Connect with us

Hír

Szerzett pont nélkül mutatkozott be Anthony Richardson és Bryce Young is

Az előszezon első fordulójának szombati játéknapján bemutatkozott a profik közt az 1/1-es Bryce Young és az 1/4-es Anthony Richardson is a Panthersben, illetve a Coltsban, azonban sok babér nem termett nekik, hiszen szerzett pontok nélkül vonultak le a pályáról három-három támadássorozatot követően.

Időrendben Richardson került előbb pályára a Bills ellen, és az első drive-ja interceptionnel végződött. A slot elkapó Isaiah McKenzie elrontotta a feladatát, majd az irányító ahelyett, hogy elkönyvelte volna a rossz játékot és földhöz vágta volna a labdát, inkább megpróbált egy sidearm dobást, ami magas lett és az ellenfél kezében kötött ki. A második támadása turnover on downsszal végződött, miután a futók három kísérletből nem tudtak négy yardot szerezni az ellenfél térfelén. A harmadik támadásával eljuttatta a Coltsot mezőnygól-távolságig, sőt lehetett volna egy TD-je is, ha Alec Pierce elkapja a szép mély passzát, azonban végül Matt Gay kihagyta a 28 yardos mezőnygólt.

Majd következett Bryce Young a Jets ellen, akivel három támadás alatt egy first downig, 16 yardig és három gyors puntig jutott a Panthers. Hat passzából négy volt sikeres 21 yardért, ezen kívül egy sacket nyelt be. A Panthers támadófala egyáltalán nem tudta tartani a Jets védőfalát, Youngot a sack mellett még kétszer megütötték, és gyakorlatilag ellehetetlenítették a játékát, így sok következtetést ebből a produkcióból nem lehet levonni.

Érdemes még megemlíteni a második körös Will Levist is, aki sok lehetőséget kapott a Titansben. Ryan Tannehill nem lépett pályára, így Levis és a tavalyi harmadik körös Malik Willis felváltva ment fel a pályára. Ami Levist illeti, második passza egy elejtett interception lett, a találkozó végén pedig kihagyott egy lehetőséget a győzelemre, majd interceptionnel zárta produkcióját (hátrányban, a meccs végén, erőltetnie kellett). Összességében 14 passzából 8 lett sikeres, volt ugye az egy interceptionje, illetve négy sacket nyelt be hat támadássorozat alatt. Viszont hat támadásból elvezette egyszer TD-ig a csapatot, illetve mezőnygól-távolságig is eljutott, de az kimaradt, illetve egyszer csapattársa vétett fumble-t az ellenfél térfelén.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x