Tegnap 22:30 környékén, tehát fél órával a határidő után zártuk a keretszűkítés trackerünket, azonban addig még nem érkezett be minden információ az insiderek jóvoltából (a csapatok persze leadták a hivatalos 53 fős keretüket a ligának) és még az éjszaka folyamán is szivárogtak érdekesebb lépések. Ezeket szedtük most össze.
A Rams menesztette a guard Logan Brusst, ami azért érdekes, mert tavaly ő volt a csapat első választottja a drafton. Oké, ez a harmadik kör végét jelenti, de akkor is ritka, hogy egy egy évvel korábbi harmadik köröstől megváljon a csapata. A Rams idén draftolta Steve Avilát a posztra, most cseréltek a Steelersszel Kevin Dotsonért, volt róla szó, hogy Joe Noteboomot is akár bemozgathatják, de akkor is meglepő, hogy mondjuk Zach Thomast, akit a Bears gyakorlócsapatából hoztak fel tavaly novemberben, nem tudta kiütni Bruss.
A Bears a héten engedélyt adott a pass rusher Trevis Gipsonnak, hogy cserepartnert keressen. Meglepő, hogy nem kaptak érte még csak egy kondíciós 7. körös picket sem, hiszen végül kivágták a védőt. Érdekes, hogy nem tartották meg, hiszen annyira nem rossz játékos és a Bears nem áll valami jól a védőfalában. Emellett egyébként egy másik 2020-ban draftolt védőt, a tavaly sokat pályára lépő (ám akkor elég gyengén teljesítő) Kindle Vildort is menesztették. Ez eggyel érthetőbb, cornerekből nem áll rosszul a csapat és Vildor nem játszott hasznosan.
Nagy meglepetésre a Colts menesztette az 5. körös újonc cornerback Darius Rush-t, akit sokan nagy stealként könyveltek el a draft alatt. Azért is meglepő, mert nem valami erős a felhozatal a csapatnál szélső cornerekből: a négy játékosnak összesen van 175 snapje a profik közt, és azt is egy ember hozta össze, a tavalyi draftolatlan Dallis Flowers. Rajta kívül a második körös Julius Brents, a hetedik körös Jaylon Jones, illetve a tavalyi draftolatlan Darrell Baker alkotja a CB-sort.
A Broncos menesztette az idén a Saintstől megszerzett elkapót, Marquez Callawayt. A sok WR-sérülés miatt ez is meglepőnek számít, főleg hogy Jerry Jeudy is ki fogja hagyni a szezon elejét, így harmadik számú is lehetett volna Callaway, akit jól ismer Sean Payton New Orleansból. A Courtland Sutton, Marvin Mims, Jerry Jeudy trió mellett csak a tavalyi draftolatlan Brandon Johnson fogott rostert, így elég vékony az egység – ismét kiemelve, hogy Jeudy nem játszik a szezon első pár hetében. Vélhetően ma érkezik ide egy WR majd a kivágottak közül vagy trade formájában.
A Saintsnél Jimmy Graham ott maradt az 53 fős keretben!

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások