Cornerbackeket cserélt a Dolphins és a Cowboys: a korábbi elsőkörös Noah Igbinoghene megy Dallasba, a korábbi második körös Kelvin Joseph pedig Miamiba. Talán a környezetváltás segít megmenteni a karrierjüket.
Igbinoghene 2020-ban 1/30-as volt és már a draftolása pillanatában sok kérdőjelt vetett fel. Nem volt nagy reach az első kör végén, de már akkor elég fölösleges picknek tűnt a Dolphins nagyon drága és nagyon tehetséges CB-sorába. Nem is jutott sok játéklehetőséghez, sérülések is hátráltatták, így három év alatt csak 602 snapen lépett pályára, amiken 504 yardot és hat TD-t engedett egyetlen INT társaságában.
Kelvin Joseph 2021-ben volt második körös, de újoncként nagyon hamar megsérült, majd sem a szezon második felében, sem tavaly nem tudta magát beverekedni a kezdőbe. Két év alatt 332 snapet kapott a védelemben, azokon sem játszott jól, ráadásul úgy tűnt, hogy sokkal jobban érdekli a rap karrierje, mint a futball.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
- Két hatalmas kiütés, három nagy meglepetés
- Andy Reid ma megelőzheti a legendás Tom Landryt
- BREAKING: Usher lép fel a Super Bowl félidejében
- Rövidhírek: IR-re került a Jets left tackle-je, Jamal Adams még mindig nem tud visszatérni
- Az első körös, aki bérgyilkost küldött a terhes barátnőjére – A Rae Carruth portré
Legutóbbi hozzászólások