Ugyan holnap már júliusra fordul a naptár, még vannak elérhető szabadügynökök a piacon, akikkel lehet erősíteni a kereteket. Sok csapatnál el is kél még a segítség, hiszen ha a Super Bowlért vagy a rájátszásért akarnak küzdeni, akkor be kell foltozni a kisebb-nagyobb lyukakat. Most hoztunk 15 reálisnak tűnő igazolást és cserét, amit látni szeretnénk a szezon előtt.
A 49ers leigazolja a center JC Trettert.
Nagyon adná magát ez az igazolás Alex Mack visszavonulását követően. A jelek szerint nem igazán voltak felkészülve erre a döntésre a 49ersnél, pedig azért óriási sokként talán nem kellett volna érje őket a bejelentés, mivel Mack már 36 éves elmúlt. A helyén jelen állás szerint a 2016-os draftolatlan Jake Brendel kezdene, akinek mindössze 250 snapje van karrierje során – ebből azért sejteni lehet, hogy nem egy jó játékos.
Vagy ha nem ő, akkor Daniel Brunskill állhat be, aki játszott már minden poszton a támadófalban és egy korrekt megoldást jelenthetne centerként is. A probléma ezzel az, hogy akkor meg guard poszton lenne egy lyuk, hacsak az idei negyedik körös Spencer Burford azonnal be nem vethető, de ismerve Shanahan újoncokhoz való hozzáállását, ebben nem feltétlen reménykednék. Ugyanez a probléma a draftolatlan Dohnovan Westtel is, akit egyesek negyedik körös centernek gondoltak az idei börzén, ám végül nem kelt el.
Így jön tehát a képbe JC Tretter, akit a Browns vágott ki meglepő módon a holtszezonban. Tretter a liga egyik legjobb centere már hosszú évek óta, ráadásul igazi vezér is az öltözőben – nem véletlenül választották újra a játékosok szakszervezetének elnökeként. A 49ersnek a belső támadófal a leggyengébb pontja, Tretter pedig a centereket és guardokat is figyelembe véve magasan a legjobb elérhető szabadügynök. Egy bökkenő azért van: közel sem veteránminimumért megszerezhető játékos, a 49ersnek azonban a második legkevesebb elkölthető pénze van a sapkában, így előtte meg kellene oldani Jimmy Garoppolo elcserélését valahogy (vagy átalakítani egy-két szerződést).

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások