A Falconsnál relatíve nagyok voltak az elvárások a szezon előtt, a védelmet sikerült megerősíteni, a támadósor pedig tavaly is kreatív volt és átlagon felüli. Így a fogadóirodák 9 győzelmet vártak a csapattól, ehhez képest féltáv után 4-6-tal áll a Falcons, az utóbbi hetekben zsinórban három vereséget sikerült összeszedni, ráadásul közepes vagy gyenge csapatok ellen, mint a Vikings (ahol a három napja megszerzett Joshua Dobbs irányított), a Titans és a Cardinals. Így sokakban felmerült, hogy a főedző Arthur Smith állása veszélyben lehet.
Jeff Schultz (TheAthletic) beszámolója szerint viszont erről szó sincs és nem fogják kirúgni sem most, sem jövő héten, sem bármikor a közeljövőben – élvezi a tulajdonosi kör bizalmát. Sőt, egyedül akkor képzelhető el, hogy nem fog visszatérni a 2024-es szezonra, ha a játékosok ellene fordulnak vagy ha teljesen szétesik a csapat a maradék 7 meccsen. Persze ezek még megtörténhetnek, de jelen állás szerint lehet azzal számolni, hogy Smith marad a csapat élén még egy ideig.
A Falcons most bye weekre megy, optimista hozzáállás szerint lehet rendezni a sorokat és jó irányba változtatni a szezon hátralévő részére.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
Legutóbbi hozzászólások