Bejelentette a visszavonulását Corey Davis. A döntés jelen tudásunk alapján elég meglepő, ugyanis a mindössze 28 éves elkapó kezdőnek számított a bajnoki címre is esélyes Jetsben, ráadásul idén 10,5 millió dollárt kereshetett volna. A visszavonulásával a Jetsnél felszabadult ez a pénz és akár még 600+ ezer dollárt vissza is követelhet a csapat.
A 2017-ben 1/5-ös játékos a Titansben töltött újonc szerződése után 2021-ben írt alá New Yorkba három évre 37,5 millió dollárért. Akkor kifejezetten jó vételnek tűnt, viszont kisebb-nagyobb sérülések miatt az elmúlt két idényben mindössze 19 meccsen tudott pályára lépni és egyik szezonban sem szerzett még csak 500 yardot sem. A Jets idén leigazolta Randall Cobbot és Allen Lazardot is a posztra, plusz ott van a tavalyi első körös, év újonc támadója Garrett Wilson is a rosteren, így Davis visszavonulása talán nem akkora érvágás, bár egy Wilson-sérülés esetén azért bajban lehetnek.
Ami Davist illeti, karrierjét így 273 elkapással, 3879 yarddal és 17 TD-vel fejezi be.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
Legutóbbi hozzászólások