A Lions utoljára 1993-ban volt képes megnyerni a csoportját – amit akkor NFC Centralnak hívtak. Azóta eltelt 30 év, és lehet véget ért az átok? Jelenleg a tavaly 9-8-cal a playoffról lemaradó detroitiak számítanak favoritnak az NFC North megnyerésére, ami a megszokottnál komolyabb terheket ró a csapat vállára.
A general manager Brad Holmes viszont nem fél az elvárásoktól, szerinte a csapat nem is érzi annak súlyát, egyszerűen csak “nagyon magasan van az önbizalom-szintjük”, hogy meg tudják nyerni a csoportot.
“Nem félünk az elvárásoktól. Ezeket kiérdemeltük azzal, amit felépítettünk, ahogy az előző szezont befejeztük és ahogy megerősítettük a keretet. Most viszont bizonyítanunk kell.”
– mondta az ESPN-nek.
Nem is fejezhetné ki jobban a magas elvárásokat az, hogy a Lions megkapta a nyitómeccset a címvédő Chiefs ellen, ahol egy esetleges győzelemmel még inkább felgyorsítanák a hype vonatot. Persze Andy Reid és Patrick Mahomes nem arról híres, hogy az első fordulóban kikapjon (az irányítóval ez még sosem fordult elő), ami egyben azt is jelenti, hogy egy detroiti siker még inkább bizonyító erejű lenne a hype jogossága kapcsán.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások