Deshaun Watson helyzete továbbra is a levegőben lóg, több szempontból is. Most nem a jogi procedúrákról fogunk írni, hanem inkább a foci oldaláról, ugyanis Jay Glazer információi szerint a Texans jelenleg nem hívja vissza az irányító iránt érdeklődő csapatokat és Houstonban úgy hiszik, hogy Watson végül akarni fog náluk játszani idén. Hogy ezt mire alapozzák, az mondjuk jó kérdés.
A PFT mindeközben arról számolt be, hogy a Texans nem vitte lejjebb az árát Watsonnal kapcsolatban és mindig túl sokat kérnek kompenzációként a jogi ügyei ellenére. Lehet épp azért nem hívják már vissza az érdeklődőket, mert elegük van az alacsony ajánlatokból.
Watson mindeközben továbbra sem akar a csapatnál játszani, az edzőtáborban is csak azért van ott, hogy ne büntessék meg, de valójában az edzéseken nem vesz rendesen részt. A Texans pedig nagyon úgy tűnt az utóbbi pár hétben, hogy készen áll továbbadni irányítóján, és állítólag az Eagles és a Panthers is érdeklődik (sőt, olyan pletykák is voltak a napokban, hogy az Eagles közel áll Watson megszerzéséhez, de ezek végül kacsáknak bizonyultak).
Nehéz megjósolni, hogy mi lesz ebből a történetből és mikor rendeződhetnek a dolgok.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Amíg a lyányokkal az ügye nem tisztázódik egy marék szotyit nem adnék érte. Bár vannak elmebeteg GMek a Ligában.
A kérdés az, hogy a Houston mit akar. Példát statuálni, hogy vazze,kifizettem a pénzt, aztán mégy a 3.csapatba 2 évig, de itt többet senki nem fog szarozni velünk, és ezt a többi csapat is követi… Esetleg tényleg csak a bírósági ügy végére várnak, hogy mit lehet kimaxolni ebből a katyvaszból…
De miért kéne a 3. csapatba tenni Watsont. A legbiztosabb módja, hogy rávegyék az edzésre, ha kinevezik kezdő irányítónak. Edzetlenül k..va nagy pofonokat lehet ám kapni.