A Cowboys újabb secondary-játékosával hosszabbított. Azok után, hogy lekötötték a sztárcorner Trevon Diggt, most a safety Malik Hookert láncolták magukhoz további három évre, ami idő alatt maximum $24 milliót kereshet majd, írja minden releváns forrás. Ebből egyébként $8 millió az aláírási bónusz és $16,5 millió garantált összesen.
Hookert a Colts draftolta 2017-ben az első körben, azonban nem igazán tudott egészséges maradni, négy év alatt bő két szezonnyi snapet tudott csak pályán lenni. Amikor játszott egyébként nem volt rossz, de nem hosszabbítottak vele Indianapolisban, amit a Cowboys köszönt szépen, a safety ugyanis végül náluk teljesedett ki (akkor két évre $7 millióért igazolták le). Első évében ugyan hagyott ki meccseket, de tavaly egyáltalán nem.
Sebessége miatt a free safety feladatkört tölti be elsősorban, Dan Quinn védelmébe nagyon jól illik és ennek megfelelően kiváló teljesítményt is nyújt. A Cowboysnak így egy nagyon jó safety sora lesz továbbra is, hiszen Hooker mellett Donovan Wilson is hosszabb távra köteleződött el a dallasiaknál, idén pedig még ott lesz Jayron Kearse is a háromfejű szörnyeteg kiteljesedéséhez.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások