Sok kritika érte az utóbbi években az NFL-t a főedzők interjúztatási és kinevezési folyamata miatt. Eddig az alapszakasz vége után azonnal lehetett interjúztatni és kinevezni, ami hátrányt jelentett a még rájátszásban harcoló edzők számára, illetve az ő csapataik számára is, hiszen a koordinátorok részben ezzel töltötték az idejüket, amit a meccsre való felkészülésre is szánhattak volna.
A tulajdonosok most döntöttek ennek a folyamatnak a megváltoztatásáról, mostantól csak a rájátszás divíziós köre után lehet személyes interjúkat megejteni (más csapat alkalmazásában álló edző esetében). A virtuális interjúk továbbra is engedélyezettek, illetve csapaton belüli vagy munkanélküli edzőket személyesen is meg lehet hallgatni.
Ez egy lépés a jó irányba, de a konferenciadöntőbe jutó edzőknél továbbra is problémát jelent majd a folyamat, illetve a virtuális interjúk engedélyezése is azt jelenti, hogy a meccsekre való felkészülést valamennyire hátráltatja, hogy állásinterjúra is készülniük kell a jelölteknek, szóval még nem neveznénk tökéletesnek a változásokat.
A tulajok viszont úgy gondolják, hogy a virtuális interjúkra való korlátozás csökkenti majd a tampering lehetőségét, ami tavaly gondot okozott az Eaglesnek és a Cardinalsnak Jonathan Gannon kapcsán.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
- Jayden Danielsé a Heisman!
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
Legutóbbi hozzászólások