Bryce Young a 2. fordulóban összeszedett egy bokasérülést, így ki kellett hagynia a Seahawks elleni találkozót vasárnap. Tegnap azonban teljes edzésmunkát végzett, ami azt jelenti, hogy jó eséllyel visszatérhet majd a pályára most vasárnap a nyeretlenek csatáján a Vikings ellenében.
Frank Reich főedző elmondása szerint a mai napot még mindenképp meg kell várni a döntéssel, ugyanis biztosra kell menni, hogy nem dagad fel újra a bokája a terheléstől, de azért azt hozzátette, hogy jelen pillanatban jó irányba haladnak a dolgok. Young egyébként a megszokott mennyiségű snpet játszotta az szerdai edzésen.
Young nem kezdte valami jól a profi karrierjét, két meccsen 41/71, 299 yard, 2 TD, 2 INT volt a statisztikai mutatója, és nehéz körülmények közt (rossz fal, gyenge elkapók) nem igazán tudott villogni. A Seahawks elleni találkozó alapján egyértelmű, hogy egy meccsen jelenleg még Andy Dalton adja a jobb esélyt a győzelemre, azonban a Panthersnek nyilván nem egy meccsben kell gondolkodnia, hanem Young fejlődése a cél, így természetesen továbbra is ő a QB1 a csapatnál.
A Vikings védelme ugyan elég gyenge összességében, de fejben komoly kihívást jelentenek Brian Flores védőkoordinátor blitzei, így nem lesz egyszerű dolga az újoncnak vasárnap.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások