2017 júniusában Derek Carr kapott egy 25,005 millió dolláros szerződést, ezzel ő lett minden idők legjobban fizetett NFL-játékosa. Öt évvel később Aaron Rodgers, a liga legjobban kereső játékosa ennek konkrétan a dupláját viheti haza és nincs okunk azt feltételezni, hogy ez az őrült növekedés megállna, pláne hogy 2023-ban korszakos tehetségek kaphatnak új szerződést. Jöhetnek a 60 millió dolláros irányítók?
Az irányítók fizetését alapvetően három tényező határozza meg, még ha ez nem is minden esetben racionális: a kiszolgáltatottság, a Super Bowl-győzelem és persze maga a teljesítmény. Utóbbi a legegyszerűbb: ha úgy teljesít valaki éveken keresztül, mint Aaron Rodgers, akkor bármennyi pénzt elkérhet, még Super Bowl győzelem sem kell hozzá. A bajnoki címet sem kell különösebben magyarázni: a gyűrű utáni hosszabbítás felér egy extra prémiummal – így lett például a Ravens bajnoki címe után az NFL legjobban kereső irányítója Joe Flacco.
A kiszolgáltatottság már egy fokkal bonyolultabb kérdés. A Rams például akkor is hosszabbított volna Matt Stafforddal, ha nem nyeri meg a Super Bowlt, mert senki sem szereti az elsüllyedt költségeket és két első kör feladása után nem igazán van a csapatnak választása. Jimmy Garoppolo például így lett a liga legjobban kereső játékosa 2019-ben, vagy említhetjük Deshaun Watsont is, aki szó szerint mindent megkapott a Brownstól. De értelmezhetjük a kérdést úgy is, hogy mennyire van közel az irányító potenciális távozása: ha valakire már másodjára raktál franchise taget, mint például a Cowboys Dak Prescottra, akkor már túl sok opció nincs – vagy megadsz mindent az irányítónak, vagy elveszíted.
If Kyler Murray becomes a hall of famer this will become the coldest picture in history pic.twitter.com/IqvVYc79XM
— 🌯Jordan🌯 (@bordanjuff) June 30, 2022
Amennyiben idén már nem kap senki új szerződést (ami némileg meglepő lenne), úgy jövőre akár öt franchise irányító ügynöke kopogtathatna a GM-ek ajtaján, de kettő egészen biztosan ott lesz a sorban. Így vagy úgy, de pénz fog hullni az égből és jó eséllyel 2017 óta hatodik alkalommal dönthet rekordot valamelyik irányító fizetése:
[ppp_patron_only level=”1500″ silent=”no”]
- 2017: Derek Carr az új pénzt tekintve liga legjobban kereső irányítja lett a maga 25 milliós fizetésével, amit Matt Stafford azonnal feljavított két millió dollárral.
- 2018: Jimmy Garoppolo, Matt Ryan és Aaron Rodgers egymásra licitálva 33,5 millió dollárra tornázza a csúcsot.
- 2019: Carson Wentz és Jarred Goff túl lett túlfizetve, miközben Russell Wilson 35 millió dollárra növeli a top fizetést.
- 2020: Deshaun Watson és Patrick Mahomes tovább tornázzák a rekordot, ami már 45 millió dollárra rúg.
- 2021: a koronavírus miatt csökkent a fizetési plafon, így rekorddöntés nincs, bár Josh Allen és Dak Prescott 40+ millió dolláros szerződést kap (utóbbi ezzel de facto a legjobban kereső irányítóvá válik).
- 2022: Aaron Rodgers ismét a liga legjobban kereső játékosa lesz a maga 50 millió dolláros szerződéssel, de Derek Carr, Matt Stafford és Deshaun Watson is 40+ millió dolláros szerződést kap, utóbbi az évi 46 millió dollárjával egyenesen a második lesz rangsorban, és így már hét QB keres 40 és 50 millió dollár között.
- 2023: felkészül Joe Burrow, Justin Herbert, de ott van még Kyler Murray, Lamar Jackson és Russell Wilson is.
Potenciális 60 millió dolláros irányítók
Idén úgy kapott Aaron Rodgers és Deshaun Watson nagyobb szerződést, mint Patrick Mahomes, hogy a fizetési plafon 208,2 millió dollár volt. Ha csak az inflációval és a várható 225 millió dolláros 2023-as cappel számolunk (8 százalékos növekedés), akkor arányosan az új rekordszerződés kapásból 54 millió dolláros lesz. Ez sem kevés, de tekintve, hogy 2017-hez képest csak 27 százalékkal növekedett a plafon, ellenben a QB-k fizetése konkrétan 100 százalékos növekedést produkált, így egyáltalán nem túlzás a 60 milliós becslés – pláne, ha nem az új pénzt, hanem a valós fizetést nézzük.
Mivel öt irányító is új szerződést kaphat a következő bő 12 hónapban, így közöttük felállítottam egy sorrendet és egy projektált éves fizetést is kalkuláltam hozzájuk, figyelembe véve a korukat, a teljesítményüket és a szerződésük struktúráját.
- 5. Kyler Murray, Arizona Cardinals – 41 millió dollár/év (2022)
A lentebb linkelt elemzésben már bőven kifejtettem, így most ezt rövidre fogom. Reálisan nézve Murray jelenlegi értékét Kirk Cousins és Josh Allen közé lehet belőni. Előbbi idén kapott egy 35 millió dolláros hosszabbítást, utóbbi pedig tavaly, egyetlen kiemelkedő év után, két évvel az újoncszerződése lejárta előtt írt alá 6 évre 258 millióért, azaz évi 43 millió dollárért. A dolog érdekessége, hogy a teljes szerződést figyelembe véve mindkét játékos 35 millió dollárt keres átlagban, sőt a garantált években Allen csak 32,9 milliót átlagol – a Bills ugyan kockáztatott, de értelmes keretek között (ha Allen a 2021-es szezon után hosszabbított volna, akkor simán megkapja az 50 milliós átlagot).
Kyler Murray tehát valós értékben nagyjából évi 35 millió dollárt ér a tendenciák, a teljesítménye/potenciálja és az újonc szerződésének hátra maradt része alapján. Mivel a következő két szezonban 35 millió dollárt keresne, ha ehhez hozzádobnánk Allen évi 43 milliós szerződését, akkor a következő nyolc évben 36,625 millió dollárt átlagolna, ami a cap növekedésével kiigazítva még védhető is lenne. A Cardinals egyszerűen a Bills példáját követve előre megfizetné a potenciált.
Viszont az eddigi riportok alapján nem úgy tűnik, hogy a csapat szívesen adna neki egy ekkora szerződést. Ha most tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy a Cardinals egy évi 40-41 millió dolláros hosszabbítást kínál Murray-nek, amivel picit többet kereshet új pénzben, mint a Super Bowl győztes csoportrivális QB-ja. Rekorddöntésről tehát szó sem lehet, de még Allen fizetését sem látom elérhetőnek. Sőt, ez utóbbinál sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a Cardinals továbbra is csak ímmel-ámmal fog próbálkozni hosszabbítani, ami így sikertelen lesz és Murray kap egy prove it szezont.
- 4. Russell Wilson, Denver Broncos – 51 millió dollár/év (2022)
A Broncos leginkább bennfentes riportere, Mike Klis szerint a több első körös pickért megszerzett Wilson új szerződése 5 éves lenne és 250 millió dollárt érne. Ez azért is tűnik reálisnak, mert korábban Mike Sando (TheAthletic) is arról számolt be, hogy Wilson ennyit kért volna a Seahawkstól is, így abszolút nincs okunk ennél alább adni – és mivel a 33 éves QB korábban egyszer már megdöntötte Aaron Rodgers aktuális rekordfizetését, így miért ne történhetne meg most is.
Persze egy 5 éves, 255 millió dolláros szerződés a jelenlegi két évével 7 éves és 307 millió dolláros lenne, vagyis átlagban csak 48,3 millió, ám ezt az ő esetében nem így kell nézni. Már a korábbi 35 millió dolláros hosszabbítása is nagyon orrnehéz volt, a szerződése első éveiben vitte haza az igazán nagy pénzt (ahogy Aaron Rodgers is a jelenlegi kontraktusával), így ne lepődjünk meg, ha az aprót megint a szerződése utolsó éveire tolja el a gárda (pláne, hogy majd a folyamatos átalakítások miatt ez így lesz igazán fenntartható – lehet görgetni a terheket).
Az már más kérdés, hogy ennyit ér-e Wilson. Az elmúlt 1,5 éve alapján semmiképp, de ahogy Watson esetében a Browns, úgy most a Broncos sincs alkupozícióban – mindegy lenne, ha adnának neki egy aláírt csekket, amire olyan összeget írhat, amilyet akar. Nyilván a csapat szempontjából nem lenne rossz, ha idén még csak 24 millióért játszana, de hacsak nem zuhan be teljesen a játéka, akkor az évi 50 millió dollár kvázi garantált (sőt, teljesen garantált is lehet a 250 milliós kontraktusa).
- 3. Lamar Jackson, Baltimore Ravens – 55 millió dollár/év (2023)
Lamar Jackson jelenleg az ötödik éves opciójával játszik és nincsenek közel az álláspontok. Ennek okairól és a potenciális kimenetelekről már korábban hosszabban írtam, így most csak a legvalószínűbb forgatókönyvet nézem.
Ahhoz, hogy Jackson a 2026-os idény végére legalább a kortárs Josh Allen fizetési szintjén legyen, a Ravensnek egy 4 éves, 188 millió dolláros hosszabbítást kellene ajánlania, vagyis éves átlagban 47 millió dollárt. Ugyanakkor az eddigiek alapján nem úgy tűnik, hogy már idén sikerül megállapodni, ami könnyen azt jelenti, hogy jövőre franchise taget kell rá tenni.
Amennyiben a Ravens elcseréli, úgy a 60 milliót azonnal oda is lehet adni, pláne ha idén jól teljesít. Ugyanakkor az azért meglepő lenne, ha pont egy olyan jól működő franchise ne tartaná meg a franchise arcát, mint a Baltimore. Az árcédula viszont jövőre vitán felül nagyobb lesz: 2023-ban egy 3 éves, 150 millió dolláros (vagy 4 éves, 200 millió dolláros), teljesen garantált szerződés lenne az alsó határ a piacon. Azonban már a cap növekedéssel és az idei áron aluli játékkal is kalkulálva sokkal reálisabb az 54-55 millió dolláros átlag – ha fogadnom kellene, erre a forgatókönyvre tenném a pénzem.
- 2. Justin Herbert, Los Angeles Chargers – 58 millió dollár/év (2023)
Bármennyire is meredeknek tűnik, de szigorúan ár/érték alapján ennél kevesebbet egyszerűen nem lehet ajánlani a lista következő két tagjának. Ma már ugyanis a játékosok egyre gyakrabban nézik a teljes képet és nem az új pénz, hanem a ténylegesen megkapott fizetés számít nekik. Persze lehet olyan csapatbarát szerződéseket kötni, mint amilyet Josh Allen kapott, hogy a 43 milliós fizetése valójában csak 33, de ha Justin Herbert a valós értékének megfelelően lesz megfizetve, akkor az itt kezdődik.
A korábbi 1/6-os irányító legkorábban 2023-ban kaphat szerződést. Jövőre 4,2 millió dollárt kereshet, majd az ötödik éves opciójával nagyjából 33 milliót, vagyis két év alatt mindössze 37,2 milliót. Ezzel is kalkulálva egy 4 éves, 232 millió dolláros hosszabbítás (évi 58 millió dollár) mindössze 44,8 millió dolláros átlagfizetést garantálna neki, aminél Aaron Rodgers és Deshaun Watson is jobban keres, de szinte biztosan többet fog kapni Lamar Jackson, illetve a releváns éveket figyelembe véve jó eséllyel ez lesz a helyzet Russell Wilsonnal.
Tehát ha azt nézzük, hogy 2023 és 2024 között Aaron Rodgers évi 50 milliót vihet haza, vagy hogy 2023 és 2026 között Watson 46 milliót átlagol, akkor Herbert a maga 44,8 milliós fizetésével még Wilson és Jackson nélkül is csak a harmadik lenne a listán, miközben sokkal fiatalabb Rodgersnél és jobb játékos Watsonnál, ráadásul még csak nem is perli a fél masszőrnő-társadalom. Amennyiben az aktuális értékét akarja valaki megfizetni, akkor még az 58 millió is kevés és egy 4 éves szerződés esetében vagy 65,75 milliós fizetéssel kellene megdobni, vagy egy 8 éves, 464 millió dolláros szerződéshosszabbítással kell megkínálni – akkor tartana ott, ahol Rodgers.
És igen, lehet erre azt mondani, hogy Rodgers, Watson vagy bárki visszamenőleg is meg lett fizetve, vagy hogy később úgy is lehet majd hosszabbítani, de ez nem Herbert baja – ha a piacon a szerződéskötés pillanatában 50 millió dolláros a nettó top fizetés, akkor egy elit játékos miért írjon alá kevesebbért? Persze nem fog Herbert 65 milliós hosszabbítást kapni, vagy legalábbis nem a harmadik éve után, de nem ördögtől való a gondolat – ma már nem ritka, hogy új pénzben akár 5-10 milliót is ugorjon a top fizetés egy poszton.
- 1. Joe Burrow, Cincinnati Bengals – 60 millió dollár/év (2023)
Ugyanaz a helyzet, mint Herbert esetében, annyi különbséggel, hogy ő 1/1-esként a következő két szezonban 38,5 millió dollárt kereshet. Effektíve ez nem változtat semmin, de a draftpozíciójából adódó presztízs és a Super Bowl részvétel miatt szerintem ő lesz az első 60 millió dolláros irányító a ligában. Éves átlagban 2023-tól kezdődően így is csak 45 milliót fog keresni (ha 4 éves szerződést kap), vagyis Watson mögött lesz a sorban, de egy ennél nagyobb ugrást nem hiszem, hogy bármelyik franchise be merne vállalni. Amennyiben viszont tényleg az a cél, hogy értéken fizessék meg a fiatal tehetségeket, akkor jöhetnek a 8-10 éves, félmilliárdos szerződések.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
“Az már más kérdés, hogy ennyit ér-e Wilson. Az elmúlt 1,5 éve alapján semmiképp” – szerintem sokat fog nyomni a latba, hogy Hackett lesz a HC-ja, és lehet nem az lesz a koncepció, hogy 40 futókísérlettel meccseket lehet nyerni a 2020-as években az NFL-ben. Lesznek jó célpontjai Denverben is, és egy erős keretbe került bele. Mondjuk az ellenfelei sem lesznek könnyebbek, de szerintem jó hatással lesz rá a váltás, és top 5 számokat fog hozni.
Wilson esetében nem az a kérdés, hogy mennyit ér. Itt a kiszolgáltatottság tényező a (messze) legerősebb. Vagyis a Broncos kiszolgáltatott Wilsonnak. Russel annyit kérhet, amennyit nem szégyell és a Denver azt nagyjából kénytelen lesz megadni.
Ez azért még kérdéses, de persze simán benne van. Idén nem hosszabbítanék még vele, de jövőre bőven benne van a pakliban a csúcsdöntés.
Burrownak a nevére kell iratni Ohio-t ha kéri, nemhogy 60 millát. A srác bármennyit megér nekünk. Burrow for president!
Én bedobok +1 nevet! :D
Mahomes!
Tudom, tudom! Nem fog emelést kapni…
De azért az mégis fura lesz, amikor a liga top3-as játékosa/irányítója új fizu tekintetében a 10-be is alig fér be. Sőt! Tovább pörgetve, az még furcsábban néz majd ki, amikor (ha nem is jövőre, hanem 2024-től) már a liga legjobban kereső elkapói is többet visznek majd haza Patricknál ezen szempont alapján.
Vagyis én megkockáztatom, hogy Mahomes lesz az első 60+-os szerződéssel rendelkező irányító.
“2018: Jimmy Garoppolo, Matt Ryan és Aaron Rodgers egymásra licitálva 33,5 millió dollárra tornázza a csúcsot.”
Egészen véletlenül nem maradt ki valaki a felsorolásból? :D
Az irányítók fizetését alapvetően a gazdaság állapota fogja meghatározni, ami nagyon nem jó irányba tart. Az NFL annyi pénzt tud bevételként realizálni, amennyit a szponzorok, TV társaságok közvetve az emberek hajlandóak érte adni. A szórakozás és reklámérték lehet hogy nem fog az égig növekedni hanem fordítva lesz.
de persze aki teheti a játékosok közül a következő időszakban természetesen maximalizálni akarja majd a bevételt, csak kérdés ki tudják e majd neki fizetni