Úgy tűnik a QB-sérülésekről szólt a 6. forduló, hiszen Justin Fields és Jimmy Garoppolo mellett Ryan Tannehill is kidőlt egy időre. A Titans irányítójának a bokája sérült meg a Ravens elleni londoni összecsapáson és Adam Schefter információi szerint hasonló lehet a dolog a tavalyi sérüléséhez, amit ugyanezen a bokáján szedett össze.
A Titans most bye weekre megy, de tavaly Tannehill két hetet hagyott ki ezzel a sérüléssel (plusz év végén rásérült és IR-re került az utolsó fordulókban), szóval könnyen lehet, hogy a 8. heti Falcons elleni meccsen sem látjuk a pályán. Mike Vrabel főedző elmondása szerint ha egészséges lesz, akkor ő fog kezdeni.
A kérdés azért vetődhet fel jogosan, mert a Titans jelenleg 2-4-es mérleggel áll, Tannehill szerződése pedig jövőre lejár, és jó esély van arra, hogy nem fognak vele hosszabbítani. A csapat tavaly és idén is draftolt a második napon egy QB-t, tehát lehet érdemes lenne Malik Willist, vagy még inkább Will Levist próbálgatni.
A Ravens ellen Willis állt be Tannehill helyére, de elég gyengén telesített, 22 dropback alatt 4 sacket nyelt be és nagyon döntésképtelennek tűnt. Persze kérdés ez mit mond el Levisről, aki eddig nem tudta kiütni a csereirányító posztért folytatott harcban.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások