A Dolphins támadósora zseniálisan teljesít idén, a védelem viszont messze elmarad a várakozásoktól. Az egységen sokat segítene, ha a Ramstől idén megszerzett Jalen Ramsey végre egészséges lenne, ami akár már novemberben is bekövetkezhet a CB-edző Sam Madison szerint (via PFT).
Ramsey-nek a térde még júliusban sérült meg a csapat egyik edzésén. Azóta nem is edzett és az akkori riportok szerint legkorábban decemberben térhetett volna vissza. Ehhez képest a november már komoly előrelépést jelentene, egy egészséges Ramsey bármelyik védelmet magasabb szintre emelheti.
A cornert egyébként a Jaguars választotta ki a 2016-os draft 6. választásával, majd 2019-ben két első körös pickért cserébe a Ramshez került, ahol bajnokságot is nyert. Idén került a Dolphinshoz mindössze egy 3. körös pickért és egy csere tight endért cserébe, de pályára még nem lépett az új csapatában.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
- A Panthersnél az 5. fordulóban már azon gondolkodtak, hogy leültessék Bryce Youngot
- A Panthers három, a Packers egy kezdő védőt aktivált IR-ről
- Lehetetlen helyzetben az egyetemi playoff bizottság
- Love story
- Egy újabb ex-Packer sült fel a Jetsben
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 12. forduló
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
Legutóbbi hozzászólások