton haladtál, ha kifogtad a csillagok együttállását, akkor sikerült egy kimagasló évet hoznod egy előtte és utána közepes kerettel adott esetben. Minden évtizedben volt dinasztia gyanús franchise, akiket igyekeztek lemásolni, mégsem sikerült nekik, ezért sem gondolom, hogy lenne egy bevált módszer. Persze közös pontok akadnak, és ki is fogunk rá térni, de hogy hogyan jutsz el odáig, az kvázi mindegy.
Csapatot építeni a drafton lehet
Szerintem nincs olyan NFL szurkoló, aki ne hallotta volna már ezt a mondást, így kezdjük a boncolást ezzel. Tény és való, a draft remek lehetőség fiatal és olcsó játékosokat hosszabb távra szerezni, ami egy salary cap rendszerben valóban a legjobb módja lehet egy franchise felépítésének. Igen ám, de ez halandó szemmel olyan, mintha valaki lottószelvényekből akarna megélni a mindennapokban.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Hogy lehetne a drafton építkezni, mikor a beválási arány elég alacsony? Pontos százalékokba fölösleges belemenni, nincs ugyanis definíció a “bevált játékos” kifejezésre, de nem túlzás azt állítani, hogy bőven 50% alatti a sikerességi ráta a draftokon. Ki lehet fogni brutális classokat, de nem ez a gyakori eset. Alapjáraton évenként hét játékost választhatsz ki, ez nyilván a csere-berékkel lehet kevesebb vagy több, a kompenzációs pickekről nem is beszélve, de maradjunk a hetes számnál most. Hét lövésed van az áhított csapatépítésre, amiből ha mázlid van, akkor négy picked is a legjobb 100-ban van, ha nem, akkor csak három. Az egész draft csak valószínűségszámítás, hiszen minél több draftcetlid van a legjobb 100-ban, annál jobb esélyed van találni egy használható játékost. Nálam jóval okosabb emberek ezt számszerűsítették, amelyből kiderül, hogy jobbára tényleg ebben a 100-as határban találhatsz igazán értéket, és nyilván annak is az első harmadában. Vannak kivételek, ez nem kőbevésett dolog, de általánosításról beszélünk.
Vagyis eljutottunk odáig, hogy a csapatépítést nem lehet a draftra alapozni, bármennyire is szimpatikus és ésszerű módszer. És manapság már az sem garancia, hogy ha egy játékossal jackpotot találtál, hiszen akár Jalen Ramsey, akár Jamal Adams, saját posztjuk legjobb játékosai ki sem töltötték újonc szerződésüket a draftoló csapataikkal. Arra sem fogadtunk volna, hogy Odell Beckham Jr. ilyen újonc év után nem a Giantsben fog megöregedni, mert hát ki engedne el ilyen tehetséges játékost? De az Eagles, majd a Rams SB-részvétele után sem gondoltuk, hogy ez a két csapat kidobja a fiatal irányítóját rövid időn belül. Tehát ott tartunk, hogy nagyon kis esélyed van értékes játékost választani, és még ha találsz is, semmi garancia nincs arra, hogy ő hosszú távon a franchise része lesz.
Manszúr sejk módjára költekezni
Oké, ha a drafton nem lehet, akkor majd biztos a free agency adja a lehetőséget, igaz? Nos, nem igazán értek ezzel egyet.
A free agencyre úgy tekintenek, mint a tökéletes módja a rostered foltozására. A PFF-nek, Football Outsidersnek, és más, analitikusabb, ha úgy tetszik, “modernebb” felfogású szervezeteknek a mellkasára van tetoválva, hogy drafton a legjobb játékosokat választod, a free agencyn pedig a needeket, és erre csak bólogatni tudok. A need, vagyis a szükséglet ugyanis évről évre változik, hiszen állandóság az NFL-ben nincs (most menjenek innen a Patriots szurkolók). Az általam kedvelt mérlegelv alapján folyamatosan változik az erőviszony támadó és védőoldalon, ennek oka lehet a stábban történő változás, ami a játékosok teljesítményére van hatással, visszavonulás, lejáró szerződés – magyarul offseasonben mindennapos dolgok. Mivel emiatt évről évre változik a keret, fölösleges a hiányosságokra mindig a drafton megoldást keresni, erre a free agency ideálisabb.
Bizonyított játékosokat ugyanis sokkal könnyebb a hiányposztjaidra szerezni, hiszen már van róla a legmagasabb szinten filmed, jegyzeted, sokkal kisebb rizikót vállalsz. Hangsúlyozom, kisebbet, nem teljes biztonságot. Free agent bustokból is annyi van, hogy Dunát lehet belőlük rekeszteni, de ez már a general managerek egy másik rákfenéjének, a szerződéskötésnek a problémája. A piac ugyanis egy eldeformált terület a játékosok megítélését illetően, mert kiragad egy halmazt, ami a szabadon igazolható játékosokra szűkül, és az alapján állít egy rangsort adott posztokon. Logikusnak logikus persze, csak torz – és aki beleesik a torzítás csapdájába, az tökön lövi magát. A siker nem a játékosokhoz hozzávágott pénzkötegeken múlik, ezt az alábbi grafikon is alátámasztja.
via OTC
Az x tengelyen az elköltött dollármilliók, az y tengelyen pedig a win% látható. A jobb alsó negyedben van a szégyensarok, azok a franchise-ok, amelyek rengeteget költöttek, mégsem tudtak négy szezon alatt legalább 50%-os győzelmi mutatót elérni. Ha ránézünk a logókra, valamiért egyiken sem lepődünk meg, és ez csak 2017 és 2020 közötti négy szezont vizsgálja. Valószínűleg ha még visszább mennénk, sokkal rosszabb lenne a helyzet.
Talán az sem a véletlen műve, hogy az intervallum döntőin résztvevő csapatok közül csak a 49ers nincs ott a bal felső, azaz az etalonnak számító (kevés költés ellenére sok győzelem) negyedben. Ahogy az is sokat mondó, hogy az évtizedben az AFC nagyágyúinak számító Steelers és Ravens, az NFC-ből pedig a Seahawks, Saints és Packers is itt található azok közül, akik nem jutottak Super Bowlba ez idő tájt. Ebből a szempontból kifejezetten kíváncsi vagyok a New England Patriotsra a következő két évben, mint amely szétköltötte magát az idei offseasonben, és összességében jól tette mindezt – majd az idő eldönti.
Jó, de mi van a hosszú távval?
Megnéztük a két lehetséges módszert a csapatépítésre, de csak még inkább összezavart lehetsz, hiszen a címben szereplő hosszú távról nem is esett szó. Nehéz ugyanis azt mondani, hogy a hosszú távú építkezés olyan gyakori, sőt, olyan sikeres lenne.
Kezdjünk egy nagyon egyszerű példával, amibe csak véletlenül botlottam bele, mikor az ember már számol vissza mennyi van hátra a munkaidőből, és jobbára csak szörfözik az interneten. Így tettem én is az Over The Cap oldalát böngészve, és egy utólag egyértelműnek tűnő, mégis érdekes megfigyelésre leltem. Szóval vágd rá bármiféle átgondolás nélkül, hogy
Átlagosan hány játékosnak van szerződése egy csapatban 2024-re?
Lássuk, ha józan paraszti ésszel gondolkodunk, 2024 az három év múlva lesz, az négy szezon, egy roster 53 fős lehet, hmm, biztos magas ez a szám. Nem az: mindössze 2,75 játékos van a rosteren 2024-ben csapatonként, de akkor kerekítsük háromra. Ez a draftig egészen biztosan nem változna, a börzén kiválasztott fiatalok egyaránt 2024-es szezon végéig kapnak szerződést, és ha jobban belegondolunk, akkor nem olyan meglepő ez a szám, de első hallásra mégis megdöbbentett.
Azt hiszem elmondhatjuk, hogy a hosszú táv az nem 4 szezon. De akkor vajon mennyi? Nos, véleményem szerint egy szezon. A franchise-ok döntő többségének 2023-ra már a 20-at sem éri el a rosteren lévők száma, és ebben benne vannak adott esetben az 5-6-7. körös játékosok is az újonc szerződésük miatt, vagyis nem feltétlen a kezdők. Magyarán egy franchise jobbára az azévi és a következő szezonra van bekalibrálva. Ismételten mondom, hogy ez általánosítás, vannak ugyanis olyan feltételek, amivel ez a szám kitolható, leginkább egy 1/1-es újonc irányítóval adott esetben, hiszen ott a kevés fizetéssel számolva minimum négy szezonod van. Vagyis hiába hozol ide új vezetőedzőt hat évre, az egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy a csapat hosszú távra tervez.
Mi tekinthető sikeres építkezésnek?
Ez a rész talán a legizgalmasabb, legsokrétűbb vitatémája az egész cikknek, szóval ne fogjátok vissza magatokat. Az egészet egy Discordunkon folytatott beszélgetés keltette, miszerint dinasztiának nevezhető-e az, ami a Packersszel történt az elmúlt évtizedben? Vagy szurkolóként egyáltalán lehet-e ennek örülni?
A Packers négy konferenciadöntőt is játszott az elmúlt évtizedben, és bár egyet sem nyert meg, a 40%-os részvételi arány akár tetszik akár nem, kimagasló. Gondoljunk csak arra hány olyan franchise van, amely 10+ évet vár egy playoff meccsre, nemhogy konferenciadöntőre. Nyilván a szurkolói keserűség belőlem is előjön, hogy sosem sikerült ezeken túljutni, de ha ezt levesszük, akkor bizony a Packers ha Rodgers egészséges, akkor gyakorlatilag tuti playoff résztvevő volt a 2010-es években. Nyilván nem mérhető ez a Patriots uralmához, de az teljesen irreális elvárás. Ugyanitt az ellenpélda is, nehéz azt mondani, hogy a New York Giants dinasztia lett volna Eli Manning irányítása alatt, mégis nyert két Lombardi-trófeát. Azt is el tudom fogadni, ha valaki ezt gondolja a jó útnak, de dinasztiának, hosszú távú építkezésnek nem nevezném. Főleg, hogy a legutóbbi győzelem óta a franchise nem tényező az NFC élcsapatai között.
A Tom Brady-féle Buccaneers nyilván nem dinasztiát akar építeni, sőt nemhogy a következő, inkább azévre tervez, de mit csináljanak egy viszonylag idősebb alapkezdővel? És pont ez válthatja ki a keserűséget a Packers kommunából is, mert Rodgers sem lesz fiatalabb, mégsem látszana, hogy mindig az adott évre terveznek, hogy a nagyöreg megszerezze második gyűrűjét. És szerintem ez nem elítélendő. A Packers nem akar beáldozni egy szezonra mindent azért, hogy ezzel kockára tegye a státuszát a csoportjában a jövőre nézve. Ha úgy tetszik, ők tényleg hosszú távban gondolkodnak, ami bajnoki címeket nem, sorozatos rájátszást viszont rendszerint hozott. Persze nem kell azt gondolni, hogy minden döntés tökéletes az organizációban, pusztán a filozófia a téma, ami szerintem jó, vagy ha úgy tetszik, sikeres. Véleményem szerint ugyanis a stabil PO sokkal többet ér mint egy kiugró év, hiába hozhat akár bajnoki címet, hiszen ahogy a Buccaneers példája mutatja, a rájátszás az időzítésen múlik. Vagy ha úgy tetszik szerencsén, szerencsét pedig találhat a 8-8-as csapat is, meg a 16-0-s is. A valószínűségre lehet ismét visszakanyarodni, sokkal több esélyed van bajnoki címre, ha 10-ből 9-szer PO-ba jutsz, mintha 10-ből mondjuk kétszer kijön neked egy olyan év, ahol ledominálod az ellenfeleid.
Mi kell a sikeres építkezéshez?
Nem hallasz újat, ha azt mondom: találj irányítót. Nem volt ugyanis olyan dinasztia, ahol nem egy sztár irányított volna, ez már régen is alapkövetelmény volt, de a mostani passzorientált ligában ez pláne igaz. És ezzel meg is kaptuk a választ arra, miért nem látunk tömegesen sikeres, hosszú távú építkezéseket. Éppen ezért gondolom úgy, hogy a 49ers felmozgása az idei drafton nem volt drága, John Lynch és Kyle Shanahan szeretne minél nagyobb valószínűséggel kiválasztani egy olyan fiatalt, akivel hosszú távon sikeres lehet – erre a harmadik helyen jobb esélye van, mint a 12-en, vagy mint Jimmy Garoppolóval a kezdőben.
Ha már az előző bekezdésben a Packerst hoztam példának, nem beszélnénk róluk dinasztiaként, ha nem egy Rodgers kaliberű quarterback osztogatná a zsugákat a center mögött. Viszont hajadra kenheted az irányítódat, ha az edzői stáb nem képes akár egy jó playbookot kialakítani, akár fejleszteni a játékosokat. Edzők nélkül ugyanis nehéz sikereket elérni. A Patriots elmúlt húsz éve is amiatt lehetett ilyen, hogy a sztárirányító és a sztáredző egymásra talált, de itt is inkább az edző érdeme a nagyobb. Ha megint csak a gyakoriságot nézzük, mi fordul elő többször: hogy találsz egy olyan tehetséges irányítót, akinek tök mindegy ki az edzője, egyszerűen olyan jó játékos, hogy nem számít ki mondja a fülére a játékokat, ki tervezi meg a playbookot, vagy az, hogy egy edző egy átlagos játékosból csinál egy átlag felettit, vagy mondjuk kimagaslót? Inkább az utóbbi.
De ez igaz a többi posztra is, ahol elérkezünk a pozíciós edzőkhöz és koordinátorokhoz is. Aranyat ér egy olyan OL-edző, aki nem igényel elsőnapos tehetségeket ahhoz, hogy egy jó falat húzzon az irányító elé, vagy olyan WR-coach, aki 10-ből 8 elkapóból egy átlag feletti játékost képez, így nem kell erre a posztra sem nagy pénzt, sem magas draft picket áldozni. Ám ennek is megvan a maga ára, ugyanis ha valakit egy magasabb pozícióba keres meg egy másik franchise, az az anyaklub beleszólása nélkül megteheti, és hát nem mindenki lojális, érthető okokból opportunista emberek alkotják a versenyszellemben edződő közeget. Hogy milyen relációs jelet tennénk az irányító és az edzők közé, az már tényleg szubjektivitás.
Csapatépítésekről beszélünk, és nem esett még szó a general managerekről, hogy lehet ez? Nos úgy, hogy szerintem az az egy feladatkör az, ahol tényleg a stáb számít, nem annak főnöke. A tehetségek felkutatásáért nem a general manager felel, hanem a rengeteg főből álló játékosmegfigyelői-hálózata, akik már gimis meccseken is kint vannak adott esetben, nem csak az NCAA találkozóit látogatják meg. Ahogy játékosszerződések esetén sem feltétlen övé az érdem, hiszen vannak erre a területre specializálódott emberek. A salary cap szakértők az idei pandémia sújtotta offseasonben kifejezetten nagy szerepet kaptak a franchise-ok terveit illetően, mégis nem igazán tudunk név szerint emlegetni senkit, holott nem egy csapatnál kellett gyakorlatilag csodát tenni, hogy megfeleljenek a versenyszabályzatnak. Ha olyan emberekkel veszed magad körül, akik megkönnyítik a döntéshozatalt, akkor kvázi tök mindegy ki mondja ki a végső szót – nyilván sarkítással teli ez a kijelentés is, de a lényeg a stáb összetétele. Ezért sem érdemes meglepődni azon, hogy anno a 49erst a zéró front office múlttal rendelkező John Lynch vette át, vagy a Raidersnél az éveken keresztül az NFL Networknél szakértő Mike Mayock ült a GM székbe – ha jó emberekkel veszik magukat körül, akkor nincs is szükség kiváló CV-re.
Mi a konklúzió?
Az, hogy szerintem a 6 éves szerződések semmit sem jelentenek egy vezetőedzőnél a hosszú távú építkezéshez, ha most leginkább Dan Campbellre és a Lionsra gondolunk. Ez ugyanis nem jelenti azt, hogy erre a 6 évre terveznek, mert ha azt látják, hogy az irány nem jó, nem várják meg míg lejár az illető szerződése, zokszó nélkül lapátra teszik. Az irányhoz pedig az esetek döntő többségében irányító kell, hacsak az edzőnek nincs olyan hatása a gameplanre, mint Sean McVaynek vagy Kyle Shanahannek. Az NFL-ben nem érvényes a távoli jövőbe tekintés, mint mondjuk a labdarúgásban (bár ott is egyre ritkább), itt maximum a következő szezon lebeg a vezetők szeme előtt, hiszen mindenki az állásával, a renoméjával, a sportágban betöltött szerepével és jövőjével játszik, nem tehetik meg, hogy folyamatosan a jövőbe tekintenek. Detroitban maradva, ha az új rezsim nem találja meg azt az irányítót, aki alapja lehet ennek az építkezésnek, akkor nem fog Campbell 6 évig a kispadon maradni, hacsak nem látjuk a vízióit egy gyengébb rosteren is.
A sikerre vezető út érzésem szerint az, hogy a fentiekből, és az el nem hangzott praktikákból egyaránt merítenek, és reménykednek, hogy egyszer úgy összeáll a kép, hogy a Packers vagy a Chiefs útján lehessen haladni a diadalok felé. Ehhez ki kell maxolni a draftban rejlő lehetőségeket, okos szerződéseket kell kötni, és kialakítani egy olyan szakmai stábot, ami képes menedzselni a gyengeségeket, és ráépíteni az erősségekre. Persze mondani könnyű…
Nektek mi a siker definíciója? Egyetértetek azzal, hogy a hosszú távú építkezésnek ennyi követelménye van, vagy szokás szerint minden ami az amerikai futballal kapcsolatos, csak szimpla túlgondolás? Írjátok meg lent, alakuljon ki erről egy jó vita.
[/ppp_patron_only]
” mikor az ember már számol vissza mennyi van hátra a munkaidőből, és jobbára csak szörfözik az interneten.”
akkor neked nem is kell patreon zseton :D
“Átlagosan hány játékosnak van szerződése egy csapatban 2024-re?”
én 5%-ra tippeltem, még talán kicsit pesszimista is voltam
Mindet hallottuk már hol kifogáskeresésre, hol saját magunk megnyugtatására, de ezek mind csak szerecsenmosdatások.
Kezdjük akkor itt! Az amerikai kultúrától idegen ez a felfogás. Egy végtelenül sikerorientált, karrierista, törtető társadalmi berendezkedésben, már a lehető legfiatalabb korban arra szocializálják az egyént, hogy kemény munkával bármit elérhet, ezt az attitűdöt, értékrendet és kommunikációt sajátítja el a társadalom többsége. Ezért van az, hogy „a nagykönyv” szerint azt kell kommunikálni, hogy én vagyok a legjobb a feladatra, képes vagyok rá, sikeresek leszünk – akkor is, ha a valóság és a realitás esetleg mást mutat. Hiszen a siker első kulcsa, ha azt mutatod/hazudod magadról, hogy nyertes típus vagy. Ebben a realitást sok esetben ignoráló, meghazudtoló világban számomra imponál az, ha valaki ezt a hamisságot képes levetkőzni és a marketingesek, a média és a társadalom nyomása ellenére józan ésszel, mértékletesen értékeli a helyzetet. Mit kellene jelenleg mondania a Jax, a Jets vagy a Lions edzőjének? Hogy PO-kész a csapat és a csoportgyőzelemért megyünk? Ez nem szerecsenmosdatás, pusztán néhányan belátják, hogy nagyobb hitelt tudnak maguknak szerezni az igazság kimondásával, mint az átlátszó, hamis PR-sikerpropagandával.
És manapság már az sem garancia, hogy ha egy játékossal jackpotot találtál, hiszen akár Jalen Ramsey, akár Jamal Adams, saját posztjuk legjobb játékosai ki sem töltötték újonc szerződésüket a draftoló csapataikkal.
Ennek sok köze nincs a draft sikerességéhez. Ahogyan írod, ezek hit pickek voltak és tudjuk, hogy nem azért nem töltötték ki újonc szerződésüket, mert ne váltak volna be. Sőt, az említett OBJ-cserét a mai napig nehéz magyarázni, Ramsey szintén elit, Jamallal kapcsolatban lehet egyedül a pozíciós értéket felhozni, de az is sántít, hiszen látjuk, hogy igazi playmaker és képes safetyként a csapata sack listáját vezetni. Erősen kérdéses, hogy mennyire volt érdemes megválnia ezektől a játékosoktól a csapataiknak.
De akkor vajon mennyi? Nos, véleményem szerint egy szezon. <--> Magyarán egy franchise jobbára az azévi és a következő szezonra van bekalibrálva.
Az egy szezont úgy érted, hogy a következő szezon? Kapaszkodhatsz a „nincs hosszútávú építkezés” elképzelésbe, viszont minden évben el lehet mondani a liga negyedéről, hogy a keretük olyan lyukas, mint az ementáli sajt és ezekről a csapatokról Ti is leírjátok a piaci értékelőkben, hogy nem egy offseason alatt kell az összes lyukat betömni a rosteren. Az általad példának hozott Packers esete is azt látott igazolni, hogy a megannyi PO-részvételüket a hosszútávon való gondolkodásuknak köszönhetik. A korrektség kedvéért itt meg kell jegyeznem, hogy a PO-résztvevő csapatok fluktuációja évről-évre nagy (a bővítésnek köszönhetően pedig ennél csak még nagyobb lesz), ami viszont Téged igazol.
A piac ugyanis egy eldeformált terület a játékosok megítélését illetően, mert kiragad egy halmazt, ami a szabadon igazolható játékosokra szűkül, és az alapján állít egy rangsort adott posztokon. Logikusnak logikus persze, csak torz – és aki beleesik a torzítás csapdájába, az tökön lövi magát.
Ezt ennél kiválóbban nem lehetett elmondani.
Nem hallasz újat, ha azt mondom: találj irányítót.
Sajnos az önmagában nem is elég, hiszen Garoppolo, Dalton, Rivers, Smith példái mutatják, hogy nem elég manager vagy átlagosnál kicsivel jobb irányítót találnod, playmaker kell clutch faktorral, ha hosszú távon sikeres akarsz lenni és SB-t nyerni. Olyat találni viszont rohadt nehéz.
Az edző és a GM/FO szerepe megkerülhetetlen. Itt elérkeztünk egy olyan kérdéshez, amely véleményem szerint a hosszú távú sikeresség terén fontos tényező, de a cikk nem érinti azt. Nevezetesen, hogy van-e a klubnak identitása, ill. a szervezetnek és az edzőnek a futballhoz fűződő filozófiája, egy konstans felfogása a játékról, ami alapján meghatározza a csapat építésének irányvonalát és a szerint építi fel a keretet a sémába megfelelően illő játékosokkal. Mert azt lehet látni, hogy egyes klubok letették a voksukat egy elv mellett, amiben hisznek. Az is fontos, hogy mennyire állnak be az edző mögé, hisznek-e benne vagy ha nem jönnek a sikerek, két év után menesztik és kezdik előről az egészet. Egyébként a PO-rendszer miatt ebben a sportban nagyon felértékelődik az időzítés, a szerencse és a clutch faktor (erre jó példák a Giants bajnoki címek vagy a Saints utóbbi években való bukdácsolása). Ha a labdarúgáshoz hasonlóan liga rendszer lenne és pusztán alapszakaszmérleg alapján hirdetnének bajnokot egy összesített tabella alapján, talán igazságosabb lenne. Ez viszont nyilván más problémákat vetne fel.
Egyetértek, tuti recept nincs, viszont néhány konkluziót talán levonhatunk így is:
– Találd meg a klubhoz megfelelő filizófiával rendelkező edzőt
– Jó FO-asszisztensek, hátország
– Top 15 irányító
– Ne szórd a pénzt az FA-piacon
– Legyen minél több draft picked a top 100-ban
A top15 irányító ehhez rohadt kevés. Ha nincs top5 elit irányítód, akkor a sérülésektől és a csapat formájától függően jöhet a PO ás a nem PO közötti hintázás. Az SB részvétel pedig 1-2 kivételt erősítő szezont leszámítva nagyon távoli. Ahhoz, hogy igazán kiegyensúlyozott legyen a csapat kell egy a legjobbak közé tartozó elit irányító.
“Az egy szezont úgy érted, hogy a következő szezon?”
Igen. Csak ha azt mondom hogy két év, az az azévi meg a következő szezon az én értelmezésemben, ezért használom inkább az egy szezont mint előretekintést, ami a következő évre utal. Lehet túlbonyolítom :D
“Nevezetesen, hogy van-e a klubnak identitása, ill. a szervezetnek és az edzőnek a futballhoz fűződő filozófiája, egy konstans felfogása a játékról, ami alapján meghatározza a csapat építésének irányvonalát és a szerint építi fel a keretet a sémába megfelelően illő játékosokkal.”
Komolyabban nem mentem bele valóban, csak egy utalást tettem rá itt: Az irányhoz pedig az esetek döntő többségében irányító kell, hacsak az edzőnek nincs olyan hatása a gameplanre, mint Sean McVaynek vagy Kyle Shanahannek.
De egyébként jogos felvetés, kíváncsi lennék most kiket tekintünk ilyen kultúrateremtőknek a mezőnyben, illetve hogy kikből lehet az a friss HC-k közül mondjuk.
“Az amerikai kultúrától idegen ez a felfogás.”
Az egész bekezdésre reagálva, pont ezért nem tudom komolyan venni, mert ezek ott kint sablonszövegek. Nem ítélem el hogy ezek hangoznak el, csak egyszerűen nekem már nem hitelesek. Gondoljunk csak arra hány nyilatkozat volt az elmúlt években a “Josh is our guy”-on át a “We didn’t sign him to trade him”-ig, és ezek nem random beat writerek szájából hangzottak el. Persze ez lehet az amerikaiakat felspanolja vagy nem tudom, de én már nem tudok lázba jönni nyilatkozatoktól.
Nyilván nem azt várom el, hogy Campbell már első évébe vezesse rájátszásba a Lionst, ha félreérthető lettem volna. Pusztán arról szólt az egész, hogy attól, hogy 6 évre szól a szerződése, nem biztos, hogy kitölti, nem biztos, hogy ebből hosszú távú építkezés lesz, mert hiába épít ki kultúrát, ha az nem vezet eredményre. Itt is Shanahannel tudok jönni, akinek hiába csúszott be két gyengébb év egymás után, látszott hogy amit kitalált, az megfelelő játékosokkal jó lehet. Néhány edzőnél viszont az az érzésed, hogy a Pro Bowl rosterrel sem tudná megvalósítani a terveit.
Lehet túlbonyolítom :D
Igen, kissé félreérthető. No worries.
kíváncsi lennék most kiket tekintünk ilyen kultúrateremtőknek a mezőnyben
Megvan a következő cikked témája? :) Az a vicc, hogy én még csak nem is arról beszéltem, hogy hatalmas újító legyél a sportág számára, mert a Shanahan-, McVay-vonal erről szól. Maradjunk egy egyszerű példánál; támadó- vagy védő-felfogású edző illik a csapatod kultúrájához és azon belül is mit vall; run heavy, west coast, air rade? Ez a dilemma pl. több csapatnál is téma volt nálatok az idei edzői kinevezésekkor (Chargers, Jets). Szóval én csak arra próbáltam rávilágítani, hogy megvan-e az alapkoncepció, ami alapján a csapatot hosszutávon építed vagy teljes elképzelés nélküli foltozgatás megy évről-évre, amit sajnos néhány csapatnál bizony látni vélünk. Pontosan ezt kellene vizsgálni, mikor egy edző sorsáról döntünk, látjuk-e az irányt, a koncepciót vagy sem, még ha esetleg nem is úgy sikerült egy-két szezon, ahogy.
Shanahanre annyit hogy a két gyengébb év után még itt is írtatok róla hogyha nem dobbant egy nagyot fixen repül :D
Ezt én írtam, hogy én kirúgnám, de le is lettem hurrogva e miatt. :D
ja, hogy majd legyen ki átveszi Zimmer helyét, ha esetleg negatív lesz a mérleg 2021 végén
átlátszó vagy :D
6-10 4-12 13-3 6-10
lehet azzal jönni hogy volt egy döntő de arra meg azt tudom mondani hogy Pederson sincs már az Eaglesben
Szerintem a Patriots sikerei eltorzitjak az elvarasokat ebben az esetben is. Ha megnezzuk az elmult 10 SB-gyoztest aki nem Brady/Pats, akkor oket kapjuk: Chiefs, Eagles, Broncos, Seahawks, Ravens, Giants, Packers, Saints, Steelers, Giants. Ezek mindegyike (az Eaglest leszamitva) nem csak egyeves csoda volt hanem a gyoztes eve elotti/utani idoszakban is meghatarozo csapat volt, realis esellyel tovabbi Super Bowlokra. Ebbol szerintem az kovetkezik, hogy a csapatepites addig tart, hogy ossze lehet rakni egy jo stabot, ahhoz passzolo eros keretet, es konzisztens jatekosfilozofiat amivel hosszu ideig magas szinten lehet tartani a keretet. Ha ezen felul talalsz jo edzoket es jo iranyitot, akkor van egy contender csapatod.
Onnantol viszont, hogy a contender megvan, tul nagy a veletlen szerepe. Vagy a labda gombolyu, vagy any given Sunday, vagy lehet akarhogy mondani, egyetlen rossz meccsel vege van egy csapat szezonjanak es neha akar egyetlen playen is mulhat (2020 NFC donto field goal, vagy 2018 NFC donto no call). A legjobb amit a palyan kivulrol barki tehet, az az hogy osszetoborozza az 53 legjobb jatekost akit csak tud es megfizeti a legjobb elerheto edzoket hogy segitsenek nekik nyerni.
Ha nincs Brady es Bill hihetetlen clutch sorozata akkor az osszes fentebbi irt csapatra ugy tekintenenk mint kvazi-dinasztiara, akiknek mind van egy jol mukodo modelljuk es egymas kozott passzolgatjak a Lombardit. Ugy viszont hogy Bradynek 7, Billnek meg 8 gyuruje van, egyetlen SB nem tunik akkora dolognak pedig rengeteg elofeltetele van.
Mondjuk a Giants eleg messze van/volt a dinasztiatol: 2000-2015
-2 sb gyozelem, 1 vereseg
-4 vereseg wild card korben, egy a divisional korben
-a tobbi 9 evben be sem jutottak a rajatszasba.
Csak az elmúlt 20 évben 11 olyan SB volt, ahol egy támadásnyi difi döntött.
És akkor mit mondjunk az utolsó másodperces “ha bemegy az FG mi nyerünk, ha nem, akkor a másik csapat” jellegű SB-kről, amikből volt egypár, vagy az utolsó másodperces TD passz vagy INT verziókról? Elképesztő nüanszokon múlik sokszor egy gyűrű sorsa.
Bennem, egy kérdés vetődött fel, ami kicsit off-topic. De a draft közeledtével, mégis releváns, hogy mik azok a tényezők, amik miatt valaki az NFL mellett dönt , a basabell vagy a kosár helyett. A tehetség és a pénz nyilvánvalóan a legfontosabbak közt van, de pl. a baseball nekem a “biztonságosabbak” közt van, mivel az nem kontakt sport. Nyilván sérülések ott is vannak, de azért így nekem laikusnak, hosszabb, karrier néz ki egy baseball játékosnak. Nyilván több játékos is van. A másik két sportág draftjaival, scoutingjával, és a várható játékos pályafutásokkal nem vagyok képben. Egy ilyen cikk nagyon érdekelne. De ha valaki tud angol nyelvű forrást, azt szívesen megnézném.
“… de azért így nekem laikusnak, hosszabb, karrier néz ki egy baseball játékosnak.”
Hát az is attól függ. Egy dobó az MLB-ben 5 év után kábé olyan (ha nem nagyobb) fájdalmakkal ébred a vállában, mint egy NFL játékos, aki mindig benne van a sűrüjében.
Mahomes egy jó példa. Az NFL-ben irányító lett, ami jelenleg a rúgók után a legbiztonságosabb, míg az MLB-ben dobóként vághatta volna gajra a vállát.
Nem vagyok képben az NFL-en kívül más major sportágakkal, szóval a wikipedia segítségét kértem. Szerintem szimpla matek az egész, ha csak azt nézed hány újonc kerülHET(!) be a drafton a profik közé:
NBA: 60
MLB: 160
NFL: minimum 224 (+ komp pickek)
Plusz ugye az UDFA-k mindhárom sportágban. Sokkal nagyobb esélyed van profi NFL játékosnak lenned mint a másik két sportágnál, de egyébként rengeteg egyetemista srác biztosra megy, és egyszerre többet is űz a profi karrier reményében. De a pénz miatt nem véletlen, hogy anno Murray is a foci mellett döntött, 1/1-esként garantáltam megkap 30 milliót, ha 4 év után befejezné sem lenne többé anyagi gondja az életében.
“… ha 4 év után befejezné sem lenne többé anyagi gondja az életében.”
Kivéve, ha sokat masszíroztatja magát privátban…
Csak hogy mindenkinek tiszta legyen mire gondolsz a pénzzel kapcsolatban,itt a 2018-as MLB draft top 10 pickjének az eddigi összkeresete:
Kyler Murray(NFL):26,3 millió
Casey Mize(MLB):8,2 millió
Joey Bart(MLB):7,1 millió
Alec Bohm(MLB):6,5 millió
Nick Madrigal(MLB):7,1 millió
Jonathan India(MLB):5,8 millió
Jarred Kelenic(MLB):4,5 millió
Ryan Weathers(MLB):5,8 millió
Carter Stewart(Nippon Professional Baseball):7 millió
Travis Swaggerty(MLB):4,4 millió
oszt ezek játszottak is már az MLB-ben vagy csak farmcsapatokban? :D
Mize:2 szezon,5 meccs
Bart:1 szezon,33 meccs
Bohm:2 szezon 59 meccs
Madrigal:2 szezon,43 meccs
India:1 szezon,14 meccs
Weathers:1 szezon,4 meccs
és Kyler Murray? ő biztos játszott már vagy 200 meccset, ha ennyi pénzt keresett
:DDDDDDDDD
Az NFL szezon 4 hónap, az NBA meg az MLB jóformán kétszer ennyi, a meccsek száma pedig még ennél is nagyobb eltérést mutat.
A bézbózban is ugyanúgy összeszedhetsz egy Achilles-szakadást vagy egy térdszalagszakadást, na meg nem mindenki szeretne 80 millió dollárt össszeszedni 5 év alatt, ha lehúzol 5-6 évet, abból azért meg tudod alapozni az életed hátralevő részét financiálisan, ehhez pedig egy 53 fős keretben talán könnyebb bent maradni, mint egy fele vagy harmadakkora keretben.
Abban egyetértek, hogy egy non-kontakt sport összességében TALÁN kisebb terhelést jelent, nehezebb ebből adódóan megsérülni, viszont egy szezonban ha megnézed hogy mennyit játszik egy adott játékos játékpercekben pl, akkor lehet, hogy nem olyan egyértelmű a választás.
Ami viszont szerintem nagyobb faktor, az a társadalmi nyomás, a fodball egyértelműen a legnépszerűbb sport az USÁban, elég ránézni az egyetemi sportokra.
Ezt hol olvastad, hogy a football a legnépszerűbb? A baseball az első számú sport. A foci tör felfelé, de nem véletlen, hogy csak a baseball használják a labdajáték fogalmát. Emlékeim szerint a top fizetések jóval magasabbak. A keret nyilván nagyobb, és kisebb a konkurencia, mert baseballban sokkal több játékos.
Én is azt gondolom, hogy Amerikában a legfontosabb mértékegység a dollár. Ez alapján egyértelműen a foci az USA nemzeti sportja.
Azt sem egészen értem, hogy azt honnan vetted, hogy a baseballban több játékos lenne. Kötve hiszem… Jóval kevesebb lesz az…
Alapkérdésedre tömörítem a választ. A többi sport sem kevésbé embert próbálóbb és egészségkárosítóbb, mint a foci. Viszont cserébe jóval kevesebbet lehet ott keresni és/vagy jóval kisebb eséllyel lehet bekerülni és bent ragadni egy csapatba.
Nem kell messzire menni, mint kedvenc soha lehetőséget nem kapó példámnál maradni. Sloter egyetlen snap játék nélkül 1.368 ezer dollárt keresett 2017 óta (azaz 4 év alatt).
29,3 millióan játsszák a bézbózt, 8,9 millióan az amerikai focit, bár ez egy 2009es felmérés, az arányok nagyjából nem változtak valszeg
nyilván a baseball meg a kosár sokkal elérhetőbb egy átlagember számára, de nem annyira látványos, mint a foci, a hokit most nem akarom idehozni, mert meg se tudnék állni egy ütővel a kezemben két korcsolyán.
Én nem a grundokra gondoltam. Azt hittem az a kédés, hogy hány szerződtetett játékos van az NFL-ben (nem egész 3000) egy szezonban és hány az MLB-ben (ennek jó harmada talán)? Végül is arról szólt az eredeti kérdés a draft kapcsán nem?
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy amíg az NFL-ben elvétve találni külföldieket, addig a baseballban ez közel sincs így.
ja, bár gyanítom azért nem vagy teljesen tisztában a farmcsapatokkal, az egy kicsit másabb rendszer
a “szerződtetett” szót nem láttam mondandódban, így általánosítva reflektáltam, de az MLB nem az egyetlen profi liga, a Major és a Minor league között nagyjából szabad az áramlás, 162 meccsre pedig kell is ez, amit pedig még említettél, hogy külföldi ligákból is tudnak FA-kat igazolni, megintcsak növeli a szerződtetett játékosok számát.
http://probaseballinsider.com/what-is-minor-league-baseball/
ezt tudom ajánlani, itt kiderül, hogy jóval több hely van, csak itt nincs olyan, hogy a minimum fizetésed félmillió dollár egy évre, illetve chesterrel szembe kell mennem, mert objektíve nincs nagyobb esélyed profinak állni, de ha megvannak a képességeid hozzá, akkor jóval inkább megéri ezt az utat járni, mert nagyobb esélyed van szignifikánsan több pénzt keresni, és itt jön szóba az, hogy a keret száma nagyobb, mert a fő liga több játékost lát el, mint a másik kettőnél.
A baseball a 3. legnépszerűbb csak, a kosárlabda is megelőzi, már nem a 70-es években élünk, ahol a baseball, mint már régóta ismert a nép körében, míg a másik kettő csak éppen feltörekvőben van.
Nem szokásom wikipediat linkelni, de itt össze vannak szedve több mutatóban is a major sportok:
https://en.wikipedia.org/wiki/Sports_in_the_United_States
A popular main sports cím alatti táblázatot ajánlom leginkább, nekem a nézőszámok a legjobb adat ilyen szempontból. De van egy olyan oszlop is, ami azt mutatja, hogy kb hányan űzik adott sportot, ahol a kosár és a baseball jóval előrébb jár és ez így is fog maradni a sportág természetéből adódóan.
A baseball szerződések átlagban nagyobbak, mivel nincs salary cap, de a top fizetések nagyjából egy szinten vannak, de hát nyilván 10x annyi meccsből nem nehezebb több bevételt generálni, így ez érthető.
Bélabá a csótány fenti gyűjtése alapján nekem nem úgy tűnik, hogy a baseball fizuk nagyobbak lennének.
A TV-s nézettségi top listák nagy részét pedig úgy tudom, NFL-meccsek szokták kitenni.
https://sportscriber.com/list/popular-sports-usa/