Jamie Collins bejelentette visszavonulását, árulta el az ESPN-nek.
“Még nem fogtam fel igazán, de hivatalosan is visszavonultam. Gyönyörű élmény volt, olyan amire sosem számítottam. Sok nagyszerű kapcsolatot alakítottam ki, rengeteget szórakoztam. Most pedig ideje pihenni és a családommal lenni.”
Incredible play by Jamie Collins, who also buried Christian McCaffrey one play earlier. pic.twitter.com/r1ZFmKrRbR
— Zack Cox (@ZackCoxNESN) November 7, 2021
Collins tavaly még három meccsen pályára lépett a Patriots színeiben, ami a harmadik turnusa volt New Englandben, ahol összesen 88 meccsen szerepelt. 2013-ban a második körben választották ki, majd 2016-ban cserélték el Clevelandbe. Onnan 2018-ban tért vissza a Patriotsba, majd játszott a Lionsben is, ahonnan ismét visszatért Bill Belichickhez.
Jó játékra csak a Patriotsnál volt képes, ahol egyszer Pro Bowler és kétszer Super Bowl-győztes lett. Karrierjét 708 szereléssel, 26,5 sackkel, 12 interceptionnel, 19 kierőszakolt és 8 összeszedett fumlel-lel zárja 125 alapszakasz-meccsen. Emellett volt 55 szerelése, 3 sackje és 2 interceptionje 9 rájátszás-meccsen.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?